I shout out loud; I love you Befejezett✔️✔️

5.

○Jimin pov.○

- Jézusom. Ennél nehezebb reggelem még sosem volt. - Szenvedve nyögött fel, ahogy leült mellém, s fejét is a padra ejtette. Taehyungra valóban nem vallt, hogy rosszul kezdje a reggeleit, mivel mindig boldogan jött be, s max a nap további részében lett kedvtelen.
- Mi történt ?
- Jongdae.
- Mi van vele ? - Ráncoltam össze szemöldökömet, miközben én is a padra feküdtem, ő pedig felém fordította fejét, hogy ne a dünnyögését hallgassam.
- Az, hogy alig akart kijönni a szobájából. Már tegnap, mikor hazaért, bezárkózott és még csak enni se jött ki, de ma reggel....majdnem elkéstünk, amiért nem volt hajlandó beengedni senkit. Olyan hisztit nyomott le, hogy ő nem akar jönni, hogy az nem igaz. Fogalmam sincs, mi ütött belé, de ajánlom neki, hogy hamar hagyja abba, mert már most elegem van ebből.
- És...nincs semmi ötleted, hogy mi van vele ?
- Dehogyis. Nem mondott mostanában semmit sem. - Szomorúan sóhajtott fel, s tudtam, hogy ez rosszul esik neki. Nagyon szereti az öccsét, hiába veszekednek gyakran, a fiatalabb fiú, mindig megosztja a problémáit vele. Tae a nap további részében ugyanilyen feszült volt, sokszor elbambult és végig azon gondolkozott, hogy vajon mi lehet a testvérével. Mikor véget ért az összes óránk, legalább húsz percet vártunk Taehyunggal Jongdaere, hiszen tudtuk, hogy ma egyszerre végzünk vele, de nem jelent meg. Mérgesen és sietősen indult haza, ahogy én is, de alig érkeztem meg, a fiú hívott, hogy menjek át, ugyanis öccse megint be van zárkózva és neki nem jön ki. Kicsit haboztam a döntéssel. Tudtam, hogy azért szólt nekem, mert régóta ismer engem Jongdae és tény, hogy sokszor megosztotta velem is a gondjait, de ebben a helyzetben nem gondoltam, hogy jó ötlet lenne nekem mennem. Most mégis itt állok a fiatalabb ajtaja elött és bekopogtatok.
- Jongdae. Jimin vagyok, engedj be kérlek. - Közelebb hajoltam a falaphoz, hátha hallok valami mozgolódást, de miután ez nem történt meg, újra bekopogtam. - Nincs itt Tae, csak én. - Nem sokkal később meglepetésemre az ajtó kinyílt. Ő visszament az ágyához, s fejét lehajtva ült a matracra. Az ajtót behajtottam magam után és követve tettét, mellé ültem, kezemet a térdére simítva. - Elmondod, hogy mi a baj ?
- Nem tudom, csak...Szóval én...Az van, hogy-
- Dae, nyugodtan elmondhatod nekem. Eddig is fordulhattál hozzám, és ez most sem változott. Csak nyugodj meg, és mond el, ho...- Ő volt az, aki félbeszakította mondandómat, de nem is szavaival. Hanem a szájával. Hirtelen kapott ajkaim után, s kezdte mozgatni a sajátját, kihasználva meglepettségemet. Szemeim kikerekedtek, s csak sokkoltan bámultam az ő lehunyt pilláit. Könnyen döntött hátra az ágyon, s támaszkodott felém. Teljesen össze voltam zavarodva. Nem értettem, hogy mi történik, hogy ő mit csinál éppen és hogy egyáltalán miért én. Azonban...mire feleszméltem volna, már késő volt.
- Azta...Nem gondoltam, hogy ilyen módon segítesz neki. Kössz, Jimin. Fantasztikus barát vagy. Máskor is rámásztál már az öcsémre ? - Taahyung gúnyos hangja ébresztett fel, s egy mozdulattal löktem le magamról testvérét, ki most átvette az előbbi szerepemet, mivel mikor egy pillanatra rápillantottam, láttam rajta, mennyire ijedten figyeli bátyját.
- Nem, nem, nem. Tae, félreérted, ez nem az volt, mint aminek gondolod.
- Rohadtul csalódtam benned, Jimin. Azért hívtalak, hogy segíts nekem, nem pedig azért, hogy a nyelvedet dugd le a tesóm torkán. Undoritó. - Sziszegte, majd hátat fordított nekünk és sietve hagyta el a szobát. Hiába magyaráztam neki, hogy hallgasson meg, hogy csak félreérti a helyzetet, nem figyelt rám, csak bezárkózott a szobájába.
- A kurva életbe. - Dühömben a falba vágtam kezemet, nem foglalkozva a belehasító fájdalommal.
- Jimin...
- Ne. Hagyjuk. - Intettem Jongdae felé, s ahogy ránéztem, hátrált egy lépést, s biztos voltam benne, hogy tekintetem volt az, ami visszalépésre késztette. - Most haza megyek.

