Többet érdemlek!

7. rész

                              7. Rész

Egyedül ébredek az ágyamban. Hosszú ideje először jó érzéssel kelek fel, nincs bennem bűnbánás, sem rossz érzés. A tegnap este mámorító volt, és újra megtenném, meg is akarom. Jókedvűen öltözködöm, majd lemegyek az étkezőbe. Éhes vagyok, kivételesen.  Leérve az asztalnál reggelizett Em és Daniel.

- Szép jó reggelt, szia angyalom! – hatalmas puszit nyomok Em arcára.

Majd  leültem az asztalhoz.

- Én nem kapok? – néz rám Daniel vigyorogva.

- De, te is megérdemled! – majd ő is kapott egy hatalmas puszit.

- Örülök hogy ilyen jó kedved van! – néz rám.

- Szépet álmodtam ! – vigyorgok.

Kellemesen telt a reggeli.

- Ma suli után elmehetnénk  hármasban valahova! – teszi fel a javaslatot Daniel.

- Ez szuper ötlet, mire gondoltál? – kíváncsian figyelek.

- Nem is tudom, mit szólnátok a mólónál a vidámparkhoz?

- Oh igen, anya légyszi! – lelkesedik Em
- Szuper ötlet! – vágom rá.

- Akkor itthon találkozunk, és innen megyünk együtt! Jó?- tervezi meg Daniel.

- Rendben.

Elindulunk együtt a bejáratnál elköszönünk és mindannyian útnak indulunk. A munka ismét gyorsan telt de most jó kedvel csináltam. Robinnak mindent elmeséltem és biztatott hogy ez nekem csak a javamra vált, szinte ragyogok és sokkal dögösebb vagyok ma. Ez jól esett. A lelkesedésem délutánra alább hagyott amikor Ed jelent meg az irodámban.

- Szia

- Szia Ed! Mit csinálsz itt?

- Hozzád jöttem ! 

- Ezt gondoltam, vagy is inkább reméltem hogy az irodámból nincs partnered.

- Ezt megérdemeltem. Beszélhetnénk?

- Persze foglalj helyet.

- Köszönöm.

Leül egy székbe, fészkelődik és kissé zavarban van.

- Nos?

- Gyönyörű vagy ma !

- Köszönöm, de nem hiszem hogy ezért jöttél!

- Igaz. Ma megkaptam a válási papírokat.

- Oh ez jó, nem?

- Nem. Nem tudlak elengedni sem téged, sem Emmát.

- Ed! Nem veszítesz el minket. Em a lányod és ezen semmi sem változtathat, mi pedig lehetünk barátok is ha te is úgy akarod. Én nem akarok veled harcolni sem most sem máskor. 

- Ezt jó hallani! De rohadtul hiányzol. Tudod most jöttem rá hogy mennyire szeretlek .... amikor már elveszítettelek.

- Ed. Megértelek ez a pár nap nekem is nehéz volt, a megszokás, a változás, és a csalódás nehéz volt, de túl vagyok rajta, ha te is végig gondolod már régóta csak vegetáltunk egymás mellett.

- Lehet. – süti le a szemét.

- Ed?

- Igen?

- Ha az a nő boldoggá tesz és kielégíti minden vágyadat akkor próbáld meg. Mind a kettőnknek jár a boldogság.

- Mitől változtál meg ennyire?

- Nem változtam meg, csak tisztába szedtem az érzéseimet.

- Van valakid?

- Ez bonyolult Ed!

- Szóval van!

- Nincs kapcsolatom senkivel, inkább csak ismerkedünk.

- Baszki! Ebbe belebolondulok!

- Ed, ha szeretnénk egymást akkor egyikünk sem venne észre másik embert, érted?

- Igazad lehet. Ma láthatom Emmát? 

- Ma délután programunk van, de holnap igen ha szeretnéd. A mait már megígértem neki, de holnap mehetsz érte te iskolába. Jó?

- Igen. Köszönöm Peni!

- Nincs mit Ed, ha így állunk egymáshoz ez ilyen egyszerű lesz.

- Rendben. Szia Peni!

- Szia Ed.

Ez egész jól ment, ha tényleg így viselkedünk egymással nem lesz gond. A nap további része gyorsan eltelt. Siettem Danielhez, ők már otthon voltak, rám vártak.

- Itt is vagyok, mehetünk. – mosolygok rájuk.

