Romantikus versek

Rà(d)èbredès

Napsütötte március volt, és egy pénteken
Elaludtam, s aztán ràd ébredtem.
Nagykomolyan hozzám léptél
Csokolàdèval kényeztettèl
Kezed nyomán rózsa fakadt
Aranyba vontad elszürkült hajamat
S én megszomjaztam, bár kávét is adtál
De csak illèkony reménnyel itattàl.
Papír kötött csak hozzám téged
Nem vetted észre, hogy tagadàsod téved
Ajkad szegletében apró fény jelent meg
Azt mondtad, távozol, majd itthagytàl engemet.

De ahogy telt a sok nap, rájöttèl
Hogy többet érek nálad pár apró percnèl
S visszajöttèl,a  papìrokat a hamuvá dobtad
Hiányzó szívdarabod büszkén nekem adtad
S elmerültünk egymásban, az időt eltiporva
Nem gondolva arra, hogy hívna a munka
Mélység és magasság felváltva ért
Felàldoztam lelki èpsègem a bizalomèrt
És bíbor felhők borították az elmémet el
Kérdést tettem fel, melyre jól csak a szív felel
Selyemgyűrűbe vont a pillanat széle
És én vakító üstököskènt repültem vele.

Csókod pecsét volt kétkedő lelkemre
S mit éreztem, leírni lehetetlen lenne
Vágyódtam utánad, mint víz után a part
És éreztem akkor, hogy lényed mindenestül akart
De azóta egy kicsit változtak a dolgok
Nevemet selymesen, de megszokásból mondod
Szíved kicsit kihűlt, bár szemedben ott a láng
S mást jelentek neked, de ezt soha nem mondanád
Azonban én tiszta szívvel nézek továbbra is feléd
Szirmot bont a múlt, mikor te voltál enyém
S nem önzősèg vezet, hogy keseregjek érted
Mert féltve őrzöm sóhajod, érintésed, lèpted.