Királyi Pár (Minsung) [Befejezett!]

3.

A nyár szinte egy szempillantás alatt tűnt tova. Mindkettőnknek rengeteg dolga volt: mivel nekem több politikai megbeszélésre és tárgyalásra kellett mennem, amik akár hetekig is húzódhattak, Jisung vette a vállára a koronázásom és az esküvőnk szervezésének nehéz feladatait. Már az elején kijelentette, hogy minél több dolgot szeretne csinálni, hogy ne érezze magát fölöslegesnek, így fokozatosan átvette a két ünnepség előkészületeinek felügyeletét anyukámtól. Emlékszem, elképesztően büszke voltam rá emiatt, és igyekeztem minél többet mondani neki, milyen csodálatos munkát végez. 

Augusztus vége volt már, de még mindig tikkasztó hőség tudott lenni napközben. Aznapra csak egy gyűlés volt beírva a legbefolyásosabb arisztokratákkal. Úgy döntöttem, megkérem Jisungiet, hogy legyen ott, gondoltam nem árthat neki, ha kicsit bepillantást nyer az országunk politikájába. 

- Sungie, kicsim? - kerestem meg ebéd után. - Ráérsz ma délután? 

- Hmm, persze - nézett föl a papírokból, amiken terem- és ruhatervek voltak. - Rád mindig van időm, Minho. Mit szeretnél? 

- Eljönnél velem a nemesek találkozójára? - kérdeztem tőle, mire a széles mosolya, ami akkor kúszott fel az arcára, amikor meglátott, egyből lekonyult. 

- Muszáj? - nyüsszögött. 

- Édes, tudom, hogy nem érdekel annyira a gazdaság meg a politika, de jó lenne, ha legalább alapszinten tisztában lennél vele. Kérlek gyere, nem kell majd megszólalnod, csak ülj mellettem és figyelj - győzködtem, mire végül egy szemforgatás kíséretében, de beadta a derekát. 

- Rendben, megyek - lépett mellém, és nyújtózkodott egyet. - Amúgy is zsong a fejem a sok virágtól meg madárkától, szalagtól, gyűrűtől és fátyoltól. Fene gondolta volna, hogy ennyire bonyolult összehozni egy kétezer vendéges menyegzőt. 

- De nagyon jól csinálod bébi - pusziltam a hajába, ahogy átsétáltunk a szobájából a tárgyalóba. 

Már mindenki ott ült a kijelölt székén, és kíváncsian néztek minket, ahogy bementünk, majd helyet foglaltunk. 

- Nem tudtam, hogy újakat is felveszünk - jegyezte meg Hyunjin, a Hwang hercegség feje. 

- Mármint a jövendő királynéra gondolsz? - kérdezte tőle élesen Felix. 

Jisung zavartan elmosolyodott a megnevezésen. Még nem igazán szokta meg, hogy jobb szó híján mindenki "királyné"-ként hivatkozott rá. Ezelőtt a történelmünkben nem volt olyan alkalom, hogy az egyik királynak férfi párja lett volna, így senki nem tudta, mi lenne ebben az esetben a helyes kifejezés. 

- Ügyes vagy Hyun, tényleg - röhögött Changbin, a Seo család legidősebb fia, általános derültséget keltve. 

Bár a társaság is, és én is hamar tovább léptem a beszólásán, Hyunjin azért feltűnően csöndben maradt a továbbiakban. 

És nem csak ő, igaz, egészen más okból. Mert alig fél órája tarthatott csak a megbeszélés, mikor azt vettem észre, hogy Jisung a karjaira borulva alszik az asztalon. Elmosolyodtam, amikor megláttam: olyan apró és aranyos volt amikor aludt, a hosszú pillái összecsukódva, az arca pufibb, mint általában. Legszívesebben azonnal megölelgettem volna, de tartottam magam a találkozó végéig. Amikor viszont mindenki kiment, és ketten maradtunk, egyből odaültem mellé, majd simogatni kezdtem a hátát és a selymes tincseit. 

Odakint eleredt a halkan kopogó eső, de én szinte észre se vettem, annyira elmerültem a kedvesem szépségében. Aki kisvártatva azonban mocorogni kezdett. Lassan kinyitotta a szemeit, de még mindig kissé kábán pislogott rám. Aztán közbenézett a szobában, és realizálta, hogy ő bizony végigaludta az egészet. 

- É-én sajnálom Minho, nem tudom mi történt, kérlek ne haragudj - pillantott vissza rám. Elszégyelve magát, lehajtotta a fejét, mint egy gyerek, akit rosszalkodáson kapnak. 

- Semmi gond, kincsem, nem haragszom - nyugtattam meg, majd az állánál fogva felemeltem a fejét, és egy puszit nyomtam az arcára. - Nem is tudnék, ahhoz túl cuki vagy. 

Erre már ő is felnevetett, és átült az ölembe. 

- Ha én cuki vagyok, akkor te? - hajolt hozzám egészen közel. - Várj, majd én megmondom: gyönyörű, szexy, kedves, figyelmes, összegezvén, abszolúte tökéletes - sorolta. 

Édesen összenyomta az orrunkat és a homlokunkat, de nem úgy tűnt, hogy meg akarna állni itt. Viszont hogy pontosan mit tervezett, sose tudtam meg. 

- Kész a vacsi - lépett be pont ebben a pillanatban Felix, és sokatmondó vigyor ült ki az arcára, amikor meglátott minket. 

Az eső nem, hogy nem állt el, óráról órára egyre erősödött. Mire éjjel lett, már komoly vihar támadt. Az esőcseppek hangosan verték az ablakot, a koromfekete égen villámok csapkodtak, és mennydörgések moraja töltötte be az éjszaka csendjét. 

Én a késői óra ellenére is fenn voltam még, és a halvány gyertyalángban igyekeztem megírni egy válaszlevelet a tengerentúli királynak. Egyszer csak ajtónyitódást, majd -csukódást hallottam magam mögül, amit finom talpak léptei követtek. 

- M-min? - állt meg Jisung a székem mellett. - N-nem tudok aludni a vihartól - motyogta. 

- Szeretnél velem aludni? - fordultam felé, mire bólintott. 

Egyből félretettem a levelet, majd sietősen összekészülődtem. Alig negyed óra múlva már mindketten benn feküdtünk az ágyamban, én pedig elfújtam a gyertyát. Amint sötét lett, Jisung odacsúszott hozzám a takaró alatt. Közelebb húztam magamhoz, és szorosan átöleltem. Olyannyira, hogy éreztem a szívdobogását, ami egyre nyugodtabb lett, ahogy a karjaimban tartottam őt. 

Puha csend ereszkedett ránk, csak a vihar zajait, és a lélegzetünket lehetett hallani. Jis keze az arcomra kúszott, és cirógatni kezdte, miközben én a derekát simogattam. Egy közeli villámlás pár pillanatra megvilágította a kedvesem, aki olyan gyönyörű, csodáló tekintettel nézett rám, amitől elolvadt a szívem. 

Szinte észre se vettünk, hogy másodpercről másodperce egyre közelebb került a fejünk a másikéhoz, egészen addig, amíg az orrunk össze nem ért. De nem álltunk meg, és lassan az ajkaink is egybeforrtak. Az első csókunk édesebb volt, mint a méz, és forróbb, mint az izzó vas. 

Abban a finom, törékeny pillanatban minden olyan szép volt és tökéletes. Újra és újra megcsókoltuk egymást, mindegyik ugyanolyan varázslatos volt. Addig csókolóztunk a szoba bársonyos sötétjében, amíg el nem aludtunk mind ketten, de még az álmainkban is egymást láttuk.