A tündérinas

6. fejezet: Tanulni nehéz

A tündér komoly arccal fürkészte a piacot. Ismerős arcokat keresett, de nem azt, amelyik végül a szeme elé került.

– Nickberion – állt meg a boszorkány. – Micsoda kellemes meglepetés. Tudod, úgy hallottam, hogy a húgom megátkozott. Igazak a pletykák?

– Ne higgy el mindent, amit mondanak. – Nick igyekezett elnézni mellette, mintha nem is érdekelné.

– Biztosra veszem, hogy nemcsak úgy eltűnt, hanem meghalt. Mondd csak, mivel átkozott meg? Farkad nő netán? – nevetett.

– Törődj a saját dolgoddal! – Nick a világért sem osztotta volna meg vele a dolgait.

– Megnyugtatásul közlöm, hogy ha szeretnéd, meg tudnánk egyezni, hogy levegyem rólad. Csak én vagyok rá képes.

– Köszönöm, de kihagyom az alantas egyezségeidet.

– Na, ne sérts meg! Ígérem, hogy nem kérek érte semmi olyasmit, amit nem akarsz nekem adni.

– Előbb egyezkednék egy lidérccel, mint veled.

A boszorkány vigyorogva nézett abba az irányba, amerre Nick.

– Előbb-utóbb meglátod, hogy szükséged lesz rám. De nem mindig leszek elérhető.

Mire Nickberion felé fordult, a boszorkány helyén csak füst gomolygott. A szemét forgatva figyelte tovább a tömeget, és végre meglátta, hogy közeledik az, akit keresett.

Nickberion nem húzta sokáig az időt, miután Emma megreggelizett, elkezdték az edzést, ahogy ő nevezte. Elsétáltak egy tisztásra, nem messze a kikötőtől, ahol egy ködfal választotta el őket a kíváncsiskodóktól. Nickberion elmagyarázta, hogy ő maga húzta fel a falat, hogy a lány nyugodtan tanulhassa a képességeit.

A tündér megérintette Emma mellkasát, és behunyta a szemét, így tudta érzékelni, hogy milyen képességeket is szívott magába. Miközben koncentrált, a lánynak egyre hevesebben vert a szíve, és a közelségétől szinte beleszédült. A gyomra ugyan már nem volt üres, mert megette, amit előző nap Vigo hozott neki, de valamiért mégis úgy érezte, hogy kavarog bent valami.

– A tűz erejét érzem, és még kettőt. Ne mocorogj! – utasította Emmát, aki kuncogott, mert bármit is csinált vele a tündér nagyon csiklandozta.

Elengedte a mellkasát, majd a kézfejét tanulmányozta. Végig húzta rajta az ujját, mire a keze láthatatlan lett, majd Emma felemelkedett a levegőbe. Nick csettintett az ujjával, és minden visszaállt a normális rendbe.

– Ez meg mi a fene volt? – kérdezte.

– A láthatatlanság és a repülés ereje. Többet nem találtam. Ezek szerint mégsem volt olyan sok abban a gömbben. A legmeglepőbb nem ez – gondolkodott el.

– Hanem micsoda?

– Ember vagy, mégsem látom rajtad, hogy megviselnének a képességek. Mások napokig ordítanak, ha hirtelen többet is elnyelnek magukban.

– Akkor nagyon szerencsés vagyok.

Emma várta, hogy a tündér mond rá valamit, de az a gondolataiba merült.

– Van még valami? Furcsán bámulsz. Egyébként miért nézel rám mindig úgy, mintha én lennék a vasorrú boszi?

Nick felhorkantott.

– Találkoztam már emberrel, de te vagy eddig a legbolondabb közülük.

– Csak hogy tudd, te sem vagy éppen a legértelmesebb lény, akivel találkoztam! – háborodott fel a lány.