Három testvér, két királyság, egy trón.
A sárkányok tánca véget ért, de egyik oldal sem mondhatja, hogy nyert volna. Aegon örökre megnyomorodott, Aemond pedig gyengébb, mint valaha. A királyságok irányítása mégis az ő vállukat nyomja és Ellisonét...
Ops! Esta imagem não segue nossas diretrizes de conteúdo. Para continuar a publicação, tente removê-la ou carregar outra.
Norvos
– Asszonyom, kérem értse meg, amit mondok! - fűzte össze a nagy pocakos magister maga előtt a kezeit, ahogy az asztalra rakta őket és az előtte álló lányra vezette a tekintetét. A színes üvegtáblák előtt álló alacsony, vékony lány komor arccal figyelte az ablakon túli világot és nem érdekelték különösebben a férfi szavai. Túl zavarosan beszélt, érthetetlenül, Csalánt határtalanul összezavarta velük, de lehet, hogy csak nem akarta felfogni, mit jelentenek igazán a szavak, így próbálva megvédeni magát egy újabb szívfájdalomtól. Talán mindkettő egyszerre. – Bár mindent megtettünk... Attól tartok, a fia nem tanítható.
Csalán elnézett a kertben álló ezüst hajú fiúra és az ereiben forró lávaként forrt fel a harag. A kis árva, az elátkozott herceg, az országából elűzött fiú komor ábrázattal az arcán, a háta mögött összefogott kezekkel rugdosott egy kavicsot. A rajta lévő ruha több helyen elszakadt, és bár Csalán megpróbálta a lehető legfehérebbre mosni az anyagon sok furcsa folt árulkodott arról, hogy hány és hány alkalommal lett hordva és kimosva. A fiú cipője sem volt már rá teljesen jó, az általa viselt kabátot pedig Csalán egy halott emberről lopta le nehogy Aegon megfázzon a hidegben.
Az ember ránézett erre a kölyökre és egy szánni való, megrugdosott kiskutyát látott maga előtt. Egyszerűen sajnálni kezdték mit sem sejtve arról, hogy Hét királyság törvényes királya volna, a Vastrón örököse, Sárkánykő hercege, ha az anyja még élne, vagy a feketék megnyerték volna a háborút. Csalán az ablakra simította a kezét és arra gondolt, hogy mit meg nem tenne érte, mi mindenre képes volna, hogy mosolyogni lássa az őt megillető koronával a fején. Rövid élete alatt már így is annyi mindent veszített! Annyi mindent... királyságot, koronát, trónt, anyát, testvéreket... Az asztal mögött álló férfi pedig épp egy újabb dolgot szeretett volna elvenni tőle.
– Mégis mit jelentsen az, hogy nem tanítható? - fordult vissza az igazgató felé.
– Tudom, minden szülőnek nehéz ilyet hallania, de semmit sem tehetünk. A fia egyszerűen... nem hajlandó együttműködni sem a tanáraival, sem az osztálytársaival. Egy szót sem szól egész nap, pedig tudjuk, hogy nem néma, a rajzai pedig... felzaklatják a társait. Már több panasz is érkezett miatta.
– Milyen rajzai? - vonta fel Csalán a szemöldökét, ahogy elfordult az ablaktól és a magisterre nézett. A férfi nagyot sóhajtott és elővett egy pár lapot az íróasztala fiókjából, hogy megmutathassa azt az asszonynak.
Csalán közelebb lépett az íróasztalhoz és kivette a férfi kezeiből a lapokat, de a gyomra felfordult abban a pillanatban, ahogy meglátta őket. Aegonnak mindig nagyon élénk fantáziája volt, erről jól tudott, de sosem számított rá, hogy a nevelt fiának ilyen rettenetek keringenek az agyában.
A lapokon megjelenítődött a háború. Emberek, akiket Vörös Erőd udvarában akasztottak fel, egy széttört testű kisfiú egy rettenetes, elmosódott alakú sárkány mellett, aminek a pofája még véres volt és kormos, egy félbevágott test szemek, fülek, és orr nélkül, és annyi meg annyi rajzon egy ember, egy nő, ahogy elemésztik a lángok. Csalán a szája elé kapta a kezét és lassan leült a székbe a magister asztala elé.
