Noble

6. fejezet

A tanítási órák perce gyorsan elúsztak az hömpölygő idő árjával együtt, s a nevermore-i diákok azon kapták magukat, hogy már egészen délután van és csatlakozhatnak az általuk szabadon választott tevékenységet elkezdő csapatukhoz.
Arya, nem meglepően, az íjászokhoz csatlakozott, igaz, a kardvívás csábító volt számára, de a másikat választotta, hiszen miért is ne.
Még nem voltak kint sokan amikor kiért a kastély mellé, a megbeszélt helyre, ahol az óra szokott lenni. Igazából csak egy fiú állította fel a céltáblákat és rendezte el azokat.
– Nem jöttem korán? – kérdezte bátortalanul a copfos fiút.
– Hát – nézett az órájára Xavier, mivel ő volt a hosszú hajú fiú és egyben az íjászok vezetője. – ami azt illeti még van perc. Xavier vagyok. – nyújtotta oda a kezét a lánynak aki szintén bemutatkozott.
Arya, mivel úgy érezte nincs jobb dolga, ráillesztett egy nyilat az íjának idegére és rácélzott egy kirakott táblára és lőtt.
– Ez nem itteni íj, ugye? – kérdezte a barna hajú fiú.
A lány először összerezzent, majd végighúzta ujjbegyeit a kezében tartott fa eszközbe vésett rúnákon. Nem számított rá, hogy a másik figyelmes lesz.
– Nem, ez saját – mosolygott halványan. – Ami azt illeti lehet jobb is mint az itteniek.
– Miért is? – húzta fel a szemöldökét Xavier.
A lány e kijelentése kissé egoistának tűnt számára.
– Visszacsapó íj. Kisebb befektetett erővel nagyobb távolságra el tudsz lőni. Jóval hatékonyabb mint ezek. Próbáld ki nyugodtan.
Arya felé nyújtott íját némi tétovázás után elvette, majd ő is egy nyílvesszőt töltött be és célzott. Miután a lövedék tompa koppanással csapódott be az egyik céltábla közepébe elismerően nyújtotta vissza az eszközt a tulajdonosának.
– Én megmondtam – jelentette ki a lány, akinek kifejezetten jól esett, hogy bizonyítani tudta, hogy igaza van.
Elvégre, miért is lett volna jobb bármely íj az övénél, amit a tradícójukat követve a lehető legprecízebben faragták ki és munkáltak meg. Arról nem is beszélve, hogy lényegében fel van szentelve különböző szellemeknek.

Kicsit hamarabb végeztek, mint szoktak. Miután gyorsan visszarendezték a használt eszközöket a helyükre mindenki elindult a saját útjára. Ki vissza az épületbe, ki pedig még kintmaradt a barátaival és egy kis sétát tett az őszi kastélykertben.
Arya is azokkal tartott akik bementek, legalábbis egy ideig. Amint belépett az épületben halk duruzsolásra lett figyelmes. Elindult arra, amerről a hanghullámok érkeztek felé. Ahogy közelebb ért már be tudta azonosítani a hangokat. Énekeltek, nem is egy ember egyedül. Talán egy kisebb kórus. Elért a középső udvarhoz, ahonnan az énekszó foszlányai szállingóztak az épületbe. Mostmár eszébe jutott, hogy van az iskolának énekkara, amit szintén lehetett volna szabadon választott tevékenysége. Ezt amikor választott magának, teljes mértékben ignorálta.
Óvatosan lenyomta a kilincset, majd halkan kinyitotta az ajtót, ami kivezetett az udvarra. Nem akarta az éneklőket megzavarni, de túl kiváncsi volt ahhoz, hogy ne menjen ki. Halkan becsukta maga mögött az ajtót, majd olyan helyre sétált, ahol az árkádok alól is jól láthatta az éneklőket.
A nagyjából húsz főből álló karnak – amiben a szirén ikrek is megtalálhatók voltak – Bianca vezényelt.
Kent ikre oldalra pillantott, mintha megérezte volna Arya jelenlétét, s amikor meglátta a lányt egy apró mosolyt küldött felé. Kent is egy kicsit lazább volt, sőt mintha most húga fogta volna vissza egy kicsit. Az előző alkalommal amikor találkoztak ez nem tűnt így Aryának, de jobban belegondolva rájött, lehet nem segített neki az, hogy rátörte a saját szobája ajtaját és előtte kishíján megette a lova a fölsőjét.
A kórus tagjai a zene végeztével megtapsolták egymást, majd kisebb csoportokba verődve elindultak útjukra. A hegyesfülű lány a szirén ismerősei felé vette az irányt.
– Az íjászokhoz csatlakoztál végül? – kérdezte Bianca, meglátva kezében az íjat.
– Végülis énekelni is jöhettem volna – vonta meg a vállát.
– Ha már itt vagy gondoltunk rá, hogy kijöhetnél velünk este a csillagokat nézni – vágott közbe Divina, azaz Kent ikertestvére. – Gondoltuk, hogy segítene beilleszkedni egy kicsit, és amúgy is kellemes a hangulat. Mit szólsz hozzá?
– Érdekesnek hangzik – próbált közömbös maradni Arya, de igazából nagyon is örült a felajánlásnak. –, szóval miért ne?
Először nem is gondolta volna, hogy ilyen könnyen valamiféle kapcsolatokat tudna kialakítani a diáktársaival. Nem volt nagyon tapasztalata ilyen téren, így úgy ítélte, nem is sikerülhet barátokat szereznie – igaz, még nem mondhatta őket teljes barátainak –, de a valóság ezt is megcáfolta.
– Yokonakk vannak jó teái, szerintem ízleni fognak, már ha hoz. – tette hozzá Bianca.
– Akkor majd este találkozunk – szólalt meg Divina és indult meg bátyját magával ráncigálva, ezzel végetvetve a beszélgetésnek.
Arya is elindult Biancával a körletük felé.
– Xavierrel íjászkodtál? – érdeklődött Bianca útközben.
– Ő is ott volt.
– Milyen az első benyomásod róla?
– Érdekes – vonta meg a vállát Arya. – Kicsit talán bizonytalan, nem tudom. Valamiért benne is az érzem, hogy kicsit olyan... Olyan mintha tartana tőlem.
– Nem vagy ezzel egyedül. Xavier bizalmatlan mindenkivel nem számít, milyen jól ismer. Persze akkor nem, ha nem ismer egyáltalán – mondta a rövidhajú, az utolsó mondatot egy kis szemrehányással megfűszerezve.
Arya megállapította, hogy valószínűleg a fiú megbántotta és valószínűleg nem is egyszer.
Az út további részét csendben tették meg.