Sors Alakjai (Sors Alakjai I.)

Negyvenegyedik Fejezet - Vincenzo Jövőképe [2/1]

"A jövő megannyi út. Bölcsen válassz közülük! – Star Wars: A klónok háborúja c. film"

A jósmágus tényleg kezdett közeledni feléjük, így EunKyung érthetően kezdett a menekülésbe. Vincenzo abban is biztos volt, hogy a mágus vele akar majd beszélni.

Conah-t nem értette, hogy miért hagyta őt ott, amikor ő egy angyal volt, és az csak egy gyenge jósmágus, akinek a mágiája a Jövőben rejlett.

– Vincenzo Cassano, avagy maga az Artifex Mortis*, akiről annyit suttogtak már nekem – állt meg a fiatal mágus. Még mágushoz mérten is nagyon fiatal volt, talán az első évszázadánál járhatott csak.

– Rég láttam már jósmágust az emberek között – jegyezte meg Vincenzo, miközben a tengert figyelte, legalábbis addig, amíg a szeme sarkában meg nem pillantotta EunKyungot, és azt hogy éppen őket nézte. Kicsit megrázta a fejét, ezzel jelezve neki, hogy inkább ne figyeljen, majd lenézett az előtte álló, tőle azért jóval alacsonyabb mágusra.

– Én is rég láttam melletted nőt. – Na, ez már kicsit túlment a határon.

– Úgy gondolom, hogy nem véletlenül vagy itt, és nem is véletlenül jöttél ide hozzám. Kérlek, mondd, amit akarsz, mert éppen dolgom van – sürgette meg őt Vincenzo.

– Ne aggódj, ha végig hallgatsz, akkor perceken belül csatlakozhatsz az angyalhoz, és a halandóhoz, akik félpercenként idenéznek majd, hogy lássák, minden rendben van-e, vagy kezdjenek el futni, avagy inkább repülni, ha már az angyal ott van.

– Oké, akkor elmondod? – kérdezte Vincenzo sürgetően.

– Nem is tudom. Szeretném húzni az Időt, de ő nem akarja, hogy húzzam, úgyhogy rátérek a tárgyra.

– Kifejezetten jó ötlet – helyeselt Vincenzo.

– Félbe szakítasz még egyszer, és komolyan mondom, hogy az a halandó nem éli túl a holnapot, ha csak egyszer is hozzád érek – nézett fel a szemeibe, mire Vincenzo elkapta a tekintetét, ugyanis a mágus nem rejtetette el előle a szemeit, melyek fehérek voltak, még az írisze is, az egész, és volt benne egy zöld forma, ami nem hasonlított semmire, de biztosan jelentett valamit. Majd ha lesz ideje, akkor megkeresi, mire hasonlíthatott.

– Hagyom, hogy elmondd, de akkor tedd is meg, ne csak félre beszélj.

– A Jövő mindig változik, és ezt jobb, ha észben tartod, mert amit most mondok kihathat rá, de kevés rá az esély.

– A lényeg?

– Én fellöklek, ne kelljen még egyszer mondanom – nézett rá a férfi olyan szemekkel, mintha láttatni akarta volna vele a jövőt. – Most kapsz egy bepillantást a jövőbe, de ha elmondod másnak, akkor biztosan megváltozik, mert az illető megpróbálja majd elkerülni, vagy előlrébb hozni. – Azzal Vincenzo körül forogni, homályosodni kezdett a világ, míg hirtelen ki nem élesedett megint.

Lenézett magára, és a keze átlátszó volt, maga mellé nézett, ahol most a mágus állt, majd előlre nézett, ahol magát látta. Tudta, hogy nem éri meg, hogy közbeszóljon, már mutattak neki a Jövőből darabokat. A jövőbeli önmaga nem is hallja, hiába ordít.

Éppen átkelni készült a másik világba, aminek az átjárója egyenesen a mágusok egyik átutazó erdejébe vezetett. Hacsak el nem mondtak a belépés előtt egy bizonyos igét, aminek közsönhetően annak, aki kimondta az igét a kapu a Sárkányok földjére nyílik meg. Eléggé kihalt egy hely, sose látott még ott mozgolódást. Ha éltek is ott valaha sárkányok, már egyet sem lehetett látni, hacsak nem rejtőzködtek túl jól. Onnan egyenesen az Alakváltók hatalmas területére utazott egy újabb átjáró segítségével.