A jövő problémái BEFEJEZETT

1. Az önállóság kezdete

"Félek az ismeretlentől, de mégis a jövőbe tekintek"

Már fél éve, hogy Perselus és Harry elhagyták a Roxfortot. Mindketten sikeres RAVASZ vizsgákat tettek le, ami Perselusnak is köszönhető volt. Perselus anyja kiköltözött egy kényelmes kis lakásba Londonba, ahol sűrűn látogatta őt a szerelmes pár. A nő rájuk hagyta a Fonó sori házat, amelynek Perselus nagyon örült, mivel születése óta itt élt. A nő úgy döntött, hogy nem akarja fenntartani a házat folyamatosan és neki könnyebb lesz takarítani egy lakást, míg a turbékoló galambok boldogok lesznek, hogy összeköltözhetnek.

Perselus rendszeresen eljárt a halálfalók gyűléseire és sokszor jött fáradtan haza. Harry egyáltalán nem értette szerelme miért ilyen kimerült, mikor nem is tartózkodott ott sokat, ezért elhatározta, hogy megkérdezi. A férfi pont most lépett be a házba, teste remegett, lábai alig tudták megtartani testsúlyát. Ez szinte manapság megszokott lett volna, ha nem aggasztotta volna annyira Harryt. Szerelmének mostanában beszélni sem volt kedve vele, ahogy időt sem akart tölteni a férfivel.

-Szia Perselus! -ment oda szerelméhez, hogy megcsókolja, de az eltolta magától.

-Ne most! Fáradt vagyok. -szólalt meg rekedt hangon.

-Szívem, beszélnünk kell! -erősködött Harry.

-Mondtam, hogy fáradt vagyok, nem jutott el a kicsiny agyadig?! -rivallt rá, majd megfordult és elindult. Harry mellkasába mintha kést szúrtak volna, úgy fájtak Perselus szavai. Arcán egy könny indult útnak, majd rögtön követte a következő.

-Sajnálom, nem akartalak zavarni. -suttogta halkan. Perselus ezt meghallotta és visszafordult és szemben találta magát a férfi könnyes smaragdjaival. Aggodalommal tekintett a nála alacsonyabb nedves szemeibe.

-Mi történt? -kérdezte, de nem kapott választ. -Valami baj van? Harry, valaki megsérült? Kérlek válaszolj! -könyörgött a férfi.

-Te. -nyögte ki alig hallhatóan.

-Mit értesz ez alatt? -kérdezte. -Nem vagy boldog már velem? -nézett rá kétségbeesetten. Harry homlokán erre kis ráncocskák kezdtek gyűlni, már megint ez. A férfi sosem képes az igazi önbizalomra, mindig fél, hogy Harry csak úgy megunja egyszer és eltaszítja magától. Hogy megnyugtassa, a férfihez lépett és kezét arcára simította.

-Erről szó sincs kedvesem. Csak mostanában te annyira fáradtan jössz haza és nem is akarsz velem beszélgetni, vagy egyáltalán időt tölteni. -mondta lehangoltan.

-Már, hogy nem akarnék? Hisz most is beszélgetünk. 

-Igen, de magadtól nem akartál. -mondta melankolikusan, miközben a padlót fixírozta. -Tudni akarom, hogy mi történik veled ilyenkor.

-Szerintem azt nem akarod hallani. -válaszolt habozva.

-Már miért nem? 

-Mert...mert, nem tudom. Mert lehangoló. -vágta rá végül.

-Kérlek, mondd el! Tudni akarom, hogy mi nyomja a lelked! -fogta meg a másik kezeit.

-Jó.... elmondom. A halálfaló gyűléseken sok dolgot kell átbeszélnünk és sokszor vétek mostanában hibákat. A Nagyúr pedig nem szereti a hibákat, nyilvánvalóan... és megkínoz érte. -fejezte be nehézkesen. -A legutóbbiért pedig már hosszú ideje kell bűnhődnöm és mostanában főleg ebből áll az ottlétem.

-Jaj Perselus, annyira sajnálom! Nem tudtam, hogy ez van, bárcsak tudnék segíteni! -mondta a másik kezét tördelve.

-Tudsz is! Most is ezt tetted, hiszen aggódtál értem. És most tehetsz is, innentől együtt töltünk a nap végéig minden percet. -mondta határozott, majd úgy lett, ahogy megígérte. Az asztalnál figyelte, miközben vacsorát főz, majd együtt zuhanyoztak le, mert Perselusnak eleve szüksége volt most szerelme segítségére. Végül pedig együtt feküdtek le az ágyba, ahol egymást cirógatták, ahol Perselus hamar álomba merült. A férfi fejére Harry kedves kis csókot nyomott, majd átölelte, mire szerelme azonnal reagált és karjaiba vette a másik törékeny testét. Így nyomta el őket közösen az álom.

...

Másnap kipihenten keltek és Perselusnak végre megjött a kedve, többhöz is, mint egy kis beszélgetéshez. A férfi éppen most hanyatlott Harryre, aki lihegve ölelte át szerelmét.

-Köszönöm, hogy tegnap meg akartad beszélni. -nézett rá lágyan. -Anélkül most nem lennénk itt.

-Köszönöm, hogy hajlandó voltál beszélni velem, ha csak másodjára is.

-Szeretlek szívem. -csúszott ki a száján.

-Én is szeretlek. -mondta a fiú, majd megcsókolta szerelmét. Napjuk nagy részét most egymás karjaiban töltötték, ezzel erősítve a köteléket kettejük között.

--------

Köszönöm, hogy elolvastad! Itt is lenne a folytatás első része!