Március 12, vasárnap, 16:47.
Ana Breakston
Ezen a napon változott meg minden..
Vasárnap, délután hallkan próbáltam meg besurranni a házba, mert anya nem tudott arról, hogy kiszöktem Vivivel beszélni egy kicsit. Felmásztam az ablakom alá kitámasztott dobozokon, és miután az ablakomhoz értem kifeszítettem, majd bemásztam rajta. Az ajtómhoz léptem és óvatosan kinyitottam. Körülnéztem, nem volt senki a folyosón. Lementem a konyhába és töltöttem magamnak egy kis vizet. Egyszer csak ajtó nyitódást hallottam és anyu lépett kirajta, majd féloldalasan karbatett kezekkel nekidőlt az ajtó félfának..
-Hol jártál? - Kérdezte. Oh baszki.
-Sehol. Miért kérded? - Kérdeztem tökre természetesen, majd bele ittam a vízbe.
-Nekem ne játszd az agyadat, Ana! Tudom, hogy nem voltál itthon! - Lökte el magát a faltól - Na, hol jártál? - Kérdezte újra.
-Sehol. -Nyeltem nagyokat.
-Ana!
-Jó... -Sóhajtottam -Vivivel találkoztam.. - Adtam meg magam.
-Miért? - Kérdezte, mire az állkapcsa megfeszült.
-Mert-
-Miért?! - Kérdezte meg újra egy kicsit ingerültebben.
-Mert beszélni akartam vele!! Ennyi és kész! - Mondtam, felemelve a hangomat.
-Itt neveltelek, etettelek és ápoltalak és ennyi a jutalom? Elszöksz itthonról, el randalírozol a barátaiddal teljesen magad mögött hagyva a következményeket?! - Kérdezte idegesen.
-Nem, anya te ezt nem érted! - Mondtam kisétálva a konyhából a nappaliba.
-Már hogyne érteném?
-Anya! Mégis mit vársz tőlem, mit tegyek, hah?! - Kérdeztem üvöltve anyutól.
-Talán azt, talán azt, hogy változz meg! Ez így nem jó! Viselkedj legalább te normálisan és ne vedd fel a bátyád viselkedését!
-Gratulálok, már megint hasonlítgatsz! - Tapsoltam kettőt, majd folytattam - Mikor érted meg végre, hogy nem vagyok olyan, mint a bátyám, soha nem is leszek olyan!! Nem leszek!! Tudod te milyen baszottúl szarul esik az, ha Adammal hasonlítgatsz?! Nem, mert nem, is törődsz azzal, hogy én mit érzek, anya!! Mindig csak az, hogy változz meg legyél jó tanuló, teljesíts jól MINDIG mert, hogy TE azt akarod! De én nem! Nem akarok olyan lenni, mint a többi, de te rám erőszakolod ezt a terhet és akkor még csodálkozol, hogy apa miért hagyott itt minket!! - Ordítottam, majd közelebb léptem anyához és egyenesen a szemébe néztem, és úgy szegeztem felé szavaimat, könnybe lábadt szemekkel - Csak is miattad baszki!! Kurvára miattad hagyott itt minket, mert ilyen könyörtelen vagy és ellenszenves!! Mindig csak magadra gondolsz!.. - Suttogtam remegő hangon.
-Vigyázz a szádra Ana! Tudod te, kivel beszélsz! - Mondta fenyegetően anya.
-Ó, hogyne tudnám, egy semmirekellő féreggel, tessék kimondtam! - Húztam fel a szemöldökömet -Erre vártál? - Kérdeztem a sírástól fulladozva - Mert én igen!... - Suttogtam - Nem vagy jó még egy anyának sem!.. Bár meghaltam volna születésemkor..- Mondtam neki remegő hangon. Anya jobb kezét a magasba emelve felpofozott... Egy kicsit meg szédültem, majd a földre estem..
-Jó most már, tényleg elég lesz Ana!! Most húzz a szobádba! Gondolkozz el mit mondtál!
-Ohohó, nekem kell elgondolkoznom? Már megbocsáss, de itt csak egy embernek kell el gondolkodnia és az is te vagy!! - Mondtam, majd feltápászkodtam a földről és a szobám felé vettem az irányt, dühösen kettesével szedtem a lépcsőfokokat, közben a könnyeimet törölgettem. Szobám ajtajához érve még egy utolsót le pillantottam a nappaliba. Anya könnyezve állt ott, és maga elé meredve, dühösen elindult a konyhába. Én a szobám ajtajának a kilincsét lenyomva, benyitottam a szobámba, majd magam után becsaptam az ajtót és kulcsra zártam. Lerogytam a babzsák fotelembe, és kitőrt belőlem a sírás, csak úgy zokogtam levegőért kapkodva... Nem volt kedvem senkivel sem beszélni, senkinek a társaságát nem kívántam, csak azt, hogy egyedül lehessek...
Egy idő múlva ajtó csapódást hallottam. Nagy valószínűséggel anyu elment. Felálltam a fotelből, majd az ablakhoz léptem. Igen anya most szállt be a kocsiba.. szóval el megy.. ez így jó, legalább mindkettőnk feje kiszellőzik.
