Április 5, Hétfő, délelőtt 9:21
Ana Breakston
Már hetek teltek el anya halála óta és még azóta sem mentem be suliba. A környékén se jártam, egyszer-egyszer mozdultam ki a házból, de akkor is csak boltba vagy sétálni egy kicsit. Nem éreztem magam felkészülve arra, hogy suliba menjek.
Még mindig ugyan olyan az állapotom, mint, amikor anya meghalt. Nem voltam fent az interneten, nem voltam elérhető egy közösségi felületen sem, csak zenét hallgattam. Az osztály társaim folyamatosan küldték a pótolni valót, de nem nyitottam meg őket. Apa is többszőr hívott, de soha nem vettem fel neki a telefont, mindig lerendeztem üzenetben, hogy jól vagyok és ne aggódjon, járok rendszeresen suliba. Mindig hazudtam neki az állapotomról, amikor keresett.
Nem akartam senkit sem terhelni a bajaimmal, ezért elzárkóztam mindenkitől, még a barátaimtól is, főleg Vivitől. Többször is kerestek, de nem válaszoltam.
Múlt héten volt anyunak a temetése. Képtelen voltam végig hallgatni a gyászbeszédet, ezért már az elején leléptem és a temetés után mentem csak anyum sírhelyéhez. Azóta mindennap kimegyek hozzá a legtöbb időt vele töltöm. A mai is egy ugyan ilyen nap volt, kimentem anyuhoz eltöltöttem ott pár órát aztán haza jöttem. Érzem, hogy a napokban egyre jobban felemészt engem a magány az egyedüllét.
Amikor a konyhába pakolásztam ajtó kopogásra lettem figyelmes. Régen volt az, hogy bárki is járt volna a házunk környékén és be kopogott volna.. Egyedül a szomszéd érdeklődött, hogy minden rendben e, minden héten pont ugyan akkor jött és kopogott az ajtón, de most délután 4 óra van és a szomszéd este 6-kor szokott jönni ráadásul szerdán, de most hétfő van..
A kinézetem zihált volt és fáradt. Nem tudok aludni, nem tudok normálisan se enni, csak egy kettő falatot, de akkor is mindig érzem azt a keserű ízt a számban. Ebben a pár hétben nagyon sokat fogytam. 60kg-ról 49kg-ra fogytam a fizikai állapotom is egyre rosszabb.
Az ajtóhoz botorkáltam és kinyitottam az ajtót.. Vivi állt előttem Balázsal a jobbján a balján Ricsi volt, Ricsi mögött Peti mosolygott rám, Balázs mögött pedig, egy számomra ismeretlen fiú állt..
-Szia Ana!.. - Köszön Vivi, kezében egy virágcsokorral.
-Szia Ana!.. - Követi Balázs és Peti.
-Szia.. - Végül az ismeretlen fiú is megszólal. Szemei smaragd zöldek, haja sötét barna, hullámos tincsekben hullott az arcába.
-Hála égnek, hogy jól vagy! Annyira aggódtunk érted! - Ugrott a nyakamba Vivi. Én csak kábán, ködös tekintettel néztem rájuk. Nem voltam erre felkészülve, hogy találkozzak velük..
-Hallottuk mi történt.. - Szólal meg Balázs szomorú arckifejezéssel.
-Részvétünk.. - Szólal meg Peti.
-Én is sajnálom, igaz nem ismerjük még egymást és nem is találkoztunk még, de hallottam mindenről.. -Vakarja meg tarkóját az ismeretlen fiú. Vivi végre eltávolodik tőlem és szembe találom magam könnyes szemeivel. Nem tudom eldönteni, hogy sírjak vagy örüljek. Olyan sok ez az egész.
-Hogy hívnak? - Szólalok meg egy idő óta előszőr.
- Fenyvesi Dominik vagyok, te pedig Ana Breakston, ha minden igaz! - Neveti el magát kínosan. Olyan különös ez a fiú.
-Öö- khm.. - Köszörülöm meg a torkomat és bizonytalanul, de arrébb álltam az ajtóból, hogy beengedjem őket. -Gyertek be.. - Dominik lépett be utoljára az ajtón, szemünk össze találkozott és mélyen egymás szemébe néztünk majd, amikor becsuktam az ajtót elkaptam róla a tekintetem.
Miután becsuktam az ajtót megfordultam és beléptem a nappaliba. Feszengve álltam ott előttük és a padlót kémleltem, nem bírtam a szemükbe nézni.
-Azért jöttünk, hogy beszéljünk veled. - Mondja Ricsi.
-És hogy megbizonyosodjunk arról, hogy jól vagy e. - Szólal meg Peti.
-Értem.. - Fonom össze a karomat a mellkasom előtt.
-Sajnáljuk, ami történt. Ott voltunk a temetésen mindannyian, de mi nem láttunk téged. - Mondja Vivi a kezét szorongatva. Alsó ajkamat beharapva, igyekeztem nem elsírni magam, de már ködösen láttam.
