Tekergők naplója - Farkasüvöltés

ELSŐ RÉSZ - A HÁZI SÁRKÁNY

April Edwards az ablakpárkányon ülve figyelte, ahogy kövér esőcseppek gurultak végig a szobája ablakán. A mellette lévő szobában a testvére magnón bömböltette az egyik Led Zeppelin lemezét. April szinte hallotta, hogy tíz perc múlva az anyjuk vitáját a bátjával – leginkább arra vonatkozólag, hogy Paris lemezkészlete a kukában fog landolni, ha nem halkítja le. A lány azonban nem tudott haragudni Parisra – így legalább nem hallották ahogy egymással vitatkozik az anyja és az apja. Mert az elmúlt hét évben nem csináltak semmi mást, csupán veszekedtek és civakodtak.

Már amikor Andrew Edwards nem dolgozott.

April irigyelte a testvérét – hiszen ő már biztosan tudta, hogy szeptember elsején utazik vissza a Roxfortba. Ahogyan azt is biztosan tudhatta, hogy nem kell ezt hallgatnia decemberig, amikor haza fog jönni a karácsonyi szünetre.

Paris idén kezdte a harmadik tanévét, a Hugrabug ház lelkes tagjaként. April bátyja egy csinos arcú fiú volt – egészen úgy festett, mint az anyjuk hasonmása. Magas, jellegzetes arcvonásokkal, s olyan zöld szemekkel, akár az olajbogyók. Orra középen kissé görbe, de ez nem érdekelte. Haja azonban éppen olyan szőkés árnyalatú volt, mint az apjuké. A fiú már most is hatalmas baráti körrel rendelkezett, April pedig rajongott a bátyjáért. Paris néha piszkálta is ezzel, de a kislány lelkesedése ettől függetlenül megmaradt. Azt pedig, hogy rokonok, le sem tagadhatták volna – ugyanaz a zöld szem és csinos arc, bár ő nem az apjuk szőkésbarna haját örökölte, hanem anyjuk dióbarna, szinte már fekete loboncát. A természete azonban – kinézetével szemben – egyáltalán nem hasonlított a nőére.

Paris kérdés nélkül kapcsolta ki a magnó, amikor lábdobogást hallott a lépcső felől. Hiszen ez egyet jelentett: az anyjuk felpaprikázva közeledik, akár egy feltüzelt mantikor. Edwardsék viszonylag nagy házban laktak a Darlington végén. Előtte és mögötte csupán az erdő terült el, alsó és felső szinttel is rendelkezett. A földszinten egy széles fehérre festett fa veranda futott körbe a ház körül, amit a két gyerek apja különböző, furcsábbnál furcsább növényekkel ültetett be. Onnan nyílt egy nagyobb helyiség, amit előszoba gyanánt használtak, innen nyílt a mosókonyha, egy wc és a kamra, sőt még a konyha ajtaja is. A konyhából ugyancsak nyílt két ajtó – az egyik az étkezőbe vezetett, míg a másik a nappaliba. A nappaliból már csak egy helyiség nyílt – egy vendégszoba, amit April emlékei szerint még soha senki nem használt. A felső szinten három szoba volt, valamint két fürdő – egy nekik, gyerekeknek, egy pedig a szülői hálóból, ahova nem szabadott bemenniük. April el nem tudta képzelni, hogy a szülei mire használhatják, hogy nem szabad használniuk.

- Paris Andrew Edwards! – csattant az anyjuk magas hangja. April a fülét be akarta fogni. Már hallotta is szinte a bátyja szemtelen válaszát a fel nem tett kérdésre. – Mégis mit mondtam tegnap? Vagy talán ennyire sem emlékszel?

- Fogalmam sincs mire célzol. Én csupán zenét hallgattam.

- Zenét! – az anyjuk hangja hisztérikusan csengett. – Ezt a... nem is tudom mit nevezel te annak?

- Miért, minek hívjam? Nem hallgathat mindenki olyan defektes... mármint magas művészi operetteket, mint te – a válasz egy hangos csattanás, majd egy recsegő hang volt. – Mégis mit művelsz?!

- Ezt nem kell többet bekapcsolnod – köpte a szavakat az anyja. – És még egy megjegyzés és azt a semmire kellő lemez gyűjteményt is vágom ezzel együtt a kukába!

- Te tönkretetted – közölte Paris hitetlenkedve. April kissé összehúzta magát az íróasztala mögött, ahol rajzolgatott. Reménykedett benne, hogy az anyja tombolása a szobáján kívül marad. Utoljára két hónappal ezelőtt viselkedett így: akkor ő húzta ki úgy a gyufát, mint most fivére. Nem tette zsebre, amit kapott. Az arca szinte még mindig égett, ha csak arra a pofonra gondolt, amit az anyja adott.