LOST ME | MINSUNG

XII. Fejezet - Csonka bandatársak

- Srácok, gyertek le, megfőztem a vacsorát. - nyitott be fél óra múlva Bangchan mosolyogva.

- Mi megyünk. Hagyunk titeket nyugalomban enni. - búcsúzott Changbin.

- Maradhattok nyugodtan. - marasztaltam, de így is hamar elhúzták a csíkot.

Jisunggal egymásra támaszkodva sétáltunk le a földszintre, a konyhába, hogy együnk valamit. Egész nap semmit sem ettem, majd' kilyukad a gyomrom. Szerintem Jisung sincs ezzel másként.

Bangchan és Seungmin megterítetettek nekünk, majd ők is elbúcsúztak. Nagyon finom kaját hagytak ki. Egy kis levesnél nincs is jobb. Főleg, ha Jisunggal ehetek.

- Jó étvágyat Minho! - mosolygott halványan Sungie.

- Neked is. - viszonoztam a mosolyát, majd elkezdtem kanalazni a levest.

Pár percig csak csendben falatozgattunk, meg sem szólaltunk. Végül Jisung törte meg a csendet először.

- Mikor kezdjük a kiképzést? - méregetett kíváncsian.

- Miféle kiképzést? - pillantottam fel a kajálás közepette.

- Ha harcolnom kell, akkor meg kell tanulnom fegyvereket használni nem? - döntötte oldalra a fejét.

- Ez attól függ. - rántottam vállat.

- Mitől függ?

- Attól, hogy mikor gyógyulsz meg teljesen. Nem akarom, hogy sebekkel kelljen edzened. És nekem is meg kell gyógyulnom. - falatozgattam tovább.

- Téged választottalak! - jelentette ki kerek perec, ami miatt félrenyeltem a levest, és köhögni kezdtem.

- Hogy tessék?! - pillantottam fel rá fuldokolva.

- Jól hallottad. A te oldaladon akarok harcolni Minho. - mosolygott, hiszen még mindig köhécseltem.

- Ez... meglepett. - ittam egy korty vizet. - De örülök neki. - csúsztattam kezemet az övére.

Egy kis mosolyt követően folytatta a vacsoráját, így az étkezés további részét csendben ejtettük meg.

Később lecseréltem mindkettőnk kötéseit, és az ágyba bújva aludtunk el. Ahj, hogy nekem még mindig mennyi dolgom lenne...

[...]

Reggel hatkor pattantam ki az ágyból. Na jó, ez egy kicsit túlzás... szóval reggel hatkor szedtem ki magam az ágyból valamilyen csigatempón alul maradt lassúsággal. Nem akarok semmit sem elsietni, így a sebemnek is hagyom, hogy gyógyuljon.

Felkapkodtam magamra pár ruhát, majd elhagytam a szobát. A konyhán keresztül indultam el a titkos alaksoron a bázisig. Ki kell hallgatnom azt a férfit.

Ha minden igaz, akkor Changbin és Bangchan már ott is vannak, hiszen rájuk bíztam a tagnap este, hogy kicsit ébresszék meg a csödört mire a kezeim közé kerülne. Nem szeretek álmos emberekkel „dolgozni".

- Lino. - köszöntött Changbin.

- Bin. - biccentettem felé.

- Tudom, hogy Minhonak hívnak, nem kell még mindig az álnevedet használnod! - köpött felém a megkötözött fogoly.

- Ha nyál a szájban, vér a testben, bőr a csonton marad. - léptem egyel hátrébb.

- Csak fenyegetsz! - vicsorított, az undorítóan sárga fogaival.

- Mond csak barátom, ismersz te olyat, akit én csak úgy fenyegettem, és úgy kitette innen a lábát, hogy meg tudott szólalni? - tettem keresztbe a karjaimat.