A szülinapi buli/8.

358 12 0
                                    

Sara Russell

2021. május 16. (vasárnap)

Egy hét múlva Zara szülinapja lesz. De mi előrébb hoztuk a meglepi buliját, mert 23-án futam van és már Pierre szólt nekem, hogy azt az estét kettesben szeretné vele tölteni. Így ma egész délelőtt csak rohangáltam a városban, hogy a kellékeket be tudjam szerezni a késő délutáni bulihoz. Amíg én a kellékeket vettem, addig Nyck szólt a többieknek, hogy mikorra jöjjenek meg bevásárolta az alapanyagokat a sütikhez és nasikat meg üdítőket is szerzett. Majd amikor mindketten megvoltunk Nyck értem jött és elindultunk a helyszínre. Amint odaértünk belevágtunk az előkészületekbe és amikor készen lettünk, már csak annyi időnk volt, hogy elkészülődjünk. A vendégek megérkeztek és én szóltam Toto-nak, hogy körülbelül 20 perc múlva hozhatja Zarát.

-Szia hugi. Jól megcsináltátok ezt a bulit.

-Szia George. Köszi, sok munkánk van benne. Jó pár napig tervezgettem, hogy milyen legyen végül arra jutottam, hogy legyen ilyen.

-Az a lényeg, hogy sikerült.-mondta és én örültem, hogy megdicsérte a munkámat. Még egy jó ideig beszélgettem vele, majd kaptam az üzenetet Toto-tól, hogy pár perc és itt vannak. Mindenkinek szóltam, hogy maradjon csöndben, közben pedig beálltunk a helyünkre. Én Pierre és Nyck között álltam. Majd meghallottuk, hogy valaki bejön és amikor felkapcsolta a lámpát nem kicsit lepődött meg.

-Meglepetés!-kiáltottuk mind egyszerre, majd mindenki odament Zarához és felköszöntötte.

-Boldog szülinapot! Igaz egy hét múlva lesz csak, de így tudtuk csak megoldani.

-Nagyon köszönöm és igazán nem kellett volna bulit csinálnotok nekem.-amint ezt elmondta, szorosan megöleltem. Mikor már mindenki felköszöntötte, kezdődhetett a buli, de nem sokáig, mert lassan lesz a torta vágás is. De azt viszont végig láttam, hogy George állandóan figyeli Zarát. Hát nem csodálom, tényleg jól néz ki, főleg abban a ruhában.

George Russell

2021. május 16.(vasárnap)

Miután Zara felkapcsolta a lámpát nem bírtam ki, hogy ne nézzek végig rajta. Fekete csillogós testhezálló ruha volt rajta, ami csak a combja közepéig ért. Ezen kívül még egy egyszerű fekete magassarkút viselt. Gyönyörűen kiemelte az alakját a ruha. Egyszerűen csodálatosan festett. Én is odamentem hozzá és felköszöntöttem, de nem sokat tudtam vele beszélgetni, mert Sara elrángatta előlem, azért hogy táncoljanak. Körülbelül egy jó félórán át táncoltak amikor is jött a torta. Ez nemsokáig tartott. Mikor mindenki elkezdett beszélgetni valakivel vagy újra táncolni én csak őt figyeltem a tekintetemmel. Szinte végig csak Pierre-rel táncolt, ilyenkor kicsit féltékeny voltam. Amíg őket néztem észre sem vettem, hogy Sara és Nyck odajöttek hozzám.

-Mizu George?-kérdezte Sara, de én már tudtam, hogy mi fog ebből a beszélgetésből kisülni.

-Tudom mit akarsz mondani Sara és nem.

-Miért nem mész oda hozzá? Kérd föl egy táncra. Most Alexszal táncol nem Pierre-rel.

-Ha megteszem amit kérsz, akkor mára békén hagysz?-kérdeztem, mert ha nem teszem azt amit ő kér, akkor csak idegesít vele.

-Talán. Na de akkor menjél oda!-utasított, majd el is indultam.

-Sziasztok, Alex elkérhetem Zarát pár tánc erejéig?

-Nyugodtan. Majd még úgy is találkozunk.-mondta, de még mielőtt elment volna odasúgott nekem.-Ne rontsd el!-majd ezután elment.

-Nagyon jól nézel ki Zara!

-Köszi. Hát úgy volt, hogy Sarával megyünk ketten bulizni, ezért kiöltöztem. Nem is számítottam arra, hogy meglepetés bulit szerveztek nekem.

-Mindent Sara csinált és szervezett meg.

-Azt gondoltam. Csak pár hónapja ismerem, de még a vak is látja, hogy ezt ő csinálta.

Egy jó ideig még táncoltunk, majd Zara elment a mosdóba én meg visszamentem Sarához és a többiekhez. Tök jól elbeszélgettünk, majd ahogy néztem a táncolókat, észrevettem Zarát és Pierre-t. Nem tudom miért, de elkezdtem féltékeny lenni. Tudom, hogy Zara így se úgy se lesz a barátnőm, mert ők szeretik egymást. De amikor azt láttam, hogy csókolóznak, akkor már nem bírtam tovább nézni őket és már akkor maradni se nagyon akartam. Ezért azt mondtam a többieknek, hogy nem vagyok valami jól, ezért haza megyek. Láttam, hogy Sara nem hitt nekem, de nem is kérdezett inkább semmit. Amint kiértem hívtam egy taxit, majd elkedztem gondolkodni. Ez így nem mehet tovább, el kell neki majd mondanom, hogy mit érzek. Csak azt, hogy mikor, azt még nem tudom.

Tiktok:lecluv

Egymásnak teremtve~George RussellWhere stories live. Discover now