Cake Spoon And Suicide || Vegyes Vágott

Not meme but fRikEy

Mindig ugyan ott ült. A kis káveház, áll kőfala alatti asztalánál ült és mindig kávét rendelt. Az asztalon kint hevert a fényképezőgépe és műbőr kötéses naplója, amibe szorgosan írt minden áldot nap. Gyönyörű, narancsos ősz volt odakint, a legszebb, amit valaha is láthatott. Éppen ezért választotta Portway-t, hogy lencsevégre kaphassa a lélegzetelállító őszi színeket. Átmeneti szállása egy garzon volt, ahol még egy pihentető alvásnak is szűkös volt a hely, reggelente ezért látogatott el a kávéházba. Az itt tartózkodása óta igazi törzsvendéggé vált, a nyitást követően, szinte az egész délelőttjét itt töltötte. Aznap is, mind eddig minden napon, a naplójába dokumentálta a nap eseményeit. A kávéházban ülve is készített pár képet, amiket majd ha előhívat a naplójába ragasztja, hogy a szavait fotóval is alátámaszthasa. Elmerülve a gondolataiban, aligha vette észre, hogy aznap, szokatlan módon egy fiatal férfi lép az asztalához. Nem szólt először, csak csendben figyelte ahogyan a naplóba jegyzetel. Talán, még a fejét is oldalra biccentette hozzá, mint ahogyan a kölyök kutyák szokták. Végezve a mondattal, felnézett az ismeretlenre, aki megilletődve hátrébb lépett a tekintetét a cipője orrára szegezte. Megszokta már, hogy vannak érdeklődői a munkájának, nem is zavarta ha valaki figyeli.

- Szia-köszönt neki, amire a fiú felkapta a fejét és ismét tett egy bizonytalan mozdulatot hátra

- Szia-rebegte a köszönést- Nem akartalak...Megzavarni

- Nem zavartál-rázta meg a fejét- Hogy hívnak?

- Frank vagyok-felelte- Frank Iero.

- Mikey Way-mutatkozott be ő is- Csak nem érdekel a fotózás?

- Nem igazán-rázta meg a fejét- Egy ideje látlak, hogy folyton itt ülsz és van egy halom fotód az őszi erdőkről

- Az ősz nekem nagyon különleges-mondta némi szomorúsággal a hangjában- Szeretem nagyon.

- Én is!-vágta rá Frank- Portway-ben van pedig a legszebb ősz!

Lelkesedés áradt a hangjából, őszinte boldogságát osztotta meg vele, ezt aranyosnak találta a részéről. A naplójába pillantott. Ideje volt elmenni, hogy leadja a betelt filmtekercset.

- Előhívatom a fotókat a gépemről-becsukta a naplóját és a táskájába tette- Elkísérsz?

Frank szemei felcsillantak- Igen! Nagyon szívesen!

Furcsa fiú volt, de nem bánta a társaságát. Együtt léptek ki a kávézóból és az utca végén lévő üzlethez indultak.

- Mióta vagy Portway-be?-kérdezte meg Frank tőle

- Talán két hete-felelte- Két hónapot maradok, decemberre otthon leszek

- Hol az az otthon?-érdeklődött tovább

- Atlantic City-felelte némi rekedségel a hangjában.

- Én mindig itt éltem-mondta Frank- Az anyám varrónő, az apám pedig a mezőgazdaságban dolgozik. Elváltak.

- Ez...szomorú-fogalma sem volt arról mit mondhatna, pedig ő is félárva volt

- Igazából, mindegy-vont vállat- Ez egy kis város. Senkitől nem szabadulhatsz meg végleg, maximum ha elásod a kerted végébe, de erre senki nem vetemedne.

Szóra akarta nyitni a száját, de nem tudta mit mondhatna még neki. Inkább hagyta, hogy a csend közéjük üljön.

(***)

A sötét égből kövér cseppek hullottak le, verte a vaskos levél takarót. Kilométerekre jártak a várostól, az egyetlen egy menedéket a nagy tölgyfa biztosította. Futólépésbe menekültek a terebélyes lombkorona alá, hátukat megvetették a törzsnek. Arcukra tapadt a víztől elázott hajuk, de aligha érdekelte őket. Frank egyenletesen lihegett, ami hamar nevetésbe csapott át.