Tekergők naplója - Farkasüvöltés

HETEDIK FEJEZET

A láthatatlanná tévő köpeny és zöldhajú mardekárosok legendája

Remus már a hasát fogta a nevetéstől, miközben James megtartotta a magán előadását Rosette hetedik születésnapjáról, amikor is a lánnyal közösen felfújták annak a nagynénjét. A történet szerint a begyöpösödött nagynéni addig piszkálta Mrs. Montgomery-t (James elbeszélése alapján ő lehetett Emi néni), amíg a kis négyéves Rosette és James - méregből elvarázsolta a néni pálcáját - s védekezésre képtelen állapotát kihasználva felfújták egy lufivá.

- Ez oltári - törölgette Sirius a szemét. - Rosie ezt még egyszer sem mesélte!

- Azt nem csodálom - vigyorgott James. - Mrs. Montgomery, Rosette nagyanyja, nagyon csúnyán leszidta!

- A vén banyára gondolsz azzal a girhes macskával? - érdeklődött Sirius. - Amikor júniusban volt az öcsém születésnapja sikerült ráborítanom a puncsos tálat. A nő nem igazán értékelte, bár szerintem jól álltak annak a dögnek a citromkarikák. Kiemelték azt a ronda bundáját.

- Ezt mégis, hogy hoztad össze, te marha? - pukkadt ki Jamesből a nevetés.

- Útban volt a tál - rántotta meg a vállát. - A kertben találtam egy békát és...

- Beszabadítottad? - hitetlenkedett Remus.

- Azt ne mond, hogy te nem csináltál semmi hasonlót!

Remus arca megrándult. Több eset is volt, amikor valamiféle csintalanságot követett el - bár amióta megharapta az a farkas... azóta nem csinált bármi hasonló dolgot. Hiszen úgy érezte, hogy a miatt harapta meg a vérfarkas, mert nem hallgatott a szüleire.

Túlontúl jól emlékezett arra az estére, amikor megtámadták - és ez nem csak az apja kiszólása miatt volt. Ismerte a történetet a fáradt férfiról, aki csak fokhegyről oda vetette egy vérfarkasnak, hogy csak a halált érdemelné. Amivel Remus egyet tudott csak érteni - azonban ez akár rá is vonatkozhatna. Hiszen ő is egy ilyen szörnyeteg, még ha nem is harapdál négyéves kisfiúkat unaloműzés gyanánt.

Megrázta a fejét, hogy kiűzze a gondolatot. 

Nem akart arra gondolni, ahogy rémülten kapaszkodott vissza a szobájába az ablakon át, ahogyan arra se, hogy az a vérengző fenevad mennyi ideig figyelhette. Összességében nem akart a farkastámadás emlékére gondolni. Azonban az emlékek kezdtek a felszínre törni, akármennyire is igyekezett az emlékeket kiszorítani a fejéből.

- Egy időben rendszeresen kiszöktem éjszaka - vont vállat. - Általában holdtöltekor. Az apám mindenféle mágikus lényt kutat, főleg kopogószellemeket és mumusokat. Amikor olyan négy-öt éves voltam olvastak nekem valami régi mesekönyvből, amiben egy vérfarkas volt az egyik szereplő, én meg látni akartam egyet élőben.

- Az nem nagyon járkál a hátsó kertben - jegyezte meg James szórakozottan.

- Remus biztos talált egyet a virágágyásba - nevetett fel Sirius ugatósan. Az említett csak forgatta a szemeit.

- Valóban csak egyszer járt arra - morogta sértődötten. A két barátja érdeklődve pillantott rá, ő maga pedig azt szerette volna, hogy megnyíljon alatta a szőnyeg és elsüllyedjen. Hiszen ennyi erővel az egész történetet az orruk alá dörgölhetné! - Most miért néztek így?

James és Sirius összenéztek, majd elvigyorodtak.

- Kíváncsiak vagyunk a történet végére - közölte Sirius vigyorogva. Remus elfintorodott.

- Ahogy az ablakon vissza akartam mászni, beszabadítottam a lakásba.

James füttyentett egyet.

- Ez nem semmi! - hitetlenkedett Sirius. - De... mégis, hogy úsztad meg?