Szükségem volna
egy jelre
ami segítene
utat mutatni
terelni
dönteni.
Bárcsak
beszélhetnék önmagammal
akár a tükör előtt
vagy a gondolataimban
kíváncsi lennék
a véleményére
de az is lehet
ő is ugyanúgy szenvedne
mint én.
Ilyenkor
hol az őrangyalom?
Azt érzem
csak kínzom saját magam
ahelyett
hogy ápolnám a lelkem
és elterelném a gondolataim
de nem megy
nappal is
és éjjel is
zakatol az agyam
nincsenek válaszok
a kérdéseimre
segítségért kiáltok.
Sokszor van az
hogy a vétkesekkel
kegyesebb a sors
mint a sértettekkel
miért?
Pár évvel ezelőtt
mikor
ilyen helyzetben voltam
legtöbbször tudtam
mit kell tennem
most várok a tizenéves énemre
hogy megjelenjen előttem
és tanácsot adjon nekem
milyen nevetséges
fordítva kéne lennie.
Boldogan is hozhatunk
meggondolatlan döntéseket
nem csak akkor
mikor forrunk a dühtől.
Most
az ő érintésere vágyom.
Napok
amikor
semmi se jön össze.
Jelenleg
a családom mellett
nem tudok ott lenni
fejben
lélekben
sehogy.
A szél hangjától is
fáj a fejem.
Szeretnék egy lakókocsit
útra kelnék
csak egy kis időre
ezt mondanám mindenkinek
végül
sose térnék vissza.
Én beérem
egy éjszakával is
csak történjen valami
nagyon ki vagyok.
Vajon
most milyen színű lehet
az aurám?
Félek
hogy az érzelmeim hatására
bekattanok
olyan dolgokat teszek
amiket azelőtt soha
hogy egy kicsit
szabadnak érezhessem magam
kicsit olyan
mint a kapuzárási pánik.
Annyira
visszatekerném az időt
hogy megnézhessem
mi lett volna ha másképp döntök
talán akkor
nem lennék ennyire
határozatlan.
Magamra jóformán
nem költök egy forintot sem.
Nem szeretem
a romantikus filmeket
de lehet most rám férne
hátha
tanulhatnék belőle.
Azért szeretek zuhanyozni
mert akkor legalább
egyedül lehetek.
Kávéznék egyet.
Vágy
ez a kibaszott vágy.
Vajon
milyen párbeszéd zajlana
a szívem
és az agyam között?
Meg fogja kérdezni?
Olyan intim dolgok
játszódnak le a fejemben
amiknek nem lenne szabad
mégis annyira vágyom rá.
Hiába írom le
nem érzem
hogy jobban lennék.
Szerintem
a stresszlabdát is
tönkretenném.
Rabul ejtett
mindennel.
Pengeélen táncolok
s látom ahogy
szétvágja a talpam
de ennek ellenére is
folytatom tovább
amíg csak bírom
aztán szólok neked
hogy segíts lejönni.
Régen mikor
minden felgyülemlett bennem
és nem tudam kezelni
azt a rengeteg érzést
vagdostam magam
először a combhajlatomat
majd a lábfejemet
ott nem látta senki
kicsit olyan volt
mint az elvonási tünet
miután végig karcoltam magam
megkönnyebbültem
kielégült voltam
a fizikai fájdalmat
könnyebb volt elviselni
így segítettem magamon.
Olyan nehéz
visszafogni magam.
Miért nem tudok
fontossági sorrendet állítani?
Miért helyezek előrébb
mindenki mást
mint magamat?
Részegedjünk le együtt
és tegyük meg.
