A várva várt futam/6.

407 9 0
                                    

Zara Wolff

2021. március 28.(vasárnap)

Reggel amikor felkeltem és megnéztem a telefonomon az időt. 5:53 volt a kijelzőn. Átfordultam a másik oldalamra és láttam, hogy a mellettem lévő fiú még alszik. Óvatosan kimásztam az ágyból, majd a fürdőbe mentem elkészülni. Amint kész lettem, visszamentem a szobába és láttam, hogy Pierre az ágyon ült és a telefonját nyomkodta. Ahogy beértem a szobába egyből letette a telefonját és odajött.

-Jó reggelt. Hogyhogy ilyen korán keltél?-kérdezte és meg sem várta a válaszomat adott egy csókot.

-Jó reggelt. Nem tudtam már visszaaludni, ezért úgy döntöttem, hogy addig elkészülődök és hagylak aludni.

-Oké, gyors elkészülök aztán csinálunk valamin addig amíg nem kell mennünk a pályára. Mit szólsz hozzá?

-Benne vagyok, de akkor siess.-mondtam neki és ő egy bólintással jelezte, hogy siet.

Amint Pierre elkészült, elkezdtünk beszélgetni. Visszaemlékeztünk a randis sztoriainkra, de el is telt az idő, így indulnunk kellett a pályára. Az autó út alatt énekeltünk és jót szórakoztunk. Ahogy odaértünk kiszálltunk a kocsiból és kézen fogva bementünk a Paddockba. Az AlphaTauri épülethez, mert Pierre azt mondta, hogy bemutat a csapattársának. Út közben találkoztunk Charlessal és Charlotte-tal. Kicsit beszélgettünk velük, majd mentünk is tovább. Ahogy megérkeztünk az AlphaTauri épülethez bementünk és szinte egyből megláttuk az illetőt akit kerestünk.

-Szia Yuki! Beszeretnék mutatni neked valakit. Ő itt Zara, a barátnőm.

-Szia, nagyon örülök, hogy megismerhetlek. Pierre szinte állandóan csak rólad beszél.

-Én is örülök a találkozásnak. Hát igen, ha nem vagyunk együtt akkor sokszor emleget. És eddig milyen itt a Forma 1-ben?-kérdeztem, igaz még csak az első futama lesz.

-Hát ez lesz ugye az első futamom, de eddig jó itt lenni. És amíg itt vagyok remélem sokat találkozunk majd.-engedett felém egy mosolyt, amit viszonoztam. Egész kedves srácnak tűnik, így az első találkozásunkor ezt megtudtam állapítani.

Egy kicsit még beszélgettünk Yuki-val, majd aztán szóltak a két fiúnak, hogy menniük kell átöltözni, így gyors megcsókoltam Pierre-t, de mikor el akartam indulni a Mercedes garázsba, megfogta a kezemet és maga után húzott és az öltözője felé vette az irányt. Amint odaértünk bementünk. Én leültem a kanapéra ami bent volt, ő meg elkezdte átvenni az overálját. Miután kész lett felálltam és odamentem hozzá.

-Pierre, miért kellett beráncigálnod az öltöződbe?-kérdeztem, de nem mondott semmit csak hosszasan megcsókolt, amit persze egyből viszonoztam is. Majd amikor elváltunk egymástól megszólalt.

-Szeretlek Zara és szerettem volna még egy kis időt veled tölteni a verseny előtt. Ja és van számodra valamim, de csak a futam után kapod meg.

-Én is szeretlek Pierre, de most már tényleg mennünk kéne, mert lassan kezdődik a futam és tudod jól, hogyha nem érek időben apához mindkettőnket kinyír.-erre mindketten elnevettük magunkat, majd mentünk oda ahova kellet.

Ahogy beértem a Mecedes garázsba, leültem apa mellé és felvettem egy fülest. De ahogy körbenéztem nem láttam sehol Sara-t és Nyck-et. Pár perccel a kezdés előtt végre ők is megérkeztek. A futam elkezdődött és már az elején Mazepin kipördült. Egész végig Max és Lewis csatázott az első helyért. A végén amikor már mindenki azt hitte, hogy Max megnyeri a versenyt, hirtelen az autójának valami baja lett és lelassult. Így lewis visszaelőzte és pár körrel később megnyerte. Nagyon boldog voltam, de egyben egy kicsit szomorú is, mert Pierre-nek az utolsó körökben ki kellett álnia, mert technikai meghibásodás történt az autóval. Miután gratuláltam Lewisnak és Valtterinek(mert 3. lett), elindultam a barátomhoz, hogy felvidítsam. Ahogy sétáltam a Paddockban Sara sietett felém.

-Szia Sara. Miújság?-kérdeztem, mert nagyon izgatottnak tűnt.

-Szia. El se hiszed mi történt velem. Nyck elhívott randizni!-mondta és látszott rajta, hogy majd kicsattan a boldogságtól.-De most sietnem kell, mert még el kell készülődnöm.

-Örülök ennek. Akkor siess, majd később meséld el, hogy mi volt.

-Rendben, szia.

-Szia.

Tovább indultam és már láttam, hogy Pierre vár rám. Odamentem hozzá és hosszasan megcsókoltam, majd utána visszaindultunk a hotelba. Út közben megbeszéltük, hogy mit fogunk csinálni a kb 2 hetes szünetben. Amint visszaértünk, felmentünk a szobánkba és én el is foglaltam a fürdőt. Miután kész lettem a barátom is elkészült és már mindketten fáradtak voltunk, így bebújtunk az ágyba és hozzábújtam. Nem kellett sok idő, hogy elaludjal, mert szinte egyből elnyomott az álom.

Tiktok:lecluv

Egymásnak teremtve~George RussellWhere stories live. Discover now