I shout out loud; I love you Befejezett✔️✔️

16.

○Jimin pov.○

Amint csukódott a bejárati ajtó, s visszaértem a szobámba, Jungkook az ágy mellett ácsorgott, karba font kezekkel, s nyelvével szája belsejét nyomkodta. Elég mérgesnek nézett ki, a helyzet pedig az, nem teljesen értem, miért. Tény, hogy hazudtam, de neki ebből semmi rossz nem származik, csak volt még egy valaki, aki ranjongott érte, most pedig aligha változott valami, hiszen nem lett kevesebb a rajongóinak száma.
- Jungkook...
- Komolyan erre ment ki minden ? Mikor azt mondtam neked, hogy nem is értettem, hogy tetszhetnék neked, mert olyan, mintha egész idő alatt csak utáltál...nos, most már értem. Tényleg csak gyűlöltél engem. - Felelte gúnyosan. - Te meg csak áltattál engem, és azt mondtad, ez nem így van. Bassza meg, Jimin.
- Jungkook, túlreagálod.
- Mi a fasz ? - Kiáltott fel értetlenül, s hevesen gesztikulálva lépett közelebb hozzám. - Kurvára átvertél. Azt hittem, kedvelsz engem, de helyette csak színlelted az egészet. Nem is értem, mire volt ez jó.
- Taehyung miatt csináltam. Mikor mindenki megtudta ezt a hülyeséget, csak viccelődtem vele, mert megkért, hogy a tesójának mondjam azt, nekem tetszel. Véletlen tudta csak meg mindenki, egyáltalán nem volt tervben. Félreértés volt az egész. Viszont Tae nem akarta, hogy a tesója tudja róla, hogy meleg, ezért megkért, folytassam az egészet. Nem ellened ment ki a játék, nem akartam, hogy most rosszul érezd magad. Ráadásul nem is értem, most mi bajod van. Nem csökkent le a rajongóid száma. - Hitetlenül felnevetett, s idegesen a hajába túrt. Arca kétségbeesést mutatott, s mérget. Arra számítottam, egyszerűen csak itt hagy, vagy elküld a francba, de helyette annyira ledöbbentett engem, mint még soha senki.
- A rohadt életbe, engem nem érdekel, hogy hány ember kedvel engem. Beléd szerettem, Jimin. Az elején tényleg csak szivatni akartalak, de miután elkezdtem érezni irántad valamit, azt hittem, van esélyem nálad, erre most kiderül, hogy csak átvertél. Hát baszki, még hogy nem nagy dolog. Rohadj meg. - Morogta, s mellettem elsietve el is hagyta a szobámat, majd a házat is. Távozása után, szerintem tíz perc elteltével is ugyanott álltam, majd az ágyamon fekve próbáltam feldolgozni a hallottakat. Jungkook teljesen lesokkolt mindennel, amit mondott, fel sem tudtam fogni, hogy tényleg tetszem neki, sőt, szeret engem. Főleg úgy, hogy...én is érzek iránta valamit, de ahányszor csak végig gondoltam, mindig odajutottam; nem tehetem ezt Taehyunggal. Hiába rágtam át magam újra és újra ezen a kérdésen, nem csak ma, bármikor, mindig ugyanoda tértem ki. S már pedig ha most a fiú tudtára adtam volna az érzeseimet, biztos vagyok benne, hogy nem lett volna itt megállás. Ezért nem is szerettem volna a tudtára adni, de közre játszik az is, meg sem tudtam szólalni.

- Hali, Chim. - Wonwoo boldogan köszöntött engem reggel, s mellette Taehyung is elég mosolygósnak tűnt, de mikor látták, hogy én közel sem ütöm meg azt a hangulatot amit ők, arcuk aggódóvá vált. - Van valami baj ? Nagyon letörtnek tűnsz.
- Csak...fáradt vagyok.
- Biztos ? - Tudtam, hogy Tae nem veszi be olyan könnyen, hogy csak ez a baj, hisz elég jól ismert ahhoz, hogy tudja, milyen, ha tényleg fáradt vagyok. De most nem akartam magyarázkodni, se beavatni őket az egészbe. Bár tény, hogy Wonwoo pár dologgal még tisztában volt, de azért ő sem tudott mindent, és nem is most volt itt az ideje, hogy a maradékot is a tudtára adjam. Bocsánatot kértem tőlük, s közöltem, hogy kiszaladok a mosdóba. Fel akartam frissíteni magam, csak az arcomba locsolni a hideg vizet, hogy valamennyire észhez térjek, ám ahogy benyitottam a mellékhelyiségbe, Jungkook nézett vissza rám a tükörből.
- Jungkook, nem be-
- Nem. - Felelte, majd megfordult, s készült itt hagyni engem, de csuklóját elkapva, maradásra kényszerítettem.
- Nem tartana sokáig.
- Te sem voltál hajlandó időt szánni rám, mikor napokig próbálkoztam. Nem hiszem, hogy megérdemelnéd azt a kiváltságot, hogy most leálljak veled. Nem vagyok kíváncsi rád, Jimin. - Kezemet lecsúsztatta magáról, s magamra hagyott. Mély levegőt véve a csaphoz sétáltam, hogy megmossam arcomat, majd felnéztem a tükörbe a csapra támaszkodva kezeimmel. Igaza volt azzal kapcsolatban, amit mondott. Valóban nem hallgattam meg őt, sőt, még kerültem is, így teljesen megértettem tettét. Nem érdemlem meg.