- Szuper akkor indulás! – Daniel megfogja a kezem és a fülemhez hajol- édesem- suttogja.

Rá mosolygok, a szívem a torkomban dobog közelségétől, milyen édes. Hamar a vidámparkhoz értünk, Em mindre fel akart ülni, nagyon élvezte. Fel tettük egy kisebb körhintára, őt figyeltük ahogy élvezi és boldog. Daniel karjait a derekamra tette és közelebb húzott magához. A fülemhez hajolt.

- Ma velem alszol?

Végig futott a testemen egy jóleső bizsergés.

- Aludjak? – nézek rá kacéran.

- Azt is fogunk! – vigyorog és kacsint egyet.

Elnevetem magam,  közelebb húz magához úgy állunk a körhinta előtt. Mint egy pár, aki lányuk boldogságát figyeli. A lelkem annyira békés, azt hiszem nagyon kedvelem Danielt, csak bízni tudok abban hogy ő is minket. Mire mindent kipróbált Em elindultunk haza, és persze már a kocsiban elaludt. Daniel a kezemért nyúlt, ujjainkat összefogta, gyengéd csókot lehelt a kézfejemre.

- Élvezte a kis hercegnő, jó volt látni mennyire élvezi. – mosolyog

- Köszönöm Daniel!  Mindent, hogy így törődsz velünk. – könybelábadt a szemem.

- Édes, fontosak vagytok nekem és ezt tényleg így érzem!

Ennél jobb ez a nap nem is lehetne. Annyira jó így boldogan, Eddel sem veszekedtünk, Em boldog, én is, és Danielnek tényleg fontosak vagyunk mind a ketten. Megérkeztünk, Daniel óvatosan kivette Emmát a kocsiból, vigyázva nehogy felébredjen. Fel vittük a szobájába, Daniel hagyta hogy lefektessem, majd oda súgta  hogy vár a szobájában. Miután kijöttem Emtől, gyorsan lezuhanyoztam és pizsiben át osontam Danielhez. Benyitottam és Daniel az ágyon ült, arcát  a kezeibe temette. Megtorpantam, mi a baj? Fény lett, kinyílt a fürdő ajtaja és egy szőke istennő állt az ajtóban.

- Édesem ki ez a nő?

Édesem? Forog a szoba, csillagokat látok, elszorul a szívem. A menyasszonya ált az ajtóban. Danielre nézek, nem fordul felém, rám se néz!

- Bocsánat Penelope Marsh vagyok, Daniel egyik barátja. – nyújtok kezet, de nem viszonozza. – csak zajt hallottam azt hittem baj van! – magyarázom jelenlétemet.

- Emyli Hadson, Daniel menyasszonya! – néz rám gúnyosan.

- Örülök hogy végre megismerhettelek! – próbálok mosolyt erőltetni magamra.

- Értem, de mostmár ágyba bújnánk a szerelmemmel végre! 

- Persze, itt se vagyok! Jó éjt!

Berohanok a szobámba és az ajtóban leroskadok, elkap a sírás. A mai gyönyörű nap végetért. Ez az én hibám, tudtam hogy ebbe nem szabad bele mennem, még is megtettem. Fel állok az ablakhoz megyek. Igen, az én hibám senkit nem okolhatok, én mentem ebbe bele, senki nem kényszerített. Egy jó azért volt ebben, a tanulság az hogy mindig magamat és a lányomat kell választanom. Soha többet nem törheti össze senki a szívemet. Át megyek Em szobájába, be bújok mellé, ma vele akarok aludni. A szívem csak az övé, senkinek nem adom soha többet. Karomban a lányommal  alszok el. Reggel korán keltem. Vissza mentem a szobámba hogy elkészüljek, utána majd Emet is felköltöm. Daniel várt.

- Jó reggelt! – köszönök

- Igen, beszéljünk kérlek!

- Nem kell Daniel, meg jött a menyasszonyod, nem kell félned nem állok közétek.  – indulok öltözni.

- Peni, én nem ezt akartam.

- Daniel, ne csináld ezt, így is kész csőd az életem, miért akarsz a kupac tetejére szarni?! – emelem fel a hangomat.

- Peni ne mondj ilyet!

- Miért ne, nem ez az igazság? Belerúgsz a földön fekvőbe!

- Soha nem bántanálak, fontos vagy nekem!

