A jövő problémái BEFEJEZETT

5. Félreértés

~1997 június 30.~

Ma volt az a nap, amikor Perselusnak végleg megváltozott az élete, elvesztett egy fontos személyt. Harryvel azóta is rajongtak egymásért, de mégis most már ő is érezte a ránehezedő nyomást. Egyre több mugliszármazású tűnt el és egyre több, a Minisztériumhoz közelálló személy halálát jelentették az újságok. Mióta Voldemort újra testet kapott, azóta történtek ezek rendszeresen. Perselus a gyűlésekre is bejárt folyamatosan, ahol szinte minden alkalommal ártatlanokat kínoztak és öltek meg. Voldemort kíméltelen volt.

Továbbá a mindennapokat nehezebbé tette a tény, hogy Féregfark náluk lakott, ezért már azon a napon, mikor a szemét idejött, úgy küldte el szerelmét a lehető legmesszebbre. Egészen Franciaországig menekítette, ahol sikerült elköltöznie Korzika szigetére. Az idő csodálatos volt, a víz gyönyörű türkizkékben pompázott. Nagyon hiányzott neki Harry, rettenetesen. Sokszor meglátogatta őt, de most kulcsfontosságú volt, hogy egy ideig ne tegye. Nem akart rá veszélyt hozni, mégis rettegett tőle, hogy megtalálják. Pedig neki, mint halálfalónak igazán nem kellett volna ettől tartania, de mégis nem hagyhatja itt a gyenge pontját.

Ma ölte meg Dumbledoret, a barátját. Az ifjú Harry pedig haragszik rá. Összetörten ült a konyha padlóján, míg a patkány jelentést tett uránál. Hosszú ideje volt már ott. Korábban sírt is, de a könnyek azóta elfogytak és gondolatai csakis szerelme körül forogtak. Annyira szeretné most a karjaiban tartani, de mégsem tehette. Végül magát összeszedve felkelt, de csak abból a célból, hogy a hálószobáig vonszolja magát és ott beledőljön az ágyba. 

Párnája alá nyúlt és onnan elővette Harry egyik ingjét, amit nála felejtett. Azóta is ott rejtegette, mióta el kellett mennie és sokszor, amikor a hiánya úgy érezte mindent felperzsel, akkor ő ezt magához vette és orrát bele nyomta. Most is nyugtatóan hatott rá szerelme ismerős illata, de egy kicsit szégyellte is magát. Ha nem lett volna régen ekkora idióta, akkor most nem kellett volna különválniuk. Rettentően hiányolta az érintését, a mosolyát, a kócos haját, minden porcikáját.

Most ment ő is lerendezni jelentését. Mikor a Malfoy Kúriába ért a Nagyúr durván megkínozta, ő pedig mindvégig kitartott. Emlékeit tökéletesen elrejtette előle, arcán az érzelmei nem tükröződtek, de teste meggyötört volt. Mégis feltápászkodott a földről, majd végignézte, ahogy a Malfoyok is megkapják a magukét, mert szövetkezni mertek Voldemort háta mögött. Draconak meg kellett kínoznia egy mugliszármazású boszorkányt a pincében, de Perselus tökéletesen tudta, hogy nem tette. Nem ez volt a módszere, csupán rájuk parancsolt, hogy visítsanak, ők pedig úgy tettek.

És ezen technikának az alkalmazását nem akarta megállítani. Nem akarta, hogy mások is szenvedjenek miatta. Az a szegény fiú el akart szakadni a családjától és ő szívesen hagyta. Fejét gondolatait elterelve megrázta, majd fekete szemeivel követte Luciust, amint letérdel a Sötét Nagyúr elé, majd ahogy a Cruciatus átok vörös fénycsóvája mellbe találta és hallgatta fájdalmas üvöltését. Nem tudta sajnálni. Őt is a szőke rángatta be ebbe, mint sokan másokat is és szenvedett miatta, most szenvedjen ő is.

-Nagyúr, úgy érzékelem ebben a pillanatban nincs rám szüksége. -mondta, mire Voldemort egy intéssel elküldte a férfit. Ő még váltott a szalonban pár szót az aggódó Dracoval és Narcissával, majd összefutott Féragfarkkal is, akinek megparancsolta, hogy pucolja ki a házat kivéve a hálószobáját. 

Innen egy kényelmetlen hoppanálással Korzika gyönyörű szigetére jutott, majd Harry házáig ment. Ott bekopogott az ajtóján, de nem válaszolt, ezért a tőle kapott kulccsal kinyitotta az ajtót. Mikor benézett egy halk nyikkanással fejezte ki a csodálkozását. Harry a kanapén feküdt, rajta pedig egy nagy darab férfi, aki vadul csókolta az ajkait. A kiadott hangra mindketten felé fordultak és Harry azonnal letolta magáról a másik férfit.

-Perselus ez nem az aminek látszik! -mondta, de a férfi megfordult és elindult ki az ajtón. -Félreérted. -szólt utána, majd karja után nyúlt, de Perselus lerázta a kezet magáról. -Kérlek kedvesem hallgass meg! -folytatta tovább, de egy kézmozdulattal elnémította őt a férfi.