-Nem tudjuk, hogy mi van veled mert nem válaszoltál az üzeneteinkre, hívásainkra. Miért zárkozól el előlünk? Eltaszítasz minket magadtól, pedig most messze nem erre lenne szükséged. - Csuklik el a hangja Vivinek - Szörnyű, ami történt engem is nagyon megérintett, de azt elképzelni se tudom, hogy neked mennyire rossz lehet.. - Mondja közelebb lépve hozzám. Kicsordúlt egy könnycsepp a szememből, azt követte egy másik, majd egyre több könny folyt végig az arcomon. Csak némán néztem magam elé, majd erőszakosan letöröltem a könnyeimet.
-Nem kell ezt egyedül végig csinálnod!.. - Lép közelebb Peti is, Ricsivel a balján, majd biztatóan megfogta a vállam.
-Nem hagyjuk, hogy egyedül csináld végig! - Javítja ki Ricsi, Petit. A könnyeim megállás nélkül folytak ki a szememből.
-Az én hibám..
-Mi? - Néz rám értetlenül, Vivi.
-Az én hibámból halt meg anya.. - Préselem össze ajkaimat - Az én hibámból, mert nem gondoltam meg 2-szer mit mondok, sőt 100-szor! - Fakadok ki - Az én hibám, mert nem figyeltem oda eléggé, anya érzéseire és csak a múltat hajkurásztam! Olyat mondtam amit nem kellett volna.. - Bámulok magam elé miközben a térdeim egyre jobban remegnek - De ezt már nem fordíthatom vissza.. nem.. - Mondom hallkan.
-Oh, Ana-
-Ne! Nem kérek a sajnálatotokból! Már így is elég szar a helyzet. - Mondom ökölbe szorítva a kezeimet - Inkább menjetek el, nem szabadott volna ide jönnötök! - Fordítok hátat nekik.
-Ana, mi csak segíteni szeretnénk, de ha te nem nyitsz, nem fog menni! - Szól Ricsi. A körmeim belevésödtek a tenyerembe a vér végig csordúlt a kézfejemen, de csak néztem magam elé.
-Egy ember sem tudja egyedül, segítség nélkül végig csinálni és kijönni a gödörböl. - Szólal meg, egy finom hang, ami egyre csak közeledik - Te sem azért kerültél ebbe a helyzetbe, hogy egyedül csináld végig. - Lassan megfordulok és Dominikkal találom magamat szemben. Szemeim még mindig könnyeztek. - Az élet nehéz, én is nagyon sok mindenen mentem már keresztül, de mindig bármikor, amikor lent voltam mindig volt valaki, aki felhúzott a földről. Bármennyire is nehéz volt sosem maradtam egyedül.. - Lép közelebb immár kartávolságra tőlem. Kezét fel emelve letörölte a kicsorduló könnycseppekket az arcomról. A lélegzetem elakadt a remegés alább hagyott, mélyen belenéztünk egymás szemébe, majd hirtelen minden elkezdett sötétülni, a hangok tompák lettek és csak sípolást hallottam, majd éreztem egy erős kart a derekam köré fonva..
Sajgó fejjel nyitottam ki a szemeimet, mire a hírtelen fény hatására fájdalmasan takartam el a szemem, majd próbáltam kinyitni, homályosan láttam de amint kitisztult a látásom, egyből felültem. A kanapén voltam a többiek pedig a két fotelbe foglaltak helyet. Balázs az egyikben ült, Vivivel az ölében a másikben Ricsi, Peti pedig a karfán ült, Dominik a földön, pontosabban mellettem, hátát neki vetve a kanapénak.
Beszélgettek, de amint észre vették, hogy felébredtem és felültem abba hagyták és mind felém fordúltak.
-Jobban vagy? - Mosolyog rám Vivi.
-Am, jah.. - Lenézek tenyereimre, amik bevannak kötözve.
-Tessék, igyál vizet. - Vesz el a dohányzó asztalról egy pohár vizet Dominik és a kezembe nyomja.
-K-köszönöm. - Nézek rá zavarodottan - Mennyi időre voltam kiütve? - Nézek ki az ablakon, ahol már a sötétség uralkodott az utcai lámpák fényével megvilágítva.
-4 órára biztos. - Számolja az ujjain Ricsi.
-Sajnálom-
-Ne sajnálj semmit! - Vág közbe, Vivi. - Eltűntél, elzárkóztál mindenkitől, egy olyan helyzetbe kerültél, amit nem akarsz megosztani senkivel, mert úgy gondolod nem tartozik másra a te életed, nem kötöd az orrunkra mi bánt, mert makacs vagy és nem vagy képes elfogadni azt a tényt, hogy neked segítségre van szükséged. - Néz rám szigorúan - Hallottunk mindenről, ott voltunk a temetésen, el se tudjuk képzelni milyen érzés lehetett ezt az egészet átélni és egy hónapig egyedül, elzárkózva mindenkitől, tudva, hogy ott, kint zajlik ugyan úgy tovább az élet, te meg mintha, megálltál volna egy hörcsög kerékbe szorulva, egy rossz pillanatban és újra meg újra játszódna ugyanaz a szőrnyű nap. - Az eddig megfeszült izmait ellazítja és kitisztult arccal néz rám. A többiek némán emésztik a hallottakat, magamat is beleértve. - És többet meg ne halljam a "sajnálom" szót!
Ha tetszett kérlek jelezd egy csillaggal vagy kommentel!💛
<3
