Noble

2. fejezet ~ vissza a jelenbe

A kastély látványa tetszett a lovasnak. Nem volt túl csicsás, de az ódonságával mégis tekintélyt parancsolt. Kissé múlt-szagú volt, de ezt már megszokta, hiszen álltalában ilyen dolgokkal van körülvéve. Szépen rendbe volt tartva, a falairól nem pergett a vakolat, s a park is körülötte az ápoló kéz jeleit hordozta magán.
Ahogy közeledtek az épület bejáratához úgy magasodó egyre fölé az öreg épület.
- Rakja le nyugodtan a csomagjait a lépcsőre - mondta a mellette balra lévő Weems igazgatónő, bájosan mosolyogva.-, majd a lakókörletében meg fogja találni az egyenruhájával együtt, de előtte még szeretném, ha megismerné az iskolát.
A lány bólintott majd lovához közelebb lépve levette róla a felszerelését, tehát a nyerget egy első és egy hátsó nyeregtáskát egy összetekert és szíjazott pokrócot aminek az egyik feléből egy kard markolata lógott ki. Levette a fejéről a kantárt, majd a kezében tartott kupac mögül érdeklődve nézett az őt még érdeklődve néző igazgatónőre. Egész egyszerűen ledobta a mellette lévő lécsőre a csomagjait, majd leszedte hátáról az íját és azt is odahajította mellé.
- Indulhatunk, Stoughton kisasszony? - kérdezte a nő, miközben a nem megfelelő szögben álló hajszállát igazgatta.
- Kérem ne hívjon Stoughton-nak, igazgatónő - mondta a lány miközben elindultak az iskola épületén keresztül a belső udvar felé. - Csak az újfajta anyakönyvezés miatt ez a nevem, tradicionálisan inkább az Eleazar lánya a szokványos.
Közben elértek egy szintén ódon ajtót. Az igazgatónő elnyomta a kilincset majd előreengedte a barna hajú lányt az udvar felé. Odakinn nem voltak sokan, ám amikor kilépett azon az ajtón minden szempár rászegeződött, aki pont nem látta onnan ahol eredetileg állt ellépett egy olyan helyre ahol már szemügyre tudta venni. Pár kínos pillanat után mindenki visszatért eredeti pozíciójába és folytatta a beszélgetést a társaival. A szőke hajú igazgatónő ki is szemelt magának egy magányosan a könyvébe méllyedő lányt, majd megindult felé, de mivel nem volt messzebb a pad amin ücsörgött, mint két lépés a barna hajú sem maradt le.
- Bianca - szólította meg, mire az felemelte halványkék szemét a könyvéből. -, körbevezetnéd a kisasszonyt?
A lány felnézett a nő mögött ácsorgó társára, majd beleegyezően megvonta a vállát és felállt.
- Bianca - nyújtotta oda a kezét a lánynak aki kissé talán meglepődve de megrázta.
- Arya - mutatkozott be ő is.
- Jól van, úgy látom boldogulni fogtok - mosolygott tökéletesre rúzsozott ajkait szélesre húzva az igazgatónő. - Jó szórakozást! -mondta, majd magassarkúinak ritmusos kopogásával kísérve visszavonult az irodájába, vagy legalábbis arrafelé vette az útját.
- Gondolom akkor mutassam be neked az iskolát - gondolkozott hangosan Bianca. - Hát persze. Gondolom belülről már valamennyire láttad, szóval kezdjük kint.
Elindultak kifelé, vissza amerről jöttek. Bianca elmondta mi merre van, körbejárták a kastélyt és betekintettek az üvegházba is. Az afroamerikai lány nem mesélt túl sok feleslegeset, inkább szerette tárgyilagosra fogtni a dolgokat. Igazából kissé feszélyezte a másik lány szótlansága, de ezen kívül nem alkotott róla különösebb véleményt.
Arya is így volt ezzel, bár benne valmivel talán kevesebb előítélet formálódott. Bár kissé frusztrálta, hogy a lány mintha tartana tőle, de ezt inkább annak a rovására írta fel, hogy először találkozik vele.

