Vigyázz, kész WEASLEY!

Valóra vált álom

Hogy akarni vagy valóra váltani két külön dolog. A vége mindkettőnek más és csak a kezdete alapul ugyan azon elveken, csak az egyiknél véghez viszed a terveid a másiknál pedig hagyod elsorvadni. De kezdjük az elején.
A személyiségeket négy csoportra sorolhatjuk és mind a négynek van színe is. Ennek semmi köze a Roxfort házainkhoz ez inkább a féle mugli beosztás.
Van a piros szín, röviden leírva a piros színű személyiséggel megáldott emberek maga a dominancia és nem csak a magánélet szobán belüli eseteire érvényes.
Ezt követi a sárga, ők az érzelmi embereink akik elég pozitívak ők a művész lelkek ha az én szavaimmal élünk.
A zöldeknél talán lehetséges érvényes a személyiségjegyek hasonlósága a Mardekárral... összeszedett és óvatos, bizalmatlan népség.
A kék a maximalista csoport állítólag jó logikával megálldva.
Én a kékbe tartozom.

És ha már itt tartunk, Fredet ahogy nézem... úgy értem a kanapén ülünk a lábam az ölében van amit simogat de közben óriási beleéléssel beszél Georgeal és Leevel már nem is tudom miről de ahogy elnézem Ginny és Hermione arcát valami csíny lehet... milyen meglepő.

Az én Fredem a sárga színbe tenném ha választani kell.
Pozitív, meggyőző... óh de még mennyire, hogy az, optimista, fogékony és tényleg jó sok figyelmet igényel.

De a baj az, hogy ha ezekből a személyiségjegyekből túl sok hasonlóság keveredik a családban ez alatt a pirosat értem, akkor az egy kék személyiséget a földbe tipor és még ugrál is rajta. A családom összes tagja szinte piros apámat leszámítva habár egy bipoláris szülőben lassan az összes jegy megmutatkozik nem? Remélem nem tudod a választ erre...

- Blanka? - zökkentett ki Fred a gondolat menetemből

- Hm? - kérdeztem vissza

- Itt van a baglyod és még mindig nem vetted el a levelet - magyarázta és mikor a hátam mögé néztem megláttam Gülüt ahogy a karfán támaszkodva csőrében egy levéllel néz rám

- Jaj, bocsánat elbambultam - fordultam gyorsan hátra és finoman elvettem a papírt

- Ki írt? - kérdezte Petra

Erre megfordítottam a levelet és láttam, hogy anyum küldte.

- Kettőt tippelhetsz - forgattam meg a szemem miféle kérdés ez? Ki más írna? Az öcsém? Pf nevetséges

- Anyukád? - kérdezte vissza

- Ahh piros pontot érdemelsz nagyon nehéz volt kitalálni igaz? - kezdtem el felbontani a lapot miközben Petrán viccelődtem amire a többiek és én is nevetni kezdtünk

- Ahj jól van már - nevette el magát Petra is

Mikor felnyitottam a papírt akkor láttam, hogy mivel is kezdődik.

- Elnézést... mindjárt jövök - pislogtam nagyokat majd felmentem a szobánkba

A múltkor volt egy veszekedés apáddal elég nagy és a Botond is beszállt a vitába.
Azon gondolkodtam, hogy elvlánék apádtól mert a Botond is ezt mondta, te mit gondolsz?

Ez komoly? Végre.
Azt hittem, hogy addig ez fog menni otthon míg el költözöm....
Habár már egyszer ezt megcsinálták akkor voltam olyan kilenc talán tíz éves de a végén mikor már tényleg elhittem, hogy nyugalmam is lesz akkor anyám azt mondta, hogy a pénz miatt mégsem válnak el mert akkor nem lenne ennyi mindenünk... aztán jött még pár év szenvedés sok rossz dologgal ami nem tetszett.
Az üzenet után először pár másodpercre boldog lettem annak ellenére is, hogy a régmúlt traumáit ettől még nem fogom elfeledni de mégis nyugodt életem lehet, de a lényeg, hogy ami elrontotta az örömöm az a kételkedés volt és az, hogy nem bízom bennük. Ezt meg kell gondolnom mi lesz a következő lépésem...

