Sors Alakjai (Sors Alakjai I.)

Negyvenegyedik Fejezet - Vincenzo Jövőképe [2/2]

– Eddig bárki tette be hozzájuk a lábát többet nem lélegzett.

– Szeretnélek emlékeztetni, hogy attól még hogy Innocenza halott, nem szűnt meg az átka. Az új Nagymágusban él tovább, ami kegytlen egy dolog.

Ekkor mintha megszakadt volna az egész, olyan volt, mintha erővel szakították volna ki belőle a lelkét. A látása homályos volt, egészen addig, amíg nem pislogott párat, és ahogy körbe nézett, megint a tengerparton volt. Egek, mi volt ez? A fejéhez nyúlt, ami megfájdult, mint legutóbb, amikor a Jövőbe tekintett bepillantást.

– Mi volt ez? – kérdezte azonnal a fiatal jóst.

– A Jövő. Legalábbis az egyik lehetséges út. A jelenlegi legvalószínűbb. Ha csak egy apró dolog is változik, akkor az egész változik.

– Szuper. És mit kezdjek ezzel a jövővel? – Nem értette, hogy miért kellett ezt látnia a mágus szerint. Hirtelen megjött a kedve, hogy lenyesse a fejét.

– Ha meghallgatsz, akkor nem fogod levágni a fejem, és a későbbiekben lehetek a segítségedre.

– Na, ezt utálom a jósmágusokban – mordult fel, majd jelezte a kezével, hogy beszéljen.

– Látnod kellett, hogy mi a lehetséges út. Hogy a Nagymágusnak van egy fia, és hogy van benned egy pánik gomb, ha a férjére gondolsz. Tudnod kellett, hogy mi vár rád évek múltán, ha EunKyunggal mindent úgy intézel, ahogyan tervezted. – Tudja? Miért? A jós nem lát a múltva, vagy agyba...

– Te azóta figyelsz engem, hogy megszülettél, igaz? – kérdezte Vincenzo.

– Meg kell, hogy mondjam, én intéztem úgy, hogy EunKyung vegye fel a naplód.

– Jó tudni. Ezt neki ne említsd, mert a végén szebb halált talál ki neked, mint én neked, vagy amilyet nekem szán.

– Vigyázz rá, vagy négy napon belül meghal – mondta a semmiből a mágus.

– Fenyegetőzöl is, vagy mi van? Egyre furcsábbak manapság a jósmágusok...

– Ez a Jövő, nem én! – pirított oda komoran. – Figyelj oda, kinek mit mondasz, mikor újra látod, különben a Jövőkép, amit az előbb mutattam nem fog valóra válni. És mindketten tudjuk, hogy nem volna ellendre, ha így történne.

– Értettem. De gondolom, hogy ennyi volt, amit akartál.

– Nem. EunKyungnak is mutatnom kell egy képet. Tudnia kell róla, hogy az történjen, aminek történnie kell.

– Na, azt már nem. Nem fogom hagyni, hogy EunKyung fejében mászkálj, vagy hogy a Jövőjében turkálj! – lépett egyet előlre, hogy megijessze, bár inkább nyomatékosítsa, amit mondott.

– Ha szeretnéd, hogy a dolgok úgy történjenek, ahogy az legtöbbeknek jó, akkor igenis hagyod, hogy megmutassam neki azt a jövőképet, ami lehető leglehetségesebb.

– Nem tudom, hogy ki vagy, de nem is éppen érdekel. Nem fogsz a közelébe sem menni annak a halandónak, jós – emelte fel a hangját, mire több tekintet vetült feléjük, mint az szükséges lett volna.

– Ailas Vateer. A nevem Ailas Vateer.

– Híres jósmáguscsalád, csodálkozom, hogy erőd nem lett olyan, mint a felmenőidé, akik eléggé hamar beleőrültek a Jövőbe.

– A felmenőim nem tudták, hogyan fogadják, hogyan értsék meg a Jövő akaratát úgy, hogy közben nem terelték el a figyelmük. Lehet, hogy kevesebb bennem a mágia, talán köszönhetően az apámnak, aki emberi származású volt. Ennek ellenére épp ésszel hallgatom a sutyorgást a közeljövőről.