Amint körbejárták az iskola külső területét Bianca javaslatára magát az épület vették célba. Újból bementek a főbejáraton, majd át a középső udvarig, melynek közepén egy szökőkút állt. Természetesen ez eddig is itt volt, bár eddig nem volt ideje pontosan megfigyelni. Mindent megnézett, nem is tudta igazából miért. Csak egyszerűen úgy érezte, ez a helyénvaló, bármennyire is untatta ezzel Biancát.
Ahogy elhagyták az udvart és beléptek a kapun egy szemüveges, göndör hajú fiú siettett szembe velük. Valószínűleg oda szeretett volna menni ahonnan ők jöttek. A fiú szemei kikerekedtek, nyelt egyet majd annak a lendületnek a többszörösével mint amivel jött a másik irányba elviharzott. Arya kérdőn nézett a rá szintén kérdőn néző társára.
- Na ez mégis mi volt? - fogalmazta meg kérdését szavakkal is.
- Ő volt Eugene, de hogy mi lelte azt én sem tudom - rázta meg a fejét Bianca.
Az eseményeken túltéve magukat továbbindultak a könyvtár irányába. Igaz mindketten furcsálták Eugene viselkedését, a rövid hajú főleg azért, mivel tudta, hogy a fiú, bármennyire nem látszik rajta, igenis bátor és nem ijed meg csak úgy. Arya pedig csak alapvetően furcsának tartotta, hiszen külsőleg alig lehet megkülönböztetni egy átlagos embertől, csak hegyes fülei árulták el és ettől külseje nem vált visszataszítóvá vagy rémisztővé.
A könyvtárterem is egy kastélyhoz méltó volt. A mennyezetig érő polcokon katonás rendben álltak a régebbi és újabb könyvek. A levegőben pedig a nélkülözhetetlen papír- és könyvillat terjengett.
Az egyik polc mögül Weems igazgatónő lépett elő, a két lány pont háttal állt neki, így nem vették észre.
- Majd elfelejtettem - kezdte, mire az előtte állók hátrakapták a fejüket. -, mivel Barclay kisasszony szobatársa elköltözött a családjával együtt, ezért ott volt egy szabad hely. Így Stoughton kisasszony, ha beleegyezik, mostantól önök ketten lakótársak.
Az ő bájos módján rámosolygott a lányokra majd kisétált a könyvtárból.
- Hát ez elképesztő - nézett utána a halványkék szemű, majd megcsóválta a fejét.
Egész egyszerűen nem tudta elhinni, hogy miért őt köti össze a nő ezzel a druidával akit két héttel ezelőtt még szeszélyesnek titulált. Persze még mindig jobb mint Wednesday, de nem ismeri így nem is tud ítélkezni. Végülis tényleg nem ítélheti el, hiszen magában is van mit kifogásolni.

Arya cuccai valóban fent voltak a szobájukban. A két nyeregtáska le volt fektetve az ágy mellé, amellé, amelyik még nem Bianca tulajdonában állt. Az ágyra ráfektetve az íj és a pokrócba bugyolált kard pihent. A nyeregnek és a kantárnak még külön tartót is ácsoltak össze, ami lényegében egy élére fordított gerendadarab volt.
Biancának a szemöldökei természetesen felszaladtak a homlokán, amikor meglátta az ágyra gondosan ráfektetett fegyvereket, de inkább nem szólt semmit. Magában megjegyezte azt, hogyha a szobatársa arra vetemedik, hogy álmában végez vele, akkor biztosan nem egy párnába fogja folytani, hanem legalább elvágja a torkát.
Még gyorsan megmutatta újdonsült lakótársának a fürdőszobát és azzal a kifogással, hogy csak kimegy levegőzni, egy pillanat alatt már kint is volt a szobából. Leszaladt a lépcsőn, le, a jól ismert középső placcra. Miután kilépett az ajtón azonban nem az volt az első dolga, hogy kisétaljon az őt a szabad égtől elválasztó árkádos folyosó alól, hanem elindult az egyik sarokban egy szoborüregben elhelyezett szobor felé. Előtte kettőt csettintett, mire a szobor elfordult és egy lépcsősor nyílt meg.
A lépcsők melletti falat különböző arcképek díszítették, és amint a lány elhaladt előttük azok utána fordultak. A lépcsők végében egy kisebb könyvtárszerű helység nyílt. Alaprajza kör alakú volt, a kör közepére a zsebéből egy imént előhúzott lapot fektetett. Majd, mint aki jól végezte dolgát ugyan azon az úton távozott, mint amin jött.