Majdnem

423 63 1
                                    

Louis hevesen tapad az ajkaimra és erőszakosan tol az ágyig, ahol addig nem is nyugszik, amíg fölém nem kerül. Csípőjét az enyémnek nyomja, amiből érzem, hogy milyen állapotban is van jelenleg. Én sem vagyok másként. 

-Lou..-próbálom megszólítani, de megrázza a fejét. Oké. Nem igazán értem ezt a viselkedést, de két hónapja nem éreztem őt és bármit megtennék érte, hogy soha ne hagyja abba amit csinál. Szájával térképezi fel az egész felsőtestemet, amiről már le is rántotta a felsőt. Nagyon heves. 

Bő nyálas csókokkal hinti be az egész mellkasom és néhol egy kicsit erősebben szívja meg a bőrt, aminek tudom, hogy nyoma fog maradni. Hangosan nyögök fel ezekre a cselekedeteire, ő pedig kacér mosollyal néz fel rám.  Zihálva vergődök alatta, de ő merev kezekkel tart egy helyben. 

A csípőmnél jár már és nem ér hozzám még csak izgat és fokozza az élvezetemet. Meg fogok őrülni. 

-Louis..- könyörgök neki valamiért, igazából bármiért, de most a száját akarom igazán, ami már körülöttem jár de véletlen sem érne hozzám. 

-Nyugi már, megkapod.-vigyorog fel rám és lassú, lágy mozdulattal nyúl a farkam alá és a szájához vezeti. Kínzóan lassan bukik rám és enged a szájába. Nyelvével izgatja a makkomat majd erősen szorítva enged le egészen a torkára.

-Oh bassza meg..- nyögök fel és minden izmom összerándul erre a cselekedetre. Louis lassan folytatja amit elkezdett és ahogy elnézem esze ágában sincs gyorsítani, pedig én már nagyon akarnám. Ahogy nézem őt, csak még jobban kívánom, pedig tudom, hogy nem lesz szex, akkor nem így viselkedne. - Én is akarlak közben téged.- nyögöm ki, mire felvont szemöldökkel néz rám.- Fordulj.-utasítom, ő pedig elválik tőlem, majd lekapkodja magáról a maradék ruhát és fölém mászik. 

A farka már az arcom fölött meredezik és várom, hogy újra visszataláljon ő is az én farkamhoz. Amint megérzem a kezét rajtam nyomban nyúlok a fenekéért én tolom le őt a számba. A póznak köszönhetően baromi mélyre tudom őt engedni, aminek meg is lesz az eredménye. Louis elrántja rólam a fejét és egy oltári nagyot nyög.

-Ne ennyire mélyen baby.- morogja élvezettől telített hangon és újra rám bukik. Lassan szopom őt és ő is engem, ami olyan izgalmakat indít el bennem amit még soha nem éreztem. Nem csináltam még ezt a pózt, de ez valami eszméletlen. Kezem felfedező útra indul és megtalálom Louis bejáratát, majd lassan masszírozni kezdem. Megint elveszi rólam a fejét és homlokát a csípőmnek támasztva nyögdécsel.- Megőrjítesz baszki.- hörgi, majd összeszedi magát és gyorsított tempóban kezd el szopni újra. 

Fel kell nyögnöm a farkával a számban erre a gyors tempóra, ami következtében ő is felnyög a farkával a számban, aminek a rezgését érzem magamon. Isteni. Percekig kényeztetjük így egymást, majd érzem, hogy Louis remegni a kezem és a szám munkájára. Sokkal intenzívebben kezdek el dolgozni rajta, amit nem is bír sokáig. Elrántja rólam a fejét és rám támaszkodva, a nevemet nyögve lövelli tele a torkomat. 

-Azt a kurva..- hörgi fennhangon, majd egy pár pillanat után gyorsan kapja össze magát. Lemászva rólam újra a lábam között van és mint egy porszívó szippant magába. Most már csak a saját élvezetemre koncentrálok, amire nem kell sokat várnom. Louis felnyúl a mellbimbóimhoz és ez az a perc amikor eldurranok. Olyan hirtelen ér, hogy jelezni sem tudtam, de nem is kellett, mert Louis pontosan tudta, hogy ez fog történni. Lihegve, remegve adok ki magamból mindent. 

Mennyire hiányzott már ezt. Louis készségesen nyel le mindent majd rám mászva tapad a számra. Furcsa érezni magamat a nyelvén, ami most keveredik az ő ízével. Lágyan csókol és közben a kezei közé fogja az arcomat. Valami megváltozott. 

-Beszélnünk kell erről Lou.- mondom halkan elválva tőle. 

-Tudom.- válaszolja és mellém fekszik az ágyon, én pedig önkéntelenül is hozzábújok. - Nem bírom távol tartani tőled magamat. Egyszerűen nem megy. 

-Az látom.- kuncogok a mellkasába, mire játékosan a vállamba csíp.- Szeretném ha tudnád mi történt Simonnal.- mondom és felnézek rá, hogy lássam hogy reagál, megfeszül az álla, de bólint, ezért belekezdek.- Elsős voltam, amikor hozzákerültem. Kedves volt és egyszer egy rossz randi után mentem órára. Kérdezte, hogy mi történt én pedig elmeséltem, ott kezdődött. Nem csak egyszer történt meg, hanem sokszor és bár kicsit szégyenlem, de élveztem amit velem tett. Uralkodott rajtam. Majd egyszer Mr.Mongomary rajtakapott minket. Őt közös megegyezéssel elküldte, nekem pedig adott egy utolsó esélyt. 

-A szüleid nem akadtak ki ezen?- kérdi.

-Nem tudják, hogy meleg vagyok. Nem hiszem, hogy jól fogadnák. Könyörögtem az igazgató úrnak, hogy ne hívja fel őket és ő belement, úgyhogy ők nem tudnak erről.- mondom halkan. 

-Nem te vagy az egyetlen akivel kikezdett Harry. Már akkor is csinálta, amikor mi kezdtünk ide járni. Kavargatott diákokkal, majd amikor átléptek tizedikbe kidobta őket. Beteg az az ember.- mondja indulatosan. Érdeklődve nézek rá, mert túl nagy benne az indulat. 

-Te is..?- kérdem halkan. 

-Nem.- rázza meg a fejét.- De bepróbálkozott és utána megfenyegetett, hogy tesz róla, hogy ne végezzem el ezt az iskolát.

-De te megcsináltad.- mosolygok rá és megsimítom a mellkasát. 

-Attól még utálom őt.-mondja.

-Mi lesz most velünk?- kérdem félve.- Nem bírom ki ha megint eldobsz.- mondom halkan. 

-Harry.-sóhajt fel.- Baromi óvatosnak kell lennünk, mert az igazgató nagyon figyel rád.- simít a hajamba.

-Szóval akkor..-mosolyodom el. 

-Nem fogunk szexelni a koncert végéig, de ezeket csinálhatjuk, óvatosan. - mondja.

Vigyorogva mászok rá újra és a szájára tapadok és hevesen falom őt. 

-Harry komolyan beszélek, óvatosnak kell lenned.

- Jól van már apuci.- morgom a nyakára.

-Jézusom, ne hívj így.- rántja hátra a fejemet a hajamba markolva és kuncogva néz rám. 

Imádom ezt a vidám Louist. 

Ritmusra!Donde viven las historias. Descúbrelo ahora