Három testvér, két királyság, egy trón.
A sárkányok tánca véget ért, de egyik oldal sem mondhatja, hogy nyert volna. Aegon örökre megnyomorodott, Aemond pedig gyengébb, mint valaha. A királyságok irányítása mégis az ő vállukat nyomja és Ellisonét...
Hoppla! Dieses Bild entspricht nicht unseren inhaltlichen Richtlinien. Um mit dem Veröffentlichen fortfahren zu können, entferne es bitte oder lade ein anderes Bild hoch.
Aegon
– Félj tőlem! - kiáltotta Aerion Gaemon felé csapva a játék kardjával, mire a kisfiú nagyot sóhajtva félretolta az útból az ujjbegyével a fakard hegyét, hogy folytathassa az olvasást. Aegon feléjük kapta a fejét és elmosolyodott egy cikk mandarint dobva a szájába. – Én vagyok a legnagyobb lovag a vidéken!
– Egy holdkóros vagy, aki mindjárt kiszúrja a szemem - felelte Gaemon.
– Ez nem igaz! Sárkánylovas leszek, mint apám és a nagybátyám! Félni fogják a nevem a vidéken és megmentem a világot Rhaenyra örököseinek uralmától! Hősnek járó babérkoszorúban fogok uralkodni Westeros felett! - Jaehaera a szája elé kapta a kezét, ahogy elmosolyodott Aerion szavain, Aegon pedig nagyot sóhajtott, ahogy hátradőlt a székében.
– Csak attól mentsenek meg az istenek, hogy egy hős uralkodjon felettünk! - szólt közbe, mire mind a három gyerek felé kapta a fejét és értetlen arcot vágva néztek végig rajta.
– De hát... Te is hős vagy Aegon! - motyogta Aerion értetlenül, mire Aegon elhúzta a száját és lehajtotta a fejét.
Hős? Ő sosem volt hős. Rokongyilkos, brutális hadvezér, egy törött ember... Ez volt ő. Semmi hősiesség nem volt soha egyetlen tettében sem. Hősies volt talán egy gyerek előtt porrá égetni az anyját? Hetekig kínozni embereket olyan könyörtelenül néhány morzsa információért, hogy a végén már megváltás volt számukra a halál? Hősies volt számtalan ember fejét venni csak mert nem értettek vele egyet? Nem. Nem volt az. De Aegon semmit sem tudott tenni a már megtörtént dolgokkal. Nem tudta őket semmissé tenni, nem tudta őket megváltoztatni. Mindössze együtt tudott élni velük, akármilyen nehéznek is bizonyult ez párszor.
Aegon király ugyanolyan véreskezű uralkodóvá vált, mint Maegor volt egykor. Azonban szükség volt rá, hogy ilyen legyen, szükség volt a törvényekre, amelyeket hozott, szükség volt az adókra, a folyamatos hadseregre, amit felállíttatott a háború után, szüksége volt a besúgó rendszerre szerte az országban. Szigor kellett, szabályok kellettek, egy ország, ahol az uralkodó teljhatalmat kapott minden döntésben, ahol ő volt a világ tetején, ahol a hatalma megkérdőjelezhetetlen magasságba tört, még akkor is, ha a nemesek ezzel nem feltétlenül értettek egyet.
Bár Aegon a háború óta nem tudott talpra állni - az orvosok pedig szenttül meg voltak róla győződve, hogy soha az életben nem is fog - az emberek ugyanúgy rettegtek tőle, és félték a nevét, mintha egy pillanaton belül megjelenhetett volna mögöttük, hogy álmukban elvágja a torkukat. Azt azonban senki sem tagadhatta, hogy mióta Aegon volt a király visszatért az országba a béke, gondoskodott arról, hogy mindig mindenki rendes áron jusson hozzá a létszükségleteihez, rengeteg városban elkezdte kiépíttetni a csatorna rendszereket és pontot tett a háború után kitörő lázongások és erőszak hullám végére.
– Úgy gondoljátok, hogy a jók mindig jót cselekednek, mert ezt mesélik nektek a mesék - kezdte Aegon a fiúkra és a lányra nézve. – De hiszitek, hogy ez tényleg így van? Szerintetek létezik ember, aki mindig jót cselekszik? Aki sosem bánja meg a döntéseit? Milyen áldozatokat kell hozniuk a hősöknek ahhoz, hogy elérjék a céljaikat és milyen áldozatokat várnak el az emberektől, akik követik őket? Annál nagyobb balszerencse nem is érhetné a népet minthogy egy hős vezesse őket! Ne legyél hős Aerion! Annál nem létezik nagyobb átok!
