Egymásnak teremtve~George Russell

Baba/26.

Zara Wolff

2022. július 3.(vasárnap)

Reggel korán keltem én is meg George is. Ő készülődött a futamra, engem pedig nem hagytak aludni. De mikor indulnia kellett volna a pályára egyszerűen nem akart menni. Nem szerette volna azt hogy, egyedül legyek itthon.

-George indulnod kéne.

-Tudom, de nem akarom hogy, egyedül legyél. Valakinek ne szóljak hogy, legyen veled amíg a pályán vagyok?

-Nem kell.

-De mivan ha, valami baj lesz?-kérdezte és látszott rajta, hogy aggódik. Hát nem is csodálom. Pár nap múlva születik a kisfiúnk.

-Nyugi, nem lesz baj. De ha lesz is akkor meg szólok anyának vagy Sarának és akkor eljönnek. De mostmár indulj a pályára,  szeretnék neked szurkolni.-parancsoltam neki, majd mindketten elnevettük magunkat.

-Rendben. Szeretlek Zara!

-Én is szeretlek George! Ügyes legyél!-adtam neki egy csókot, majd végre elindult.

A délelőttöm egész nyugisan telt. Összapakoltam a táskákat amiket viszünk majd a kórházba. Beszélgettem egy kicsit Aurorával. De délután már elkezdődtek ilyen kisebb fájások. A futam kezdetéig nem is volt komolyabb, így nem gondoltam bele rosszabb is lehet. Éppen kimentem a konyhába egy pohár vízért, amikor is erősödtek, majd pár pillanattal később elfojt a magzat vizem.

-Basszus. Jólvan akkor hívjuk Sarát.-a telefonomért nyúltam és elkezdtem hívni.

-Szia Zara. Nyugi minden rendben George-val. Nincsen sérülése.

-Szia Sara. Nem ezért hívtalak. Hanem azért, mert elfojt a magzat víz.

-Komolyan? Úristen! Jólvan előkerítem George-ot és indulunk érted.

-Rendben. Csak siessetek.

George Russell

Csalódott voltam, mert kiestem. De amikor beértem a garázsba annyit láttam, hogy Sara ideges.

-Sziasztok. Valami történt?

-De jó hogy, itt vagy. Indulnunk kell Zaráért. Jön a baba!-mondta izgatottan.

-Komolyan? El sem hiszem! Várjatok nem kéne szólni a szüleinek?

-Nyugi, már szóltam Susie-nak, Toto-nak meg addig nem szólunk még vége nincs a futamnak.

-Rendben, akkor indulás, mert sietnünk kell.

Gyorsan mind a hárman kirohantunk a Paddockból a parkolóig, majd beszálltunk az autóba. Sara próbálta Nyckket meg engem nyugtatni, mert mindketten kicsit pánikoltunk, de nem nagyon sikerült neki. Amint megérkeztünk én berohantam a házba és elkezdtem keresni Zarát. A konyhába volt a pultnak támaszkodva. Látszott rajta, hogy nagyon nyugodt.

-Zara minden rendben? Gyere menjünk az autóhoz.-mondtam neki, de ahelyett ,hogy elindult volna arra amerre kellett volna inkább odajött hozzám és megfogta a kezével az arcomat.

-George nézz rám! Nyugi nem lesz baj, ne pánikolj. -közben Sara és Nyck is bejöttek.-Sara van még egy táska amit nem raktam össze. Megcsináljátok kérlek és utánunk hozzátok a kórházba mindkettő táskát?

-Persze. Na de, mostmár menjetek. Minél hamarabb szeretném látni a keresztfiamat.

Elindultunk már kicsit nyugodtabban. Hamar oda is értünk a kórházba. Bementünk, majd szóltunk a recepciósnak. Ő beküldött minek a szülőszobára. Jó pár órával később megszületett a kisfiúnk. Szóltam Saráéknak bejöhetnek és mindenkinek írtam, hogy lehet bejönni látogatóba.

-Jaj de aranyos. Tiszta apja.-mondta Sara.

-Mi lett végül a neve?-kérdezte Nyck.

-James.- erre én és Zara elkezdtünk halkan nevetni.

-Szóval tudsz arról mikor ezzel szivattuk George-ot.

-Persze, hogy tudom. De amúgy a neve Dylan. Dylan Russell. -leültem Zara mellé, majd átadta nekem a picit.

-Nagyon szép neve van. Csak egyet remélek, hogy nem lesz olyan, mint az apja.-ezen csak kuncogni tudtunk.

Még a mai nap folyamán mindenki meglátogatott minket. Én persze estére is bent maradtam. Furcsa volt, hogy fel kellett kelnünk az éjszaka közepén, azért, mert felsírt a picúr. Mert pelenkát kellett cserélni vagy Zarának megetetni Dylan-t.

Tiktok:lecluv