Sors Alakjai (Sors Alakjai I.)

Negyvenedik Fejezet - Fagyi? [3/1]

"A világ legismertebb és legnépszerűbb nyelve a zene." – PSY

A tárgyalás után EunKyung kimerülten ballagott ki a tárgyalóteremből, nem is foglalkozott azzal, hogy rengeteg újságíró próbált kiszedni belőle információt. Eléggé hosszú volt a tárgyalás, a következő dátumot is kitűzték, amikor már tanúkat is idézhettek be. Ez alkalommal igazából csak az alapokat fektették le, hogy mi hogyan van, mintha ez nem lett volna leírva a bíró előtti A4-es méretű lapra. Lényegében mindkét ügyvéd elmondhatta a nyitóbeszédét, majd a bírók elvonultak azzal, hogy legközelebb folytatják.

– Menjünk, aztán együnk egyet. Már öt órája egy falatot sem ettem – panaszkodott ezúttal Conah EunKyung helyett, amivel meglepte őt.

– Mehetünk enni – jegyezte meg halkan, ahogy végre kiért a nagy riporter csoportból.

– Mit akartok enni? – kérdezte Vincenzo. EunKyung kezdte azt hinni, hogy a férfi olyan, mint egy rossz apuka, aki mindenkit meghív, mert nem bírja elviselni, hogy valaki más hívja meg őt.

– Rávágtam volna, hogy koreait, de csodálkoznék, ha lenne egy jó kis koreai étterem Nápoly közepén – magyarázta EunKyung, ahogy beült az autóba, aminek az ajtaját Vincenzo előtte kinyitott neki, és amíg be nem ült a két férfi addig ő szünetet tartott. – Mit szóltok a thai kajához? Azt előbb találsz, mint koreait.

– Felőlem rendben – mondta Vincenzo, ahogy elindította az autót. Daniele már nem volt jelen, ugyanis neki figyelnie kellett az ügyvédi irodában történő dolgokra, illetve a Vincenzo által adott különböző feladatokra, amikről EunKyung nem tudott semmit.

– Részemről oké. Mondanám, hogy még nem ettem thai kaját, de hazudnék. Thaiföld szép volt még régebben is. – EunKyung sejtése szerint Conah-nak a háromszáz éves múltja miatt volt tapasztalata azt illetően, hogy régebben milyen volt.

– Akkor thait eszünk – jelentette ki EunKyung boldogan. Úgyis már egy ideje kívánta a thai kaját... Az autóban amúgy egyedül EunKyung ült hátul, a két férfi elől. – Mi van? Büdös vagyok, hogy mindketten így elöl ültök? – kérdezte a levegőbe szagolva, de a parfümjén és a két férfi sokkal erősebb illatán túl nem érzett semmit.

– Dehogy! – mondta Conah. – Én nem éreztem illendőnek, hogy csak úgy beüljek a főnököm mellé, miután végeztünk a munkával.

– Fasza – motyogta EunKyung.

– És jobban szeretek elől ülni, mert így látom az utat – tette hozzá egy hatalmas vigyorral.

– Én meg vezetek – szólt közbe Vincenzo, miközben nagyon koncentrált arra, hogy kijusson a parkolóból.

– Nem tudom, hogy láttalak-e már vezetni – gondolkozott el hangosan EunKyung. – Várjunk. Neked van jogsid?

– Hogyne lenne. A vizsga olyan könnyű volt, hogy már majdnem elvittem egy szebb körre a vizsgáztatót. Nem biztos, hogy örült volna neki, mert vissza nem biztos, hogy hoztam volna, de meglett. Miért?

– Hogy?! Én háromszor megbuktam, mire megkaptam!

– A pénz sokra képes – válaszolt Vincenzo, majd körültekintően ment tovább.

– Te fejből tudod, hogy merre van egy thai étterem? – kérdezte EunKyung figyelmen kívül hagyva a pénzről tett megjegyzést.

– Hogyne! Volt időm tanulmányozni Nápolyt google térképét, ami jelöl mindent is, ezáltal éttermeket. Ezért is engedtek át a vizsgán, mert pontosan tudtam, hogy melyik utcában milyen épületek vannak, amik érdekesek lehetnek, és vezetés közben volt affinitásom ezekről néhány szót is megejteni.