Tekergők naplója - Farkasüvöltés

ÖTÖDIK FEJEZET - A LEVÉL

- S -

Sirius egykedvűen ücsörgött a Fekete Tó partján, mélyen a gondolataiba merülve. Remus kissé még betegen aludt fent a szobájukban – így esélye sem volt arra, hogy beszéljen vele. A levél, amit a szüleitől kapott, még mindig ott lapult a zsebében. Nem akart róla senkinek se beszélni, hiszen úgy érezte az egész az ő hibája.

De hiszen ez így is volt. Ha nem akart volna annyira mást, mint a családja akkor nem lenne most bajban. Vagy, ha Jamesnek már az elején elmondta volna a vezetéknevét. De ismerte a reakciókat – tudta, hogy mit jelent a varázslók között a Black név. Főleg most, hogy Bella olyan hűséges szolgája lett annak a Denem nevű fickónak, aki annak a bandának volt a vezetője. Tegnap már meg is jelent a Próféta legújabb számában egy cikk róla és a bandájáról, ahol is kiderült, hogy Kígyófészeknek nevezték magukat. Bár a fiú véleménye az volt, hogy igencsak találó az elnevezés - hiszen aki ebbe a körbe kerül, azt a kígyók elevenen falják fel. Valami arról is rémlett neki, hogy a Múzsák Pergamenjét keresik. Bár, hogy az mi is pontosan, nem tudta.

- Sirius?

- Meda! – derült fel egy pillanatra. Kedvenc unokatestvére a hatodéves mardekáros fiú mellett ácsorgott, aki a vonaton jelezte nekik, hogy fel kell öltözniük.

- A barátaid hol hagytad? – ült le mellé mosolyogva a lány. Sirius gyomra összeszűkült a kérdésre. Hiszen... neki nincsenek is barátai. – Sirius?

- Én... csak egyedül szerettem volna lenni egy kicsit?

- Ezt most kérdezed, vagy mondod? – rándult meg a lány szája sarka. Barna haja egy furcsa fonatban nyugodott a tarkóján. Arca kedves volt, szemei ugyanolyan szürkék, mint Siriusnak. – Al, a klubhelyiségben találkozunk, jó?

- Persze – mosolygott a fiú, s intett egyet a két Blacknek.

Andromeda csinos arcát Siriusra emelte, s fürkésző tekintettel nézett rá. Talárján megcsillant a P-betűt formázó jelvény, amin a kígyók körbe vonták azt. Sirius magában örült, hogy ő maga nem abba a házba került. Tudta a lánytól, hogy milyen rideg a klubhelyiségük – mintha otthon lennének. A griffendéles klubhelyiség ellenben tele volt bordó kanapékkal, és aranysárga színű fotelekkel, amikben kényelmesen el lehetett süppedni.

- Igazándiból eléggé egyedül vagyok – felelte csendesen. – Tudod, Remus, akivel jóban vagyok most éppen lebetegedett és a gyengélkedőn volt. James pedig nem nagyon beszél velem.

- Nem beszéltek? – szaladt fel unokanővére szemöldöke meglepetten. – De hiszen láttalak titeket a vonaton! Mintha mindig is barátok lettetek volna...

- Nem mondtam meg neki a vezetéknevem – felelte vörösödve.

- Sirius! – a fiú hallotta unokanővére hangját, s biztos volt benne, hogy következni fog a fejmosás.

- Nem akartam, hogy tudja – mondta csendesen. – James eléggé képben van, ami a varázslócsaládokat illeti. Nem akartam, hogy megutáljon. Eléggé szimpatikus volt, azt hittem lehetünk barátok és...

- Rosie mit mondott erre?

- Még nem beszéltem vele. Nem nagyon akartam ezzel gyógynövénytanon előhozakodni.

- Szerintem máskor is tudnál vele beszélni – jegyezte meg Meda. – Ha gondolod, szólok neki. De te is meg tudod óra után kérdezni. Tudod, sokat tudna segíteni. Talán még James-szel is beszélhetne.

- Mi?

- James és Rosie rokonok – mondta a lány. – James unokatestvére.

- Ezt honnan veszed? – értetlenkedett a fiú. – Mert...