Már nem csak látom
azokat a szép képeket
nem csak a fejemben hallom
a minket körülvevő hangokat
vágyakból lesznek
hihetetlen valóságok.
Napról-napra
ragyogóbban süt a nap.
Volt egy december
egy szomorú
rideg december
tele fájdalommal
kételyekkel
tehetetlenséggel és boldogtalansággal
most van egy december
tele lehetőségekkel
fényesebb jövővel
melengető szerelemmel.
Már nem látom azt a lányt
ki voltam egy évvel ezelőtt
ha találkozhatnék vele
szorosan megölelném
majd azt mondanám neki:
tarts ki még egy kicsit
felhőtlenül boldog leszel
csak légy türelmes
nyisd ki a szemed
és látni fogod a fényt
abban a szürke ködben
ott van előtted
vigyáz és figyel rád
még akkor is
ha te most még kételkedsz ebben.
Látok benne valamit
valami leírhatatlant
olyan Ő
mint egy oázis
a sivatag közepén
mint a végetnemérő éhezés után kapott
meleg étel
mint a hosszú
álmatlan éjszakák után
az első békés
átaludt éjszaka
de nem
Ő sokkal több ennél
sokkal több annál
mint amit szavakba lehet önteni.
Eljött a pillanat
mikor már
nem csak szavak okoznak remegést.
Imádom
mikor a gyengéd érintés
átmegy fojtogatásba.
Minden porcikám
vágyik a közelségére.
Még most sem fogtam fel
mennyire valóságos vagy
és azt meg főleg nem
mennyire kölcsönös
az a sok érzelem.
Szeretnék veled
valami maradandót.
Melletted
a leghidegebb téli napokon is
pompás színekben
virágzik a szívem.
Bárcsak
láthatnád magad
az én szemeimmel
talán az jobban kifejezné azt
amit irántad érzek.
Minden egyes nap
melletted szeretnék ébredni.
Kettesével vesszük
azokat a lépcsőfokokat
amiket ezidáig
még csak messziről láthattunk.
Nem gondoltam volna
hogy léteznek
efféle érzelmek.
Most jöttem csak rá
hogy amíg nem csöppentél az életembe
marhára nem voltam gazdag
szegényebb voltam
mint valaha.
És egyszerre
milyen szép hely is a világ.
Ketten
egy egészek.
S majd
megannyi mesét
ketten vetünk papírra
azzal a bizonyos
örök tintával.
