Taplótalpas |SZÜNETEL|

3. Nap Nehéz napok

Fulladok. Nem bírom tovább... Elmerülök a sűrű rengetegben, miközben hánykolódva vernek tovább és tovább a hullámok. Lenn minden csendes. Nem zavar senki. Lebegek. A víz alatt. Nem érzem semmim. Felhagytam az élettel. Nem számít már. Nem kell a levegő, még ha azelőtt kapkodtam egy egy utolsóért. Egyre csak merülök, merülök és merülök. Utoljára Mari élettelen testét láttam úszni a víz felszínén. Nincs ki megmentsen.

Ismét a kopogtató rácszörejre ébredtem. Ezúttal kétszer is felriadtam az éjszaka. Nehezek az éjszakák és én pedig egyre fáradtabb vagyok. Amikor belevágtam tudtam hogy nem lesz könnyű. Tudtam, nehéz lesz egy effajta lánynak fiúként élnie egy fiú katonaképzőben. Főleg kevésbé vékony testalkattal. Sok volt a kétely, ami visszahúzódott az ötlettől. Vajon elég vagyok meggyűrkőzni ehhez a feladathoz? Vajon egy szegény sorból származó lány képes magasabbra emelkedni? Van egyáltalán esélyem? Esélyegyenlőség szempontjából vannak olyan emberek akik előbbről indulnak. Vajon felül tudom őket múlni és hamarabb beérni a célba? Rengeteg kérdés járt a fejemben. Ahogy az is hogy egyáltalán végig tudom-e csinálni úgy, hogy nem bukok le. Te már tudod hogy nem. Ezek a napok voltak azok a napok, amikor megerősödtem testileg és lelkileg is.

A reggeli tornához semmi kedvvel kezdtem neki. A koffein adagom mínuszban tengett, fájt a fejem és fáradt is voltam. Azt hiszem ma nem leszek kedves senkivel.

-Héj hájpacni, mozgasd a segged, nem hallottad a parancsot?

-Jól van, faszfej.

-Mit mondtál? – kérdett vissza Feri, de nem foglalkoztam vele. Csináltam a feladatomat. Amikor visszatértünk a szállásra begurítottam egy kávét és megreggeliztünk a többiekkel. Egész idő alatt Feri rosszalló tekintetét kellett állnom. Ezután dupla történelem óránk volt, ami hamar eltelt. Elindultunk az akadálypálya felé. Bemelegítés közben Feri odajött cukkolni.

-Mi van dagadék? Lötyög a háj? A barátnődnek is tetszik?

-Milyen barátnőmnek?

-Annak a cigány csajnak, akit ölelgettél az állomáson.

-Ő csak egy barát, bár már olyan mintha a testvérem lenne.

-Áh, szóval a jó kis cigány morál. Nappal húgod, este dugod. -Itt röhögni kezdett, mire bennem egyre jobban felment a pumpa. Próbáltam lehiggadni, de nem ment.

-Na jó most hagyd abba te rohadék, különben visszaduglak oda, ahonnan megszülettél.

-Húh, de megijedtem.

Ekkor futásnak indítottál minket. Elkezdtem futni, mire ez a csíra ki akart gáncsolni. Azt hittem ott helyben megölöm.

-Hugidugi. – vihogott.

-Na jó, mostmár fogd be a pofád te önáltalkodott kis elkényeztetett nyomorék.

-Miért mi lesz, te tapló?!

-Mert olyat kapsz amit évekig emlegetni fogsz.

-Jól van jól van, hájas. Úgy látszik itt a szar szar dolgokat szül. Jézus de büdös van, érzitek srácok? – hessegetni kezdett, mintha büdöset érezne. Lajosék próbálták leállítani, de nem sikerült, folytatta a gyerekes játékát.

-Mozogj, te féreg!

Ebben a szent pillanatban oldalra fordultam és akkorát rúgtam a mellkasába, hogy egy pár méterrel arrébb találta magát a földön. Levegőt nem kapott.

-Na mivan, csicska? Anyuci meg apuci nem segít levegőt kapni? Basszus lehet a saját szagodtól fulladozol, szegénykém. – mondtam kényes hangon.