Sors Alakjai (Sors Alakjai I.)

Negyvenkettedik Fejezet - EunKyung Jövőképe [3/2]

Most már nem a Jövőkép mellett, vagy Ailas mellett állt, hanem az autóban ült, és azt érezte, hogy három férfi tekintete is rajta volt – már, ha Ailas és Conah férfinak számítottak. Ezáltal pedig arra célzott, hogy nem máshogy nevezték-e az ő fajuk esetében azokat, akik az embereknél a férfinemet kapták.

– Jól vagy? – kérdezte Vincenzo, miközben EunKyung kezéért kapott, aki azt megszorította, mintha már így szeretette volna közölni a választ.

– Persze. Kicsit kegyetlen, ahogy kiszipolyoz a Jövő porszívó a jövőbeli énem testéből, de túlélhető. – Nem tudta megállni, hogy ne tegyen valami megjegyzést arra a fura érzésre.

– Oké, tényleg jól van – jegyezte meg Vincenzo, majd húzta volna el a kezét, de EunKyung nem engedte neki.

– Még mielőtt bármit mondanál neki, nem lesz jobb, hogy megosztod vele, amit láttál, nagyobb esély van arra, hogy a helyzet a jövőben a rosszabbik irányba változik. Ezért ritka az, ha egy jósmágus enged egy halandót betekniteni a jövőbe – sóhajtott Ailas. Pont azelőtt szólt, hogy EunKyung kinyitotta volna a száját. – Tudjuk, hogy képtelenek tartani a szájukat.

– Emlékeztessetek, hogy inkább-

– Tudom, tudom, ne is próbálj meg beszélni, vagy csinálni bármit, amikor egy jósmágus van a közelben – fejezte be EunKyung helyett Ailas a mondatot, pont úgy, ahogyan azt ő akarta.

– Érthető – vont vállat Vincenzo. A kezét végül EunKyung combján pihentette, és hagyta, hogy EunKyung néha, néha megszorítsa, amikor úgy tartotta kedve.

– Fagyizunk? – kérdezte EunKyung, ahogy eszébe jutott, hogy miért is voltak a parton.

– De már ettél egy fagyit, nem? – kérdezte Vincenzo értetlenül.

– Te még nem ettél – mondta EunKyung úgy, mintha ebből egyértlemű lett volna, hogy emiatt fagyizni kell.

– Én megvagyok a fagylalt nélkül is-

– Oké, megyünk fagyizni – jelentette ki EunKyung, majd elengedte Vincenzo kezét, és kiugrott az autóból. Olyan volt újra talpon lenni, mintha két hetet feküdt volna, és csak most állt volna fel először azóta.

– Yah! Óvatosan – szólt rá Vincenzo, ahogy ő is kipattant az autóból, miután EunKyung így tett.

– Én óvatos vagyok. – Elővette a zsebéből a férfi pénztárcáját, majd átdobta az autó felett, pont a férfi kezébe. – A tárcád. – Azzal hátatfordított a kocsinak, és a magassarkúban bár nehezen, de ugrándozva indult meg a kitaposott ösvényen. Egyáltalán nem bánta a dupla fagyizást, ami azt illete, meg is tudta volna szokni, főleg ilyen melegben.

– Kellemes fagyizást – szólt messzebbről Ailas hangja, aki úgy tűnt, hogy lemaradt. – Ne feledjétek, a Jövő a döntéseitek alapján folyamatosan változhat! Semmi sem ezer százalék, hogy meg fog történni abból, amit most láttatok – figyelmezette őket. – Oh, és még mielőtt mennék, majd még láttok engem, mikor újból szükségetek lelitek bennem. – Már el is tűnt az autó mellől, mintha se híre, se hamva nem lett volna. Vagy mintha a föld nyelte volna el anélkül, hogy bármi nyomot hagyott volna maga után.

– Egy gonddal kevesebb – indult meg újból Vincenzo, mire EunKyung utána sietett, és felugorva a homokban fejbevágta, majd nevetve rohant el a férfi mellett. Maga mögött csodálkozásra utaló hangokat hallott tőle, de tudta, hogy menekülnie kell, mert magassarkúban sokkal lassabban haladt a homokban, mint a másik a kényelmes bőrcipőjében.

– Ezt most miért? – kérdezte, ahogy egyre csak csökkentette közöttük a távolságot.

– Mert – kiabált hátra nézve EunKyung.