Cake Spoon And Suicide || Vegyes Vágott

Witchies of New-Abbetown - Sneak Peak ?

Ropogott a hó csizmája talpa alatt, vastag sáljába fúrta az orrát. Hosszú napok után először sütött ki a nap, de a hőmérséklet még mindig csontfagyasztó volt. Azonban dolog így is akadt bőven a sírkertben. A kezében egy lapátot szorongatva baktatott fel a dombon. Édesapja még hajnalba kezdte ellapátolni a havat a temető egészén átfutó útról, ideje nem akadt arra, hogy a sírkövekhez vezető ösvényeket is eltakarítsa. Ez az ő dolga volt és alapvetően nem bánta, szívesen segített a temetőben bármikor, csak a hideg nem volt az ínyére. Amikor New-Abbetownba költöztek, még csak szó sem volt arról, hogy ennyire fagyosak lennének itt a telek. Decemberben nem bánta, szép volt, ahogyan mindent kellemes hótakaró lepett el, de januárban szinte elviselhetetlen némaság telepedett a nem éppen izgalmas városkára. New-Abbetownban nem volt semmi érdekes, legalábbis egy tizenhét éves tini lánynak semmikép. A városka egyetlen nevezetessége a New-Abbetown leány javító és nevelő intézet volt, aminek nem más volt az igazgató asszonya, mint tulajdon édesanyja. Amikor felkérték még nem tűnt olyan rossznak a helyzet, igaz Belleville után New-Abbetown alig tűnt többnek egy koszfészeknél, ahova embereket azért száműznek, hogy rejtélyes körülmények között elvesszenek a hegy lábában lévő erdőben. Felérve a dobra, ki is választotta az első leágazó utacskát és munkának látott, csak remélni merte, hogyha megizzad akkor kevésbé fog dideregni. Még gimnázium kezdete előtt költöztek a városba, rég elfelejtette mindenki, hogy ő a „fura, új lány". Édesapja munkája miatt sokan szúrós szemmel néztek rá és hallott valamiféle pletykát a szomszédos Acrinevilleről és annak a sírásójának a fiáról, de sosem tulajdonított neki túl nagy jelentőséget. Mivel sosem lehetett a nevéhez kötni semmit, hamar középszerűségbe süllyedt. Akadt egy-két osztálytársa, akikkel eltudod beszélgetni az órákat követően, de az utolsó óra után mindig haza sietett és inkább a temetővel foglalkozott. Csendes és elhagyatott hely volt, a három év alatt, csak két ember kellett eltemetniük. A háta mögött lépteket hallott, meggyőződése volt, hogy édesapja az, azonban mikor megfordult egy vele egykorú lány nézett rá. Térdig érő fekete csizmát hordott, kockás szoknyát és vörös színű kabátot. Fekete haját pedig két copfban hordta, mint valami kis iskolás, cserkész lány. Egyáltalán nem örült a másik lánynak, a felbukkanása semmi jóra nem adott indokot. Lindsey Ballato, a leány nevelde hírhedt lakója volt. Állítólag nyolc évesen került be, mikor a szülei kitagadták otthonról, miután leborotválta a macskájukat. Ahol Lindsey feltűnt ott bajt okozott. Rendszeresen lopott a helyi kisboltból, kapták már gyújtogatáson és nem volt srác a foci csapatból, akivel ne keveredett volna verekedésbe. Rejtély volt számára, hogyan járhattak egy iskolába Lindsey tettei ellenére és, hogy miért nem szállították még át valamiféle fegyházba.

-Nestor-szólította meg ajkaira valamiféle vigyort erőltetve. Ha tehette távol tartotta magát tőle, nem volt szüksége a Lindsey féle konfliktusokra az életében.

-Mit akarsz?-fordult felé, a szemöldökét összehúzva.

-Na szép-forgatta meg a szemeit- Az ember már csak úgy nem is köszönhet neked?

Lindsey nem szokott csak úgy köszöngetni az embereknek, ha egyáltalán bejár az órákra álltalában tudomást sem vett a létezéséről. Biztos volt abban, hogy akar tőle valamit és mint ahogy azt már említette, annak sosem volt jó vége.

-Mond mit akarsz, veled ellentétben én nem érek rá egész nap-dobott el egy adagnyi havat, noha tisztában volt azzal, hogy ennyivel nem fogja tudni elriasztani a másikat.

Lindsey felsóhajtott, majd elhúzta a száját- Egy sírt keresek...Csak a hülye hó miatt nem találom...

Némán fordult felé. Valóban, a legtöbben nagy ívben elkerülték a temetőt, egy tinédzser számára nem éppen a legopcionálisabb hely, feltéve, ha nem egy goth vagy az irodalom szakkörből. Az arc vonásai megenyhültek, talán ellenségesnek tűnt a külvilág felé, de amint valaki az elhunytairól akart megemlékezni, ő képes volt példátlan empátiát mutatni. A legtöbben talán álszentnek gondolták, de ez egy cseppet sem érdekelte.