- Ne hazudj nekem! – most már ideges vagyok – Ha az lettem volna soha nem rúgsz belém. Most menj ki kérlek, készülődnék dolgozni.

Kisétált szomorúan. Nem érdekel, ennél én többet érdemlek, sokkal többet és meg is adom saját magamnak. Em már elkészült mire én is, lent reggelizett, kimentem a kertbe meginni a reggeli kávémat, le akartam nyugodni!

- Meddig akartok itt potyázni?

Fordulok a lenéző hang  felé.

- Jó reggelt! Nem akarunk sokáig zavarni! Ígérem még a héten megoldom!

- Ennek örülök, Daniel nem akarta neked szóvá tenni, de mondtam neki hogy majd én megoldom.

- Köszönöm hogy jelezted, ígérem hamar megoldom.

A szívem most hasadt ketté, lehet hogy végleg. Nem akarta szóvá tenni hogy már zavarjuk?! Ez egy hatalmas pofon volt. Bementem Emért.

- Gyere kicsim induljunk.

- De Daniellel megyek nem?

- Ma nem kicsim, Danielnek dolga van.

- Rendben.

Elköszöntünk Mis Reestől, és útnak indultunk.

- Édesem!

- Igen anya?

- Ma apa is jön érted az iskolába.

- Tényleg?

- Igen, - mosolygok rá – hárman elmegyünk valahova. Jó?

- Szuper !

- Akkor jó.

Megállunk a suli előtt kiteszem Emet és megyek dolgozni. Robin már messziről látta rajtam hogy nem vagyok jól.

- Jaj Robin annyira megalázó volt! Ott álltam a hálószobájukban, Daniel rám se nézett. Azt hittem elsüllyedek.

- Jaj édesem!

- Azt hittem ő más lesz Robin, annyira bízni akartam benne. Tudom hogy az én hibám, saját magamnak kerestem, de akkor is pokoli szar érzés volt.

- Már hogy lenne a te hibád?

- Az enyém, tudtam Emyliről, és én mentem ebbe bele. Ez tény! De össze szedem magam, hidd el. Senkinek nem adom többet oda a szívemet, soha senki nem bánthat többet!

- Jaj Peni! Ez annyira szomorú!

- Az, de majd jobb lesz! Na menjünk dolgozni.

A nap vége felé felhívtam Edet.

- Szia Peni!

- Szia, ne haragudj hogy zavarlak.

- Nem zavarsz, mond nyugodtan.

- Ma jössz a sulihoz?

- Persze

- Ha nem gond veletek mennék!

- Dehogy, régen voltunk már hárman bárhol.

- Ennek örülök. Akkor a sulinál találkozunk.

- Rendben szia éde... Peni!

- Szia

Vissza tértem a munkához, próbáltam nem azon agyalni hogy hasadt meg a szívem, és el kell jönnünk Danieltől a lehető leghamarabb! Délután az iskola előtt állok, jönnek ki a gyerekek, Em is felbukkan mellette Daniel, ekkor lép hozzám Ed, látom hogy Daniel megtorpan. Jobb is ez így, nem akarok többet szenvedni. Em oda rohan hozzánk. Meg öleljük és elindulunk hárman. A közeli parkba megyünk, egy kávézó teraszán ülünk le, Em a szemben lévő játszon szaladgál és a többi gyerekkel játszik.

- Ed!

- Igen?

- Szeretnék haza költözni Emmel.

- Nyugodtan Peni! Bármikor!

- De nem úgy hogy hárman !

- Peni! Amióta elmentetek, eljöttem egy kis lakást vettem ki. Nélkületek nem tudok ott élni!

- Sajnálom Ed!

- Én csináltam magamnak, igazad van. Bármikor haza mehettek Emmával.

- Köszönöm! – pityeredek el.

- Nincs mit édesem!

Még hagytuk Emmát játszani, majd elindultunk Danielhez.

- Kicsim !

- Igen?

- Ma haza megyünk. Vissza költözünk. Jó? 

- Oh már hiányzik a szobám, jó Danielnél, de hiányzik.

- Nekem is az otthonunk. Akkor ma este haza megyünk. Össze szedjük a holminkat és végre otthon alszunk. – ez jó érzés volt, jó volt kimondani hogy a saját otthonunkban alszunk.

- Szuper anya!

Megérkezünk Danielhez. Felmegyünk hogy bepakoljuk a holminkat. Fél óra alatt meg is voltunk. Be raktam a kocsiba a bőröndöket, majd megkerestem Mis Reest.

