A tündérinas

Prológus, 1. fejezet: A legenda

Prológus

A boszorkány a sziklaszirt felé futott, a férfi pedig követte őt, míg el nem értek a széléig. Pár lépéssel állt meg a nő mögött, aki megfordult, mert nem tudott tovább menekülni.

– Egy lépést se tégy tovább! – A boszorkány félt, de igyekezett nem kimutatni, mert a férfi azért követte, hogy megölje. – Megátkozlak téged! – kiabálta.

– Ne nevettess! Ostoba vagy, ha azt hiszed, hogy ezzel megijesztesz!

A feszültség, ami köztük kavargott, hirtelen az ég felé fordult, és hevesen bevette magát a felhők közé. Az ég sötétbe borult, villámok szelték át, és heves eső zúdult rájuk, ám ez egyiküket sem érdekelte.

A férfi közelebb lépett a boszorkányhoz, és fenyegetően előre emelte a kezét.

– Hódolj be, és tedd, amit mondok! – parancsolt rá a férfi.

– Soha! – válaszolta a nő. Lépni akart egyet hátra, de már nem tudott hova, alatta a tenger háborgott. – Tévedés volt, hogy követtelek – folytatta. – Ezentúl mindent megteszek, hogy ne érd el a célod! Megátkozlak, ahogy te is engem! – A férfi jeges pillantásától egy pillanatra elhallgatott, összeszedte megmaradt erejét, az égbe emelte kezét minden energiáját beleadva az átokba. – Évek múltán jön majd egy tizenéves emberlány, kit megszeretsz, és eldobod a halhatatlanságod, és minden erődet azért, hogy megmentsd az életét. Akkor elveszítesz mindent, amit elértél, mindenkit, akit magad mellé állítottál. Emberként fogsz tovább élni, megöregedsz, és meghalsz. – Az égből hirtelen lecsapott egy villám egyenesen a boszorkány tenyerébe.

Senki sem látta őt többé.

1. fejezet

A legenda

– Emma! Emma, ébredj! Elkésel az iskolából!

Emma hirtelen ült fel az ágyon, amitől az addig a fején szuszogó macska nyávogva leesett még az ágyról is. A lány alig látott valamit, olyan volt, mintha összeragadt volna a szeme, majd köhögnie is kellett, és ahogy a szájához kapott, szőrszálat szedett le a nyelvéről. Lustán Hamura, a macskára pillantott.

– Fúj! – mondta neki, és esküdni mert volna rá, hogy a macska lesajnáló pillantással nézett rá. Néha eljátszott a gondolattal, hogy milyen jó lehetne társalogni vele, de erre esélye sincs, hacsak nem bolondul meg egyszer.

Kikászálódott az ágyból, és lassan a fürdőszobába kullogott, de mielőtt bejutott volna, az öccse, Connor gyorsan beslisszolt, és becsukta az ajtót, miközben felmutatta a középső ujját Emmának.

– Majom! – pufogott egyet a lány, majd lement a konyhába az anyjához.

Kicsi házban éltek, a túlzsúfolt városban, ahol már hozzászoktak a zajokhoz, és az autók kipufogóbűzéhez. Az anyja egy vállalatnál dolgozott titkárnőként, és elég későn járt haza, míg az apja már különköltözött a válás után, és egy nála fiatalabb nővel élt együtt. A kicsi ház emeletén volt a fürdő és a gyerekek szobája, míg az anyjuké a földszinten szemben a konyhával és egy kicsi nappalival.

Mrs. River sütötte a legfinomabb muffint a környéken, már két házzal odébb is lehetett érezni a finom csokis és citromos muffinok illatát, amit most éppen Connor iskolájának készített valami flancos buliba, de ez Emmát cseppet sem érdekelte. Morgolódott, hogy nem kaphatott belőle.