Taplótalpas |SZÜNETEL|

4. Nap Lebukás és kitárulkozás

Mint minden reggel, izzadtságban fürödve keltem fel az ébresztő előtt. Nem bírom. Kimásztam az ágyamból miután tíz percet üldögéltem a kezembe temetett fejemmel. Megdörzsöltem az arcom. Tudtam még hátra van fél óra ébresztésig, így inkább elmentem meginni egy forró kávét. Leültem a folyosón lévő székre és próbáltam magamhoz térni. Két perccel később megjelentél az automatánál egy szál alsónadrágban. Először az álmos fejeden, majd az izmos testedet kalandozott el a tekintetem. Izmos karok, kockás has. Gyönyörű szemek. Ne tedd! Barátod van. Vagy valami olyasmi. Jézus! Olyan nehéz ha itt vagy. Ezernyi kérdés futott át az agyamon. Vajon miket tennék ezekkel a kockákkal? Vajon mit tennék csábító ajkaiddal, miközben csillogó szemedbe téved a tekintetem?! Jézus. Egy isten vagy!

-Jóreggelt! – köszönsz te először, mire kizökkenek a gondolataimból.

-Viszont.

-Hogy hogy nem alszol, Tamás?

-Nem épp a legjobbak az éjszakák.

-Miért? Van valami baj?

-Nem. Dehogy. Csak nem tudok aludni. – évek óta titkolom az inszomniám Mari kísértése végett. Vajon most egy jobb helyen van?

Bólintottál egyet és szürcsögni kezdted a kávét.

-Mégis honnan tud Tamásról? – bukott ki belőlem. Igaz nem reggel kéne ezt megvitatni, de kíváncsi vagyok rá.

-Nemrég utánad jelentkezett. Gondolom haverok vagytok. Miután zűrös lett ez a Feri ügy, felhívott. Minél hamarabb be akart jutni.

-Be fog?

-Be.

-Ne engedje. Miattam ne.

-Nem gátolhatok meg semmit. Már a testület jóvá hagyta. Nemsokára megérkezik.

-Oh, értem. – haboztam. Nem hiszem el hogy ez a bolond tényleg idejön. Egy kis szünet után megint megszólaltál.

-Miért ne engedjem? Félsz hogy nem tud beilleszkedni?

-Nem tudom. Nem erről van szó. Mindegy, ne firtassuk. Áll még az a kocsma?

-Még jó hogy. Meginnék egy sört.

-Hmm. Kettőt. – mutatom feléd két ujjam, mire kapok egy horkantást. – Oké. Akkor ma este.

Felálltam és elindultam a kijárathoz hogy elszívjak egy cigit a reggeli torna előtt.

-Várj. Hova mész?

-Levegőzni. - Mondom és meglengetem a dobozt a kezemben.

-Megyek én is. Adj egyet, kadét! – Bólintok és egy ragyogó vigyort kapok köszönetképp, amitől azt hittem menten elájulok. Az udvaron lévő újrafestett bordó padon eresztettünk gyökeret.

-Szóval... Feri ügyében...?

-Nem.

-Hajthatatlan vagy, ugye? Nem készített még ki eléggé?!

-Nem. Még nyugodt vagyok.

-Akkor jó. – tudom hogy ki akartad hangsúlyozni, hogy ,,még", de nem tetted. Reggel nem akartál nyaggatni.

-Mégis, miért olyan fontos ez az egész nyomozósdi?

-Azért, mert az apja miatt lettem lefokozva.

-Oh. Sajnálom. Akkor ez személyes ügy.

-Olyasmi. Az apja bíró és valószínűleg ő is drogokkal foglalkozik, de sehogy sem tudom rájuk bizonyítani. Tönkre tettek, de nem is bánom.