-Visszaéltél a bizalmammal! -üvöltötte. -Megcsaltál! Nem akarlak látni többé! -mondta. Szemében könnyek gyűltek, miközben kilépett az ajtón és egy pukkanással eltűnt.

Harry szeméből a könnyek ugyanúgy útnak indultak, majd ránézett Camillera, aki meglepődve bámult rá.

-Te szemét! Mindent elrontottál, félreértette, azt hitte megcsalom! Takarodj ki innen! Soha többé ne is lássalak! -szólalt meg tiszta haraggal a hangjában, majd egy felejtés átokkal kitörölte Perselus eltűnésének az emlékét, majd tovább kiabált vele. -Kellett neked megcsókolnod! Mondtam, hogy hagyj békén, mert semmit sem érzek irántad, te mégis erőlködtél! -üvöltött vele tiszta torokból. -Én szeretem őt, az a férfi a mindenem és te elvetted tőlem! Most pedig tűnj el, örökre! -fejezte be, mire Camille félelemmel a szemében baktatott ki a házból. Nem tudta, hogy a férfi képes ilyen tiszta, félelmetes dühre.

Harry ezután becsapta az ajtót és lerogyott a kanapéra. Maszatos sírásba kezdett, elvesztette a szerelmét és az még látni sem akarja. Az az idióta Camille már harmadjára csókolja meg, pedig idáig mindig visszautasította, most meg erőszakos volt és lenyomta a kanapéra. Ha Perselus egy fél perccel később lép be, a férfi valószínűleg már a földön feküdt volna vérző orral. Hiszen annyira közel volt, hogy kiszabaduljon a szorításából és jól pofán verje!

Rombolni kezdett. Mindent, amit talált elpusztított maga körül. Hazaköltözik, ha nem is Perselushoz, de figyelemmel fogja kísérni az életét! Még egy pár vázát levert, melyek megnyugtató csörömpöléssel hullottak ezernyi darabra, majd mindent a helyére varázsolt. A házat, amelyet amúgyis megvett magának otthagyja majd.

Dühösen készített össze magának egy bőröndöd, kivételesen varázslat nélkül. Minden ruhát erővel dobott a bőröndjébe, hogy levezesse a benne felgyűlt stresszt. Mikor kész volt csak elhoppanált és kész. A Fonó sori ház nappalijában jelent meg, még úgy érezte beszélnie kell Perselusszal. Körülnézett és meg látta Féregfarkat, aki kivont pálcával állt előtte. Mit sem törődve vele tiszta erőből tökön rúgta, mire az fájdalmasan összerogyott. Pálcáját elvette és mágikus kötelekkel egy székre kötözte az árulót. Perselus a hangokra pálcáját maga előtt tartva sétált le a lépcsőn.

-Te mit keresel itt?! -kérdezte felháborodottan. Arca fel volt dagadva a sírástól, szemei vörösben játszottak, haja az arcához tapadt. -Nem fogtad fel, amit ott mondtam? -kérdezte elkeseredetten.

-Teljesen félreértetted! Perselus, te annyira hülye vagy, hogy az hihetetlen! Annak a köcsögnek már sokadjára mondom meg, hogy ne nyomuljon, mert nem érzek iránta semmit, de csak nem fogta fel az az idióta! Ha kicsivel is később érsz oda garantálom neked, hogy a földön feküdve, vérezve találtad volna meg azt a szerencsétlent! -mondta el egy szuszra.

-Perselus...ki ez? -kérdezte Féregfark, mire a ház tulajdonosa egy óriásit rúgott rajta.

-Te ebbe ne avatkozz bele te patkány! -szólt rá sziszegve, majd egy Stuporral elkábította. -Te pedig ne hazudj nekem! Az életemet is odaadnám érted, szeretlek téged, te pedig rútul elárultál! -mondta a magáét, mire Harry arcán halovány mosoly jelent meg. De ahogy az feltűnt el is ment, de Perselus nem értette eleve mire fel volt ez a kis boldogság kitörése. Amit viszont nem értett, az az volt, hogy Harryt biztosította szerelméről azzal, hogy még mindig jelen időben beszélt az érzéseiről.

-Buta vagy kedvesem. -mondta nyugodtan. -Ha észhez tértél szólj róla nekem is, mert egyelőre elég hibbantan viselkedsz. Ha szükséged lesz rám én mindig itt leszek neked. -mondta, majd elővarázsolt egy nyakláncot egy kis fekete gyönggyel rajta. -Ha így érzel, akkor csak két szót kell neki mondandod, hogy: "Carissimi, veni!" és én érted jövök. -mondta, majd a kezébe nyomta a láncot, aki azt szótlanul felvette. -Hiányozni fogsz. -szólalt meg utoljára, majd elhoppanált.

----------------------

*Carissimi, veni! -Kedvesem, gyere!

Egy kis zenével sikerült ezt a részt is megírni remélem, hogy tetszik.