Megláncolva (novella)

Az enyém vagy

Brian

Érzem, hogy a farkam egyre keményebb lesz, ahogy figyelem a kiszemeltemet. Még nem is tudja, de amióta megpillantottam azóta az enyém mindene.

Tizedjére ülök itt ebben az isten háta mögötti bisztróban és figyelem, ahogy libeg össze vissza. Nagy mellei, ami között már alig várom, hogy a farkam legyen, finoman ugrálnak majdnem teljesen begombolt blúzában. Úgy le akarom tépni azt a blúzt és felfedezni azokat a kebleket, megjelölni a spermámmal és addig húzogatni a farkam köztük míg a teljes adagomat szét nem fröcskölöm az arcán. A farkam még keményebbre dagad a boxeremben.

Kicsit várnod kell még haver. Gondolom, miközben lenézek a látható merevedésemre.

Visszatekintek és látom, ahogy mosolyra húzódik a szája, miközben egy törzsvendéggel beszélget. Azok az ajkak, megölnek, ha csak ránézek. Öröm lesz szétfeszíteni és torkig lenyomni a farkam, miközben csorognak a könnyei és kapkodva próbál levegőt venni. Oh igen, imádni fogom látni a kétségbeesését.

Csak várd ki királylány, megmutatom neked, milyen az, mikor a sötétség bekebelez és a fájdalom élvezet lesz.

Tovább megy és ráhajol az egyik asztalra, ahogy leszedi a tányérokat és törli lefele az ott hagyott koszt. Tökéletes rálátás nyílik a kis szoknyára és az alatta levő fenekére. Nem gondolta át, mikor ezt a szoknyát vette fel. Amint megláttam, hogy ez van rajta, felforrt a vérem a dühtől. Illegeti és mutogatja, ami az enyém. Hajolgat és bepillantást ad más szemének is a szoknyája alá rajtam kívül. Ez nem járja. Ami az alatt van, csak az enyém. Csakis én léphetek be oda, én vehetem el amilye van, senki más.

Ökölbe szorul a kezem és magam elé nézek. Annyira elmerülök a gondolataim között, hogy észre se veszem, hogy előttem van vágyaim tárgya.

- Kér még valamit uram? – kérdezi lágy hangon. A farkam azonnal reagál amint kimondja azt, hogy uram. Oh ez tetszik ám. Majd akkor lesz még jobb, mikor esedezik nekem és kérlel, hogy élveztessem el.

- Egy eszpresszót és a számát kishölgy. – kacsintok rá. Elvörösödik és hebegve habogva elszalad a konyha felé.

Van előnye annak, ha jóképű az ember. Lehet akármennyire beteg és aberrált, a nők nem veszik észre és pontosan belesétálnak a csapdádba. Ugyanez történik ezzel a szépséggel is. Még nem tudja, ki feni rá a fogát, de csak idő kérdése és megismeri.

Nem sokat kell már várnom. Viszonylag későn érkeztem, mert elő kellett készítenem mindent otthon. Már alig vannak páran és azok is gyorsan felszívódnak, a bisztró főnöke pedig szépségre hagyja a zárást miután elmentem. Csak azt nem tudja, hogy nem megyek el.

A bisztró közelében levő erdő széléhez parkoltam, hogy nyugodtan tudjam elvégezni a tervem és az éjszaka sötétjében ne zavarjon senki. Amúgy sem jár erre a lélek sem, zsaruk meg aztán főleg nem. Nem annyira lényeges terület, hogy a kapitányság rendeljen ide járőrözést éjszakára. Tökéletes egy magamfajtának, hogy elejtsem az áldozatomat.

Összeszedem a cuccaimat, kabátomat a vállamra kapom, a táskám meg kézben viszem és biccentve a szépségnek kisétálok mintha csak elindulnék haza, de ehelyett a bisztró mögé lopózom, kiveszem a rongyot és a klorofilt, átitatom a rongyot és az egyik kezemben fogom, majd a táskát gyorsan visszaviszem az autóhoz, sietve, hogy le ne késsem a zárást.

Van még bőven idom mire végez szépség és figyelem az éjszaka sötétjéből. Nem is kell sokat várnom, kijön és bezárja a bisztrót. Elteszi a kulcsot és elindul a buszmegálló felé, ahol fel szokott szállni a 62-es buszra.