Leültem az ágyra gondolkodni de nem sokra rá az ajtó lassú nyitódására felemeltem a fejem és felnéztem.
Fred az hát persze... látta rajtam, hogy valami nem oké.

- Bejöhetek? - nézett be az ajtón

- Persze - húztam fel lábaim törökülésbe

Mikor Fred becsukta háta mögött az ajtót lassan odasétált hozzám és leült mellém.

- Történt valami? - nézett rám aggódó szemekkel

- Semmi olyan... csak... csak könnyebb lesz ha megmutatom - mondtam majd a kezébe nyomtam a papírt, mikor elolvasta szomorkásan nézett rám le

- Nehogy azt mondd, hogy sajnálod, mert ha ez igaz - mutattam a papírra - akkor életem legszebb napját elém át jelen percben is - néztem szigorúan a fiúra

- A-akkor mit mondjak? A családod ketté válik Blanka... ez nem jó hír - magyarázta majd maga mellé dobta a lapot és hajába túrva hanyatt vágta magát az ágyra

- Egy, ez a "család" mindig is két külön irányba húzott szóval nem lehet a család kategóriába tenni - néztem le a fiúra - és kettő - dőltem mellé le - nem hiszek neki - sandítottam a lapra majd Fredre néztem várva a válaszát

- Én elképzelni se tudnám ha anyáék... - kezdett bele

- Fred az te vagy oké? Én más nevelést ch - itt felnevettem - nevelés ez vicces szóval a traumáim, mint nevelést mást kaptam, mint te - ültem fel amire a fiú is követte a példám - nekem az a jó ha ez a kis fecni az igazat mondja - mutogattam a lapra

- Akkor is sajnálom - erőskődött dr itt felálltam és dühömben léptem párat

- Fred nekem ez. a. jó. Érted? - hajoltam a fiú képébe - Annyi szarságon vagyok túl ami már csak halmozódni tud legalább a "család" téren had könnyítsek magamon kérlek értsd meg, hogy ha én egészséges lelket akarok ami már nincs de, hogy ennél már ne legyen rosszabb nekem szükségem van ahhoz erre - intettem újra a papírra

- Én azt sajnálom, hogy neked ennek kell örülnöd drágám... - állt fel és fogta meg az amúgy is kicsit remegő kezem - az lenne jó ha annak örülhetnél, hogy vesztek egy kutyát vagy egy újabb állatot vagy, hogy már milyen ruhát vettek neked - kezdte el sorolni, hogy megértsem az ő nézőpontját

- Tudom... én csak - érzem, hogy már megint könnyesedik a szemem fúj de utálom magam ilyenkor...
Egyedül gyenge vagyok ahhoz, hogy sírjak de ha Freddel vagyok akkor legalább egy kicsit normálisnak érzem magam ami miatt képes leszek valamiért bőgni, mint annak idején mikor ezek a dolgok nagyban folytak vagyis drámák... nagy, nagy drámák- én csak... - próbáltam összeszedni magam de a hangom még így is elvékonyult - én csak majd máshogy akarok csinálni mindent - tartottam bent a sírást

- Aaahw drágám mindent máshogy fogsz csinálni - itt Fred mikor látta, hogy nem nagyon tudok figyelni óvatosan felemelt és leült velem az ágyba és az ölébe húzott majd betakart minket.

Én a mellkasán pihentem miközben ő nyugtatni kezdett. Olyan vagyok akárcsak egy csecsemő szánalmas...

- Te ennél sokkal jobb leszel! Olyan anya leszel akire azt fogják mondani, hogy ahj a te anyukád akarom - simogatta a hátam, itt nálam eltört a mécses és a fiú mellkasának nyomva fejem sírtam - Minden rendben lesz semmi baj - olyan nyugodt és szelíd hangon szólított amitől tényleg jobban is lettem kicsit

- Erről majd beszélnem kell vele élőben- szedtem magam össze

- Megoldjuk- távolodott el tőlem Fred majd megcsókolt

- Rendben - mosolyogtam rá majd visszadőltem a mellkasának és ő pedig lefeküdt velem az ágyra és így csöndben fekve pihentünk a levéllel Fred kezében