Nem kívánt társaság/17.

245 10 0
                                    

Zara Wolff

2021. december 11.(szombat)

Éppen az autóban ültünk és a pályára tartottunk. Ma van az első nap amikor úgy jelenek meg a Paddockban, mint George barátnője. Se csütörtökön se pénteken nem jöttem ki, mert fáradt is voltam meg nem éreztem jól magam. Miközben mentünk és végig a tájat figyeltem. Még mindig nem voltam valami biztos, hogy jó ötlet kimenni és ezt George is észrevette.

-Mi a baj?-kérdezte és közben a kezét rátette a combomra és ott pihentette.

-Szerintem nem jó ötlet az, hogy én most kint legyek.

-Miért? Attól félsz, hogy mit fognak rólad gondolni?

-Nem dehogy is. Ilyenről szó sincs. A pocakom miatt mondom. Itt vagyok lassan 3 hónapos terhesen és már kezd látszódni. Próbálok bő ruhákat felvenni, de már akkor se titkolhatjuk sokáig.

-Nyugi nem lesz semmi baj. Majd a szezon végi tesztelések után elmondjuk. A tesztelések alatt meg maradhatsz a hotelba. Akkor nem kell kijönnöd.-ezzel megtudott nyugtatni. És pont jókor, mert megérkeztünk.

Megbeszéltük a többiekkel, hogy a 3. szabadedzés előtt találkozunk az étterem résznél. Elindultunk oda és amikor megérkeztünk láttunk, hogy már csak ránk várnak. Leültünk és én rendeltem egy limonádét, majd elkezdtünk beszélgetni.

-George-val azt beszéltük, hogy elmehetnénk így csoportosan kirándulni pár napra valahová a tesztelések után. Mit szóltok?

-Nekünk megfelel.-közölte Sara.

-Nekünk nem jó. Mi megyünk meglátogatni a családomat Lily-vel. Majd talán máskor.-mondta Alex.

-Lewis?-kérdezte George.

-Nekem sem jó. New Yorkban leszek fotózások miatt.

-Hát akkor csak mi négyen megyünk.  Veletek meg majd bepótoljuk.-küldtem egy mosolyt feléjük.

-Fiúk már várjátok a következő szezont?-kérdezte Lily.

-Szerintem mindenki nevében mondhatom, hogy igen. Én már azt várom benne a legjobban, hogy George a csapattársam legyen. És szerintem Alex is nagyon várja, hogy a Williamsnél versenyezzen.- ezzel egyetértettek.

-Sziasztok!- kicsit távolabbról köszöntek nekünk. Én nem láttam, hogy ki az, mert háttal ültem neki. Ezért megfordultam, de hiba volt. Pierre volt az meg az új barátnője, valamint annak néhány barátja. Gyors végig néztem rajtuk és a lányok teljes mértékben ugyan úgy néztek ki. Maximum a hajuk tért el egymástól. Ők felálltak, majd elindultak felénk.

-Nocsak, itt az új gerle pár.-mondta gúnyos hangnemben Pierre.

-Neked meg mi a bajod? Azt hittem most már nem látlak egy darabig.- kezdtem kicsit ideges lenni.

-Netán zavarlak titeket? Igazából annyira nem is érdekel.

-Te csesztél el mindent és még van merszed így beszélni velem. Ugyan olyan rohadék vagy, mint a legtöbb srác. Csak én ezt nem vettem észre akkor.-George megfogta a kezemet, hogy nyugtasson, de ez most annyira nem jött össze.

-Hogy beszélt te a barátommal? -szólalt meg mellőle a csaj vékony hangon. Nem sok kellett, hogy ne röhögjem el magam. De ahogy láttam a többieknek sem.

-Te legalább maradnál csöndben. Ez az ő dolguk nem a tiéd. Attól, hogy vele vagy együtt nincs mindenhez jogod.-már Sara sem bírta magában tartani az idegességét.

-Inkább menjetek el most.-szólt közbe George is.

-Látom nem tudod magad egyedül megvédeni.- gúnyolódott tovább Pierre.

-Na jó, nekem ebből elegem van. Nem tudom mi bajod van most velem, de nem is érdekel. Azt ajánlom, hogy most huzzál el innen és vidd magaddal a plázacica barátnődet is.-már szinte kiabáltam. De nem is kellett több nekik, mert megfordultak és elmentek.

Felbosszantott amiért így viselkedett és a többiek is látták, hogy nem jól vagyok. George mondta nekik, hogy mi megyünk, mert már lassan kezdődik a szabadedzés és még el kell készülnie. A kezünket összekulcsoltuk és így mentünk az öltözője felé. Amikor odaértünk én leültem a kanapéra, ő meg bezárta az ajtót.

-Zara nyugi. Higgadj le egy kicsit. Legközelebb ha odajönnek hozzánk akkor majd eljövünk onnan.

-Én azt hittem, hogy tudunk normálisan beszélni vagy valami. Nem vitatkozni akartam vele, de ő nem hagyott más választást. A viselkedésével kikészít.

-Tudom. De lassan mennünk kéne, mert mindjárt kezdődik. Engem meg Toto kinyír ha nem érsz oda időben. -ezen elnevettem magamat.

Gyors átöltözött az overálba és kimentünk az öltözőből. Egy búcsú csók és ölelés után elindultam a Mercedes garázshoz. Szerencsére már ott volt Sara és Nyck. Odamentem hozzájuk és próbálták elterelni a figyelmemet az előbb történtekről.

Tiktok:lecluv



Egymásnak teremtve~George RussellDonde viven las historias. Descúbrelo ahora