Reggel egy puha mellkason ébredtem. Sosem gondoltam volna, hogy ennyire jó érzéssel tölthet el egy embert egy másik ember közelsége. Nagyon szeretem ezt a férfit.
Mosolyogva néztem fel arra az arcra, ami a tegnap oly' megnyugtató kifejezést vett fel, hogy minden fájdalmamat megszűntette. Hacsak rá gondolok, hogy mennyire jól telt a múlt éjjel, a szívem vadabbúl elkezd kalimpálni a mellkasomban.
Vajon nagyon megharagudna, hogy ha kicsi szétnézek a házában, esetleg készítek neki egy fincsi reggelit? Szerintem nem. Elvégre nekem is jól esett, amíg nekem főzött és sütött. Miért ne lephetném meg valamivel?
Ezzel a kérdéssel a fejemben keltem ki óvatosan Minho mellőt, és vettem magamra a szoba egyik pontjában heverő alsót, Minho hatalmas sötétkék ingét, és felhúztam egy hosszú szárú zoknit, amit csak úgy találtam.
Lassan csuktam be magam mögött az ajtót, és letrappoltam az emeletről a földszintre. Tudtam hol a konyha, így egyből oda vettem az irányt, hiszen ki tudja mikor ébred fel mély álmából Minho.
Kicsit elgondolkodtam azon, hogy mit is szeretnék neki igazából sütni, majd elkezdtem keresni az edényeket, majd az alapanyagokat. Palacsintát fogok neki készíteni. Mintha említette volna valamikor, hogy szereti a juharszirupos palacsintát.
Halkan kezdtem el kikeverni a palacsinta tésztáját. Így is sok időbe telt, mire mindenik hozzávalót megtaláltam. Kis mézet is találtam, így azt is tettem a tésztájába.
A masszám már megvolt, már csak egy palacsintasütőt kellett találnom, amit nagyon sokáig kerestem. Túl nagy ez a konyha, és túl sok dolog van benne. Sok a szekrény.
Már mindenik szekrényt kinyitottam, ekkor következett egy kisebb. A kisebb szekrényt kinyitva, egy nem várt dolog történt...
A konyha szekrények ketté váltak, és egy alagsornak nyújtottak szabad utat. Na jó, ez ugye csak egy véletlen!? Minho is tud erről? Nem hiszem. Ha úgy költözött be ide, akkor lehet, hogy az előző tulaj hagyta itt ezt. De basszus, egy maffia élt itt vagy mi a tököm van?
Most bemenjek? Lehet, hogy meghalok ha bemegyek. Bemenjek? Vajon vannak egerek ott? Én rettegek az egerektől. De mi van, ha valami kincsre akadok az alagút végén, és gazdag leszek, és akkor Minhóval összeköltözhetek? A kíváncsiság hajt előre.
Szépen körülnéztem, és lassan elindultam a sötétbe. Én hülye nem is gondoltam a világításra. Csak mentem és mentem. Igazából nem telt ilyen lassan az idő, hiszen amint elértem nagyjából a 10 méter távolságot a bejárattól, a szekrények hangosan csattanva zárultak össze. Bepánikoltam. Én félek a sötétben, és itt senki sem fog rám akadni.
- Jaj ne! - nyögtem ki egy ennyit.
A vérem aztán csak végképp meghűlt az ereimben, amikor egy test hátulról hozzám nyomódott, és a karjával átkarolta a nyakam. Egy kést szorított a bőrömhöz. Totál befostam, de mégis megismertem ezt az embert. Ez a közelség...ez az illat. Minden megegyezik. Ez most már biztosan ő.
- Yongbok...- morogtam.
- Mondtam, hogy Felixnek hívnak, nem Yongboknak! - sziszegte a fogai közül Felix, s idegességében a kezében annyira szorította a kést, hogy az remegett a nyakamnál.
- Attól, mert nevet változtattál, és hajat festettél, nem leszel más ember. Ugyanaz a Yongbok maradsz, aki voltál!
- Nem igaz! - kiáltott fel, és egy nagyot dobbantott.
Hirtelen világosság termett, Yongbok pedig elengedett, és végre szembe állt velem, mint férfi a férfival.
- Nem értelek Yongbok! - ráztam a fejem értetlenül. - Miért tűntél egy egyik napról a másikra? Semmi sem volt rossz... - indultam meg felé.
- Te csak hiszed, hogy nem volt rossz! - hátrált, miközben felé tartottam.
- Mi volt olyan rossz az életedben Yongbokként, hogy el kellett menned, és Felixnek nevezed magad?!
- Te ezt nem tudhatod! - túrt a hajába.
- Akkor mondd el! Annyit szenvedtem miattad! Mondd el, mi volt az oka a szenvedésemnek! Miért kellett magamban a hibát keresnem? Tudni akarom az okát! - emeltem fel a hangom.
- Hallgass! - fogta rám remegő kezekkel a kést.
- Nem, nem hallgatok, amíg nem mondod el!
- Hallgass! Hallgass! - kiabált, majd elkezdett felém szaladni.
Egy pillanatra megijedtem, de aztán elém ugrott a semmiből egy másik alak, aki lefogta Felixet, és magához ölelte a kis testét. A kés hangos csörgéssel ért földef.
- Most azt hiszed megmenekültél?! Ugyanúgy kíváncsi vagyok mindenre Yongbok!! - kiáltottam, mígnem valaki ismét nem ragadott meg hátulról, de ezúttal a számat kötözte be.
- Túl sokat akarsz tudni! - rúgott bele a hargasinomba a hang alapján Bangchan, miáltal térdre rogytam.
Így könnyedén összekötözte a kezeimet. Ja tényleg, ezek hatan vannak. Gondolhattam volna, hogy mind egy helyen lesznek. Csoda, hogy nem fostam le a bokámat, de valahogy ez a szitu nem rémiszt meg hú de nagyon.
Tovább ráncigáltak a hosszú folyosón, le lépcsőkön, át ajtókon, mígnem megérkeztünk egy bunkszerű teremhez. Itt aztán Yongbok, és az őt ölelő fiú, akire rájöttem időközben, hogy Hyunjin, eltűntek.
Bangchan hozzákötött egy székhez, majd helyet foglalt velem szemben. Na jó, most kezdek szarni a helyzettől. Kb. 10 perce még Minho konyhájában kavartam a palacsinta tésztáját, most pedig egy kínzókamrának kinéző teremben ülök, azokkal az emberekkel körülvéve, akik Minho állítólagos barátai.
- Na mivan? Elvitte a cica a nyelved? Az előbb még olyan szép hangsúllyal kiabáltál Felixszel! - nevetett ki Bangchan.
- Ha Minho megtudja, hogy milyen álbarátai vannak, akkor majd én fogok a te képedbe röhögni! Christopher! - köptem a szavakat.
- Hah, Minho... - jelent meg Bangchan mögött Jeongin vérfagyasztó tekintettel.
- Ha megtudja... - horkantott fel Changbin, s Jeongin mellé állt.
- Mi, álbarátok? - jelent meg Hyunjin, oldalán a már vigyorgó Felixszel.
Elképesztő, hogy itt mindenki milyen jól tud színészkedni...
- Te? Röhögni? - csatlakozott Seungmin is.
- Oooké~...kezdek félni... - halkultam el.
- Nem feltétlenül van rá okod. - csendült meg az a hang, amire egyáltalán nem számítottam.
أنت تقرأ
LOST ME | MINSUNG
حركة (أكشن)FINISHED STORY! Shippek: → MinSung → HyunLix → ChanMin → ChangIn
