- Minho? - döbbentem le a hang hallatán. - Minho mi ez az egész?! - követtem végig Minho lépéseit, amikkel felém és a fiúk felé jött.
- Nem nagy ügy. - legyintett az említett, majd folytatta. - Mondjuk, kinek mi számít nagynak... - nevette el magát. - Srácok, most hagyjatok kicsit magunkra.
A fiúk akár a csicskák, azt tették amit a főnökük mondott nekik. Ezt nem hiszem el...
- Minho, tudni akarom, hogy mi ez az egész! - próbáltam szabadulni.
- Én is. - ült le arra a székre, amin az előbb Chan ült.
Bennem pedig valami megvilágosult. Ha nem egy játéknak, egy tárgynak kellettem volna Minhónak, akkor két hónap után nem itt ülnék, ahol most. Azt hiszem egy hatalmas csapdába szédültem bele, és rossz emberbe szerettem.
- Csendes lettél hirtelen. Csaknem valami összeállt az agyacskádban? - tette keresztbe a lábait.
- Mondd, hogy ez nem egy csapda volt egészen idáig! - ráztam a fejem könnyekben ázó szemekkel, s nemsokára ki is buggyant az első sós csepp.
- De Jisung, ez egy csapda volt. - bólintott rá.
Ott, abban a pillanatban megsemmisülve éreztem magam. Az ember, akiben megbíztam, és szerettem, mindvégig átvert. Itt ül velem szemben, és az arcomba röhög mindazután, amit együtt elértünk. S az a gondolat nem hagy engem nyugodni: neki adtam a kincsem, a becsületem, a szüzességem. Neki adtam mindenem...
Keserves sírásba kezdtem, miután mindez realizálódott a fejemben. Jobb lett volna bele sem gondolni ebbe az egészbe. Nagyon fáj...
- Gyűlöllek! - ordítottam teli torokból. - Utállak! - rángattam magam a széken.
- Tudom, de nem tud, és nem is akar érdekelni, jelen pillanatban van nálad fontosabb ügyem is. - dőlt hátra a székén.
- Dögölj meg! Ezt még megbánod! - néztem rá könnyeimen keresztül.
- Oh, Jisungie, nem kell pityeregni. Csupán csak egy dolog, és egy csepp bántódásod sem esik. Csak egy szívesség, és szabad vagy, mint a madár, utána megkísérelheted a halálomat is akár, nem bánom. - vázolta higgadt hangon, annak ellenére, hogy én már minden lehető módon végigátkoztam fejben, s néhány dolgot ki is mondtam.
- Mit akarsz?! - kérdeztem flegmán.
Minho felállt a székéről, megkerülte azt, majd mögém sétált, és hátulról a vállamra tette a fejét, úgy beszélt tovább hozzám.
- Szánalmas vagy kis Han Jisung. Ja, és rendkívül hiszékeny. Még most is érzem rajtad a tegnap esti szex illatát. Amikor a közeledbe jövök, belekúszik az orromba az az egyedi illat, ami kettőnk tökéletes keverékét alkotja, s még boldogabbá tesz, ha tudom, te gyűlölöd mától ezt az egyedi aromát. Nem tévedek igaz? - szívta be nyakam illatát.
Érintése alatt megremegtem, lélegzetvételétől szinte az egész elmémet elvesztettem, mégis sikerült magam észhez téríteni.
- Azt mondtad, elmondod, miért vagyok itt!
- Oh, hát az neked elég egyszerű lesz. - lépett el mellőlem, majd elém állt, s komoly hangon folytatta. - Hol van Gunmin főhadiszállása?!
- Ki az a Gunmin? - lepődtem meg.
- Ne csináld itt nekem a hülyét Han Jisung, tudom, hogy kapcsolatban vagy Lim Gunminnel! Ne hülyíts! - üvöltött rám.
- De...én tényleg nem is ismerem. - motyogtam. - Ezelőtt sosem hallottam ezt a nevet.
- Jisung, nekem is van egy pont, amíg képes vagyok tűrni! Hol van Gunmin bázisa!?
- De nem tudom! - kiáltottam el magam.
- Nem probléma. Akkor majd beszélsz máshogy. - markolta meg az állam, és belebújt az arcomba. - Ha nem megy így, akkor talán úgy megjön az emlékezeted. - állt fel, majd messzebb sétált tőlem. - Jeongin, Felix! - kiáltott a két fiú után, akik mint csicskák, egyből ott teremtek a gazdájuk előtt.
- Igen?
- Mára a tietek. - mutatott rám lenézően. - A kamera szüntelenül legyen bekapcsolva a mikrofonnal együtt. Kicsit játszadozzatok el kicsikével, úgy tűnik elvakította a szerelem. - pillantott rám lenézően.
Egyből leesett mit is parancsolt ezeknek a kutyáknak. Nem hagyhattam szó nélkül.
- Gyáva vagy! Saját magad már el sem tudsz bírni egy emberrel? Egyedül vagyok, és ki vagyok kötözve, s még így sem tudsz kárt tenni bennem? - vetettem a szemére.
- Egy hangot sem akarok hallani, ami az ő száját hagyja el! - súgta Felixnek, majd távozott.
- Na, hadd lássunk téged, kis pajtás. Mennyire jött meg hangod ezalatt a 6 év alatt. - nevetett Felix.
- Túl szánalmasak vagytok ahhoz, fájdalmat okozzatok! - vágtam a fejükhöz.
- Biztos vagy te abban? - vigyorodott el ijesztően Jeongin.
És ebben a pillanatban tanultam meg, hogy néha jobb hallgatni, mintsem csivavaként ugatni a farkasok közt.
