Vigyázz, kész WEASLEY!

Utolsó próba

Eljött az utolsó próba napja.
Amióta megkaptam a levelet otthonról, hogy (végre) mi is a helyzet azóta próbálom felvenni a kapcsolatot majdnem személyesen édesanyámmal.
Fred csak nyugtat és nyugtat folyamatosan mert nem hiszi el, hogy jól vagyok. Az öcsémmel nemrég beszéltem élőben ugyanis egy kérvényen keresztül ő meglátogathatott.
Akkor két napra haza is utaztam, hogy tudjam követni a szálakat.
Hát az, hogy miket is láttam elképesztően nevetséges szint már.
A nagy tv-t ami a nappalinkban pihent anyám bevitte az ő szobájába mert apámmal vitáztak de már mikor csendesült volna el a dolog azért még gerjesztette tovább a feszültséget de erre azt mondtam, hogy nem para ebben nőttem fel csak kicsit azért szánalmas dolog tőlük. Aztán apám ordibált, hogy fizet amennyit csak az anyám akar csak idézem "húzzál innen a picsába" igen itt nagyot néztem, hogy az azért komoly.
Akármennyire is akarok közbeszólni már nem próbálkozom inkább, így könnyebb.
De visszakanyarodva a story timehoz... a házunk két részre van osztva kb olyan, mint egy ikerház csak nyílik egy ajtó a nappaliba is. Az én szobám közvetlen e mellett az ajtó mellett fekszik. Tehát az átjárónak és a vékony falaknak köszönhetően mindent hallok ha akarom ha nem.
De volt olyan is ebben a két napban ami egy elég hosszú és posztraumatikus dolgot hozott bennem elő.
Régen még mikor azt hittem, hogy egy normális családom van vagyis kapisgáltam, hogy nem az, szóval az történt, hogy sok vitának voltam szem és fül tanúja is legtöbbekközt ezen események a születés vagy név napomon történtek.
Röviden összefoglalva.
Szinte tapintani tudta már a hat éves kislány énem a passzív agresszív dühöt a levegőben ami miatt egyedül szorongtam magamban a székünkön miközben a sima beszélgetés átcsapott abba, hogy a szüleim mit nem csinálnak jól.
Így vissza gondolva már ott milyen tisztán láthattam a dolgokat, ugyanis amint kimondták a problémákat anyámat ismervén egyből rá kaptam a tekintetem, hogy mit reagál.
A sztori lényege, hogy a végkimenetel az lett, hogy a nagyszüleim (apám oldala) elvonultak drámaian miközben nagyapám anyámat fenyegette.
Emlékszem, bementem a szobámba leültem a kis székemre és ott kezdtem el sírni, hogy miért történik ez.
Mikor anyám megkérdezte, hogy mi van annyit tudtam kinyögni, hogy csak haza akarok menni miközben a saját házunkban ültem.
Még nem jöttem rá, hogy ennek van-e pszichológiai magyarázata vagy csak egy rémült és szomorú kislány volt az aki nem bírt mit kezdeni a sok érzelmével.
Az iskolában is az úgynevezett legjobb barátnőm akkor mindig féltékenységből külön kicseszett velem a születésnapomon, emlékszem mindig az lett a vége, hogy egyedül hintáztam de hát van ilyen.
Még sok mást tudnék mesélni nagyon sok mást. De akkor elkanyarodnék a sztorim lényegétől arra át, hogy miért is utálom a születésnapom.
Szóval azóta kerek öt éve a nagyszüleim be se tették a lábukat a házba de azt már egy szintén másik indok miatt. Túl zűrös a helyzet, hogy azt érthetően és követhetően leírjam. Mint azt már említettem a szüleim egyszer már majdnem elváltak. A papírok is megvoltak és minden egyéb tervek stb. De végül persze nem lett belőle semmi.
A lényeg, hogy akkor voltak nagyon nagyon nagy drámák abban a bizonyos házban ahol mostanság hála a Roxfortnak de akkor sokat éltem benne.
Szóval jöttünk haza mert anya elvitt minket egy fagyira. Nagyon jó kedvem volt aztán megláttam a házunk előtt parkolni egy fekete régies fordot. Aztán anyám és az öcsém megerősítették bennem az aggájt, hogy igenis az a nagyszülők kocsija akik már nem néztek erre felé már öt éve. Nagyon lesokkolódtam az arcom elsápadt és csak arra tudtam gondolni, hogy ne kezdjek el bőgni csak ez miatt mert mi történne ha megtenném. Egy élő elő halottá avanzsáltam ez miatt és próbáltam erős maradni. Mikor bementem viszont nem fogadott semmi.
Csak mikor bementem apám szobájába, a mamám volt az aki nem bírta tovább apám hányavetiségét és bejött összekapni őt.
Ilyenkor reméli az ember, hogy talán tényleg az emberek változnak és végre a nagymamám sem abajgatja keblén a fiát, mint annak idején. Ebben igazam volt.
Viszont másnap apám eddigi normális viselkedése átcsapott hát nincs rá szebb sem kreatívabb szó egy bunkóvá és nagy viták árán lett az a vége a dolognak, hogy a szülők ugyanúgy csak utálják egymást és oh azt elfelejtettem, hogy apám semmit se akar fizetni igen még a kötelező gyerektartást sem igen akarja emelni.
Itt pedig arra jöttem rá ezek után, hogy az okos emberek képesek a változásra a tudatlanok s zaklatottak már kevésbé.
Mikor ezt elmondtam Frednek a Roxfortba érve ő csak meglepetten pislogott párat és azt mondta, hogy ezt még neki is fel kell dolgoznia de amint sikerül neki máris téma lesz a dolog.