Megláncolva (novella)

Összefonódó szálak

Brian

Ahogy fekszem az ágyon és bámulom a TV-t, megjelenik a képernyőn a rendőrség szóvivője és beszámol a fejleményekről a két lánnyal kapcsolatban. Egészen sok információt sikerült kinyerniük a direkt meghagyott csontokból. Nem mondom, meglep, mert eddig nem nagyon haladtak az üggyel.

De nem csak emiatt nézem a híreket. A szóvivő hölgy után megjelenik a nyomozást vezető nyomozó és hogyhogy nem drága Carter barátomat látom ott virítani. Vagyis, ahogy én ismerem még, Kent.

Carter csak azután lett, hogy én eltűntem. Régen 18 éves korunkban partnerek voltunk és együtt dolgoztunk. A különlegesebb adottságaink és devianciáink vonzottak és hoztak össze minket.

Én megszállottan kerestem a lelkeket, akihez tudok kapcsolódni, hogy teljes szilárdsággal tudjak itt maradni ezen a Földön, ő pedig imádta az erőszakot és szerette a zsenge, nagy mellű lányokat. Akkor élvezte igazán az együttlétet, ha a lányok ellenkeztek.

Vele ellentétben, aki jókedvből erőszakolt, én próbáltam olyan lányokat keresni, akiknek megtört a lelkük és valamennyire segíteni nekik, ahogy tettem Barbienak is már. De előtte egy lánynál se sikerült megmásítanom az emlékeit és traumáit. Ez is jelzi, hogy tényleg Barbie a lelkemnek a társa.

Nem vagyok szent és pontosan tudom, hogy amit teszek, az erőszak, de leszartam mindig is, hogy én is ugyanúgy megerőszakolom őket. Csak szerettem volna segíteni nekik, de a legtöbbnek csak még jobban megtörtem a lelkét.

Azt se kérem, hogy bárki úgy nézzen rám, mint egy hős, mert kurvára nem vagyok az. Én is egy beteg lény vagyok, aki járta a világot, keresve azt, ami kell neki és nem féltem elvenni, ha olyanra találtam.

Mégis elborzasztott néha még engem is, amit Carter művelt a lányokkal, akik a karmai közé kerültek. Ahányszor néztem bele a lelkükbe, csak üresség és fájdalom maradt a lányokban, semmi más. És még most is szedi az áldozatait. Az egyik rendszerem az ő lakására van ráállítva és figyelem mit csinál.

Viszont biztos megöl a kíváncsiság, hogy mi történt kettőnk között, ami miatt teljesen eltűntem előle, de mégis figyelem.

Az egész akkor kezdődött, mikor 19 évesek voltunk.

Akkoriban már egyetemisták voltunk és ott vadásztunk a kiszemeltjeinkre. Ő azokra, akik a legcsinosabbak voltak, én pedig azokra, akik megtörtek voltak, szenvedtek.

Néha segédkeztem neki az erőszakoknál. Nem azt mondom, engem is izgatott, mikor könyörögtek a lányok, hiszen az enyéim is néha ellenálltak. Az egyik csaj akit elkapott a gyönyörű szép Cindy Nelson volt, a pom pom lányok kapitánya. Minden nagyon jól ment vele, amíg aztán a végén Carter olyat csinált, amit egyáltalán nem akartam sose.

Brian 19 évesen

Csörög a telefonom és az ismerős név felvillan a képernyőn. "Farkaló". Mindig röhögnöm kell, mikor ezt meglátom.

- Na mi van? Jó volt a mai nap? - kérdezem tőle, tudva, hogy ma volt kint vadászaton.

- Haver, azonnal ide kell jönnöd. Ez a csaj minden pasi álma. Ott vagyok, ahol mindig szoktam lenni, de siess. Ma kicsit engedem, hogy te is eljátssz vele.

Kigúvad a szemem és miután gyorsan leteszem a telefont egy picit elmerengek, miért is engedi most nekem is azt, hogy eljátsszak vele. Általában bedühödik, ha én is akarom a lányokat használni.