Ebédnél hiába vártam, Jungkook és Byeongkwan nem ültek le hozzánk, az előbbi fiú egyenesen a tőlünk legtávolabbi asztalhoz ment, s úgy látszott, a mellette sétáló sem értette ennek okát, mivel ő is értetlenül kapkodta köztünk tekintetét. Lopott pillantásaimmal illettem a fiút, kivel egyszer-kétszer akadt össze tekintetem. Szomorúnak tűnt, de mérgesnek is, vagy inkább csalódott volt. Aligha szóra nyitotta ajkait, még enni sem igazán evett. Csak ült és túrkálta az ételt. Mint ahogy én is. Egyszerűen nem tudtam koncentrálni barátaimra, egy szavas válaszokat adtam nekik, vagy újra elmondtam, hogy nincs semmi gond. Már pedig nem így volt. Fogalmam sem volt, hogy mit tehetnék, mit kellene tennem. Tudtam, hogy Jungkookkal nem tudnék beszélni, de...talán ha valaki mással beszélnék...

- Byeongkwan. - A fiú után szaladtam nap végén, miután láttam, hogy elköszönt Jungkooktól s elindult az egyik irányba. Mikor karjára fogtam, kivette füléből a fülhallgatóját, s érdeklődve nézett rám, ám mosolyogva. Ezek szerint aligha tud valamit.
- Szia, Jimin. Mizu ?
- Csak beszélni akartam veled valamiről, ha nincs ellenedre, és van időd...
- Oh...oké, persze. Nem messze innen van egy kávézó, ha az jó lesz. - Rábólintottam ajánlatára, s elindultunk az ellenkező irányba. Míg oda nem értünk, teljesen csendben voltunk, sőt, mikor már egy asztalnál ültünk, elöttünk egy-egy pohárral, még akkor is csak magunkban töprengtünk.
- Szóval...Jungkookról akartam veled beszélni. Esetleg nem mondott neked semmit ?
- Mire gondolsz ?
- Hát...bármit, ami mostanában történt vele. Ami miatt így viselkedett ma.
- Nem mondott semmi konkrétat. - Rázta meg fejét. - Bár kérdeztem tőle egy párszor, de azt mondta, nem szeretne beszélni róla, szóval ráhagytam. Gondoltam majd később újra érdeklődöm felőle, ha adtam neki egy kis időt. - Ajkaimat beharapv, csendben bólintottam párat. Ő ujjait összekulcsolva hajolt előrébb az asztalra támaszkodva, s fejét is oldalra biccentette kérdőm. - De miért nem tőle kérdezed meg ezt ? Azt hittem, már nem vagytok rosszban.
- Én csak...nem hiszem, hogy nekem beszélne róla. Annyira azért nem lettünk jóban, szoval gondoltam megkérdezem tőled. - Kénytelen voltam mást mondani neki. Elég hosszú lett volna az elejétől kezdve mostanáig megosztani vele mindent. Főleg, hogy ő azért mégis csak Jungkook legjobb barátja. Simán elmondhatja, beszámolhat neki mindenről. Byeongkwan sajnálkozva megrázta fejét, s közölte, hogy neki most már mennie kell, azonban mikor kitolta székét és felkelt, keze után kaptam maradásra bírva. - Nem beszélnél vele még egyszer ? A kedvemért. Fontos lenne, hogy...
- Kurvára remélem, hogy nem azért játszottál így velem, mert a legjobb barátom kellett neked. - Jungkook mély hangjára mindketten rá kaptuk tekintetüket, s én azonnal elengedtem Byeongkwan kezét, majd elé állva hevesen megráztam fejemet, hogy magyarázkodásba kezdjek, de nem hagyta. - Azt sem értem, miért jöttem ide. Akárhányszor csak meglátlak, csak rontasz az egészen, baszki. - Ezután egyszerűen hátat fordított, s elment. Én meg álltam ott szerencsétlenül, s idegesen, amiért nem hallgatott meg. Legalább ha beszélni hagyott volna engem, s nem csak a fejében alkotott meséjét mondta volna el, akkor most nem bizseregne a tenyerem azután, hogy lekeverjek neki egyet.

Sziasztok. Remélem tetszett nektek ez a rész is.
További szép napot mindenkinek ! ❤️🧡💛💚💙💜