Taplótalpas |SZÜNETEL|

2. Nap Gyakorlatok

Reggel a vaságy rácsain végig húzott vaskorlát hangjára riadtunk fel. Nem ébredtünk, hanem riadtunk. Éjszaka kétszer riadtam fel így. Alig tudtam visszaaludni. Még észhez se tértünk, de te már egyből parancsba adtad a reggeli tornát. Fel se öltözhettünk, mert a parancsot nem lehet megtagadni. Apa mesélt a katonaságnál alkalmazott szigorú rendről és azoknak betartási módszereiről de nem hittem el hogy tényleg igaz, amíg meg nem tapasztaltam a saját bőrömön. Feri nem akart kikelni az ágyból, így magára húzta a paplant. Csak sorakozónál vetted észre, hogy egy ember hiányzik. Odamentél az ágyhoz és kocogtatni kezdted az ágy rácsait.

-Ébresztő söpredék!

-Öt perc.

-Jól van. – letetted a vasrudat az alsó ágyra és oldalról felrántottad a masszív matracot. Feri azonnal felkelt miután nagyot huppant a bázis kőpadlóján. Tudtam ennek nem lesz jó vége. Addig amíg el nem magyaráztad, miért bántál így a kadétokkal kegyetlen őrültnek tartottalak, aki vasszigorral keseríti meg a leendő katonákat. Őszintén szólva felnéztem rád. Nem csak a felettesem voltál, hanem az a személy, akinek minden szavára ugrottam annak idején. Mára már tudom te is csak egy ember vagy a sok közül. Vissza akartad adni azt amit neked is adtak kiskorodban. A sok szenvedést, a meg nem feleltséget és az osztatlan fegyelmet. Azt hitted így könnyebb lesz feldolgozni a gyerekkori bajaidat de tévedtél. Ez nem vezetett semmihez. Te is tudtad, azonban csak később láttad be.

-Ember! Ezt most muszáj volt?!

-Talpra kadét! Reggeli torna!

-De uram ...

Nem töprengtél, megfogtad a pólóját a nyakánál fogva és felrántottad.

-Azt mondtam, talpra kadét! – ismételted mélyebb, határozott hangon. Tudtad ezután nehezebb lesz ha most nem tanítod őket móresre. – Irány az udvar!

Csatlakoztunk a bázis koránkelőihez és gimnasztikába kezdtünk. Rossz volt így reggel kávé nélkül egyáltalán élni is. Hozzászoktam az azonnali koffeinhez és a szervezetem kívánta azt, amire szükségem volt. Hála istennek negyed óra volt az egész. Nyújtástól kezdve az ugrálásig minden meg volt. A napirend szerint ezután reggelizni indultunk. A menzán rántottát kaptunk egy cafat hússal és szalonnát. Az ebédlőben négyszemélyes asztalok sorakoztak egymás után. Persze Márk mellé, Attilával és Lajossal szemben ültem le. A csapatunk újra összevergődött. Van egy sejtésem hogy velük leszek el a legjobban. Huszonnyolc nap és otthon vagyok. Egy kicsit túlzásnak tartottam a vasszigort, de belementem. Végül is ez a jövőm.

-Tizennyolc éves és harmadik éve vagyunk együtt. – mondta Lajos miközben egy gyönyörű lány képét mutatta körbe a tárcájából kiszedve.

-Ő is hívő? – ugratta Márk.

-Nagyon vicces. – vágta vissza. – Nem annyira. Na és te ha már itt tartunk..?

-Teljes mértékben tiszta. – felemelte a karját vigyorral az arcán, mire egy hosszú ógatás közepette lepacsizott az előttünk ülő Attilával.

-Mióta? – kérdeztem.

-Egy ideje. Na és Tamás, te hogy állsz a csajokkal? – fordult felém.

Nem volt nálam semmilyen kép. Azaz de. Én és Tomi. Külön külön egy egy kép. Tomit mégse vehettem elő. Felmutattam magam és vigyorogva elkezdtem mondani hogy ,,Ez a gyönyörűség vár otthon."

-Eléggé hasonlít rád. – mondta Attila.

-Talán nincs is csaja csak felmutatott egy képet amin lehet hogy a régebbi önmaga áll. Átoperáltatta magát fiúba így jutott el az MKK-ba. – végülis egy kicsit igaza van Márknak.