- Taehyung, kérlek, beszéljük meg. - Amint megláttam besétálni az iskola kapuján, azonnal elkaptam a karját, hogy véletlenül se haladjon el mellettem, azonban amint realizálta, hogy én vagyok az, kirántotta magát fogásomból.
- Azt hittem, világosan tudtodra adtam, hogy nem akarok se a közeledben lenni, se beszélni veled. Nem igazán vagyok rád kíváncsi a tegnapi után. - Egyenesen a szemeimbe nézett, így tudtam, hogy komolyan gondolja. Ezután minden szó nélkül ott hagyott engem, s csak néztem, ahogy minél jobban távolodik tőlem. Mindenféle értelemben. Mikor tegnap hazaértem csak dühösen bevonultam a fürdőbe, mivel mérgem ellenére éreztem, hogy a kezem nincsen rendben. Vizes törülközővel tekertem körbe borogatásként, de tudtam, hogy nagy eséllyel megzúzódott.
- Mi történt köztetek ? - Wonwoo értetlen tekintete fogadott, mikor beléptem a terembe, s Taehyung helyén ő ült. - Bejött és megkért, hogy cseréljünk helyet. Szóval ? Mi a franc történt egy délután alatt ?
- Emlékszel, mikor mondtam, hogy úgy érzem, mintha Jongdae közeledne felém ?
- Igen !? - Arckifejezését elnézve, sok minden megfordult a fejében, de nem tudta eldönteni, hogy mégis mi történhetett ezzel kapcsolatban.
- Tegnap ugye Tae mondta, hogy Jongdaevel van valami, és ez később sem javult, szóval áthívott, hogy próbáljak meg én beszélni vele, hátha túl kényes téma, és emiatt nem akarja neki elmondani. - Közben leültem mellé és kicsit közelebb hajoltam hozzá, hogy más meg se hallja. Nem akartam, hogy bárki is megtudja. Figyelmesen hallgatott engem, és látszódott rajta, hogy tisztul a kép előtte. - Nos, engem beengedett. Próbáltam győzködni, hogy velem nyugodtan megoszthatja, mert segítek neki. Aztán...egyszerűen csak megcsókolt. Annyira lesokkolt, hogy meg se mozdultam, ő pedig eldöntött az ágyon, Tae pedig ekkor jött be. Meg se hallgatott, pedig rohadtul nem az történt, amit gondol. Nem is én smároltam le Jongdaet, ráadásul csak azért nem tettem semmit, mert kurvára nem számítottam arra, hogy meg fog csókolni.
- Ez gáz. Nagyon elbaszott. Gondolom Taehyung meg elkúldött a francba.
- Pontosan. Még az is eszébe jutott, hogy én a háta mögött kavartam az öccsével és többször is feljártam hozzá. Komolyan nem hiszem el, és még csak ötletem sincs, hogy miként  magyarázhatnám el neki a dolgokat úgy, ha meg se hallgat. - Wonwoo kifejtette a véleményét, hogy szerinte hagyjak egy kis időt Taehyungnak, hátha Jongdae elmondja neki, mi is történt valójában. Nem volt más választásom igazán, csakhogy igazat adjak neki és tényleg várjak. Óra után a mosdóba indultam, hogy kicsit megmossam az arcomat, de ahogy megfogtam a helyiség kilincsét, valaki megragadta a csuklómat és maga után kezdett húzni. Mikor megálltunk a lépcsőházban, Jongdae szembe fordult velem, és kérlelőn nézett rám.
- Hyung, csak hallgass meg, kérlek. - Megadóan felsóhajtottam, mire tekintete már nem volt annyira kétségbeesett és belekezdett mondandójába. - Először is nagyon sajnálom az egészet. Vagyis csakhogy így alakult, mert a csókot egyáltalán nem bánom. Én...Kedvellek téged, tetszel nekem már egy ideje. És tudom, hogy csak egy kis pisisnek gondolsz, de hyung, nem tehetek róla. Nem beszéltem róla senkinek sem, de mikor megláttalak Jungkookkal a mosdóban, féltékeny lettem és dühös. - Tudtam, hogy valaki meglátott minket. Rohadtul tudtam. - Mikor pedig ott ültél mellettem, és annak ellenére, ahogy korábban viselkedtem veled, mikor kényelmetlen helyzetbe hoztalak, te mégis kedves voltál velem és csak úgy éreztem, hogy ezt kell tennem. Nem számítottam rá, hogy Tae meglát. Szóba se áll velem, pedig esküszöm próbáltam kimagyarázni téged. Ugye nem haragszol rám ? - Habozva, de megráztam fejemet, mire örömében átölelt. Viszont újabban folytatva a szerencse sorunkat, hamar elhúzta tőlem valaki, én pedig egy pofonnal gazdagodtam.

Sziasztok. Remélem tetszett nektek ez a rész is.
További szép napot mindenkinek ! ❤️🧡💛💚💙💜