- Mis Rees!

- Igen Peni?

- Mr Eswood merre van?

- Elmentek vacsorázni, de a maguk vacsorája is készül.

- Nem kell Mis Rees! Haza megyünk ma este.

- Annyira sajnálom! – szomorodik el. -  végre jókedv volt a házban.

- Nagyon köszönök mindent, nagyon hálás vagyok! – ölelem meg.

- Peni, megkérdezhetem hogy miért ilyen sürgős?

- Emyli ma reggel jelezte hogy menjünk, mert Daniel nem akarta szóvátenni nekem, szóval hazamegyünk. Ed is belement.

- Sajnálom édesem. Ez az Emyli egy boszorkány.

- Mindegy Mis Rees ha Daniel szereti, és csak ez számít! – megölelem megint – meg mondaná Danielnek hogy neki is köszönünk mindent ?!

- Persze !

- Viszlát Mis Rees!

- Viszlát édesem!

Beültünk a kocsiba, és hazamentünk. Hihetetlen megkönnyebbülés volt belépni a házba, az otthonunkban. Emmel tévéztünk még egy kicsit aztán velem aludt. Jó volt a saját ágyamban aludni.  Danieltől távol lenni. Könnyebb lesz így!
Reggel könnyebb volt minden, könnyebbnek éreztem a lelkemet is. Elkészítettem Em reggelijét, én maradtam a kávénál. A reggeli megszokásként elindultunk a suliba. Az út jól telt énekeltünk a rádióban szóló zenére, nevettünk. Mind a ketten boldogok voltunk. Emet kiraktam a sulinál, Daniel kint állt az udvaron, mikor észrevett gyorsan elköszöntem Emtől és bepattantam az autóba hogy minél hamarabb el tudjak   tűnni! Nem akartam beszélni vele, nem ment volna. Az autóból felhívtam Daniel ügyvédjét és sajnálkozva megköszöntem a szolgáltatást, de másik ügyvédet keresek. Nem akarok tartozni Danielnek ! Be értem és neki is láttam a munkának. Közben ügyvédeket keresgéltem sikerrel. Meg is beszéltünk egy tárgyalást a hétre. Daniel hívott 3x, nem vettem fel! Ennél többet érdemlek, nem kell saját magamat bántanom. Végzek a munkával, elmegyek Emmáért  a suli előtt várom. Fel is bukkan, rohan oda hozzám Daniellel a nyomában. Basszus ezt nem tudom megúszni.

- Szia anya! – ölel meg.

- Szállj be kicsim, mindjárt megyünk.
Engedelmeskedik a drágám, beül és a rádiót kapcsolgatja.

- Szia !

- Szia Daniel!

- Miért mondtad vissza az ügyvédet?

- Mert nem akarok problémát okozni, és olyat kerestem akit ki tudok fizetni.

- Ne csináld Peni!

- Most mennem kell Daniel.

- Szó nélkül mentetek el.

- El akartunk köszönni, de nem voltatok otthon.

- Tudom.

- Akkor jó. Most már tényleg megyek.

- Kibékültetek?

- Nem vagyunk együtt, csak felnőttként viselkedünk.

- Értem. – a tarkóját masszírozza – hiányoztok.

- Daniel. Meg van a saját életed és a miénk is. Sajnálom hogy bele rondítottunk.

- Boldoggá tettetek!

Nem szólalok meg, nem tudom mit mondhatnék, hiszen ott a menyasszonya.

- Szia Daniel!

- Peni! – a kezem után nyúl. újainkat összefonja.

Igy nézi a kezünket pár másodpercig, majd szemembe néz.

- Nem szeretem őt, megcsalt és elküldtem. Most meg be állított.

- Nem tartozik rám !

- De igen, Ti kellettek az életembe!

- Daniel hol van most Emyli?

- Otthon...

- Mert vele vagy, nem velünk. – elveszem a kezem – szia Daniel.

Beszállok a kocsiba és elindulunk  haza. Emmával együtt csinálunk vacsit, játszunk közben, és vacsora közben is. Felemelő így élni, csak mi ketten. Későn de Em elaludt. Én meg elpakoltam a konyhában, egy autó áll meg a felhajtón, kinézek a konyhai ablakon, Ed autója. Miért jött ide ilyen későn? Az ajtóhoz megyek kinyitom Ed már ott állt.