Cake Spoon And Suicide || Vegyes Vágott

Whoes life are we living - unofficial ch 1

[Eredetileg ao3-re szántam angolul, de érdeklődés hiányában nem folytattam.]

A levegő forró volt, a tüdeje teljesen elnehezült. Hiába kapta a karjait maga elé, a lángok egyre magasabbra csaptak. Nem szabadott neki a földre kerülnie, mert akkor vége lesz mindennek, akkor biztosan az épület falai között éri a halál. Csak el kell érnie az oldalsó ajtót és akkor megmenekül. Azonban a lángok már nem csak a padsorokat és az oltárt emésztette fel, felkúszott a gerendákon, amik recsegve adták meg magukat. Lehunyta a szemét, a lábai teljesen elgyengültek, csak a földre nem szabadott kerülnie, csak a földre ne kerüljön...

***

Gerard Zihálva és csatakosan ébredt, rémülten kapta körbe a tekintetét a sötét szobába. A forróságnak nyoma sem volt, a tüdeje megtelt oxigénnel. A kezei reszkettek, az ujjpercei tompák voltak. Lassan egy hónapja is volt már annak, hogy Monkmoreba utazott, hogy fotókat készítsen a környék erdőiről, abban a reményben, hogy felbukkan a ritka albínó hód. Az élete igencsak kisiklott valahol, hogy egy negyedévet képes volt eltölteni egy istenháta mögötti városkába, csak azért, hogy lefotózzon egy genetikai mutációt. Az éjjeli szekrényen lévő pohár vizet mohón hajtotta fel, a szája teljesen kiszáradt, a szemei égtek, mintha tényleg a lángokban lévő templomban járt volna. Visszatérő rémálma volt a lángokat nyaldosó templom képe, nem sokkal azelőtt kezdődött mielőtt a városba ért volna. Nem hitt különösebben az álomfejtésben, de kezdet roppant mód zavarni, hogy nem képes nyugodtan aludni, nem mintha a hód vadászathoz különösebben kipihentséget igényelne. A tekintetét az ablakon túlra vezette, a gazzal benőtt domboldal tetején ott állt az omladozó templom. A motel recepciósa azt állította, hogy a templom '83 őszében égett le, egy nem várt elektronikai meghibásodás miatt. A tűznek pusztán egyetlen áldozata volt, a helyi pap, valamint megsérült egy helyi lakos, aki a templomkert rendbe tartásáért felelt. Nem volt éppen kiemelkedő történet, miközben az erdő járta eszébe sem jutott, de álmába átélte a tűzesetet. Visszadobta a fejét a párnára, valószínűleg csak a stressz és a magány okozza, hogy álmában átél egy tragédiát, amihez semmiköze nincs. Ideje lenne, ha megpróbálna pihenni és kikapcsolódni, végtére is ezért fogadta el ezt az ostoba hód fotós akciót. A menyasszonya megcsalta és szakított vele, amit követően kénytelen volt az öccséhez költözni, amíg nem képes egy tűrhető albérletet szerezni. Három hónap éppen elég volt ahhoz, hogy lezárja az élete korábbi szakaszát és lehetőséget adjon egy újnak. Hinni akarta, hogy jót tesz neki az egyedül lét, hogy újult erővel fog neki vágni az életének, de ezek a rémálmok...Talán túl nagy jelentőséget szentelt nekik, gyerekként is voltak visszatérő rémálmai, vérszomjas hörcsögökkel, és a terapeutája szerint csak élénk a fantáziája. Igen, hallotta a templom történetét és csupán a fantáziáját ragadta meg...Ennyi volt az egész...

***

Monkmore lakosainak a többsége a szomszédos Danbridgebe jártak át dolgozni. A város híres lovas centrum volt, a Morrow családnak köszönhetően. A több száz hektárnyi föld, a két istálló és a lovasiskola elegendő munkahelyet biztosított mind a két városban élőknek, de ennek ellenére Monkmore is büszkélkedhetett egy takaros belvárossal, ahol csak bepofátlankodott egy Starbucks. Mint lecsúszott képregény író- és önjelölt természet fotósként jobb helyet nem találhatott volna, hogy reggelit kapjon és nyugodtan átnézze a kamerájának a felvételeit. Gerard egy félre eső asztalhoz ült, az asztalra kitette jegyzetfüzetét, a környék térképét és próbálta felvázolni, hogy az állítólagos hód mégis merre járhat. Az erdőt keresztül szelte a „St. Mary River", ami az évek folyamán visszanyerte eredeti méretét, így a környező hódok is visszatelepültek, az albinóvalt hátúval egyetemben. Fáradtan mozgatta meg a fejét, lehet, hogy nem ártana neki karriert változtatni, nem akarta, hogy emlékezzenek rá mint a „hód fotós fickó."