unhappy. - lando norris ✓

II.

ISABELLE DENÍSE LECLERC

Szombaton kedvtelenül sétálgattam a családom után miközben a Ferrari istállójába tartottunk. 2 órával hamarabb jöttünk ide ami teljesen kikészített így mérgelődtem, míg a többiek beszélgettek valamiről de nem hallottam teljesen mivel lemaradtam egy kicsit tőlük természetesen direkt. Érdekesek voltak az itt lévő dolgok de kicsit sok volt az ember, ami aggasztott. Kezdtem egy picit rosszul érezni magam a körülöttem lévőktől ezért muszáj volt megállnom egy pillanatra és egy csendes helyet keresni amit hamar meg is találtam két csapat homa-ja között. Leültem a földre és miután ittam a vizes palackomból próbáltam rendezni a lélegzetemet. Élveztem a csendesebb környezetet de nem sokáig mivel egy ismeretlen társaságom akadt. Nem kicsit ijedtem meg amikor oldalra nézve észrevettem hogy a magasnak tűnő férfi felém közelít. Ugyan olyan volt a szituáció mint azon a napon, csak akkor esett az eső.

- Minden okés ? - kérdezte az ismeretlen amikor mellém ért. Én csak bólintani tudtam mert újra rám tört a pánik és nem akartam hogy hallja remegő hangomat. Meglepetésként ért amikor a férfi leült mellém tisztes távolságra.
- Nem kell félned, nem áll szándékomban bántani téged. - szólalt meg újra. Lassan oldalra fordítottam fejem és a fiú arcát tanulmányoztam.
- Lando vagyok. - nyújtotta a kezét óvatosan felém mire én haboztam egy kicsit de végül bemutatkoztam.
- Isabelle - fogtam vele kezet.
- Miért vagy itt ? - kérdezte már sokkal bátrabban mint ez előtt.
- Zavart a sok ember - válaszoltam halkan miközben a cipőm orrát tanulmányoztam.
- Sajnálom, de ez igazából mindig ilyen volt, gondolom akkor most vagy itt először - tanakodott.
- Sajnos - mondtam halkan.
- Miért ? - kérdezte kíváncsian.
- Te miért vagy itt ? - kérdeztem most én, hogy tereljem a témát.
- Elmenekültem a fotósok elől - válaszolta egy apró mosollyal az arcán.
- Miért üldöznek téged a fotósok ? - néztem rá értetlenül mire ő is ugyanúgy nézett rám.
- Én vagyok az a Lando - mondta mire én még mindig kérdő tekintettel ültem előtte.
- A milyen Lando ? - kérdeztem.
- A McLaren pilótája Lando ? - kérdezte már inkább ő is.
- Örülök a találkozásnak ' a McLaren pilótája Lando ' - mondtam nevetve mire ő is elnevette magát.
- Mit keresel te itt egyáltalán ha nem is tudod hogy ki vagyok ?! - kérdezte még mindig egy nagy mosollyal az arcán mire megráztam a fejemet hogy igazából én magam sem tudom.

- Norris - szólalt meg akkor amikor már az egyik elhagyatott parkolóban sétálgattunk.
- Norris ? - néztem fel rá értetlenül.
- Lando Norris vagyok. - nyújtotta a kezét újra mire elmosolyodtam.
- Nagyon örvendek ' a McLaren pilótája Lando Norris ' - ráztam vele kezet nevetve. A fiú igazán jó társaság volt, az elmúlt években nem nevettem még ennyit mint most vele ami kicsit megijesztett igazából. Rengeteg hamis barátom volt az évek során, akik amint lehetőség adódott rá, elárultak engem. Ezért is költöztem el, jó messzire innen egy olyan helyre ahol senki nem ismer. Nincsenek otthon barátaim, de nem is zavar. Így senki nem tud bántani engem.
- Minden rendben ? Olyan komor lett az arcod - kérdezte aggódva Lando. Ránéztem és csak bólogattam majd azt láttam jónak ha inkább megkeresem a szép családom, de a fiú ezt nem engedte és mielőtt elmehettem volna, megfogta a kezem és újra maga felé fordított.
- Várj ! - Izé...öhm...nem cserélünk telefonszámot ? - kérdezte kissé bizonytalanul ami egy apró mosolyt csalt arcomra.
- Holnap is itt leszek, szurkolok neked - válaszoltam majd intettem egyet és mielőtt még Lando bármit mondhatott volna, elsétáltam hogy megkeressem a többieket. Utam tehát a Ferrari garázsba vezetett ahol meg is pillantottam Arthurt akihez oda is sétáltam.
- Hol voltál ? - kérdezte aggódva.
- Sétáltam egy kicsit - válaszoltam egy vállrántással együtt.
- Többiek ? - kérdeztem körültekintve.
- Anya mosdóban, Charles az öltözőben, Lorenzo pedig szerintem téged keres - tűnődött el egy pillanatra majd felnevetett.
- Te pedig csak lustálkodsz - mondtam nevetve.
- Én azért vagyok itt hogy szóljak ha itt vagy - mondta teljesen nyugodtan majd amikor leesett neki hogy mi is a feladata, azonnal előkapta a telefonját és hívni kezdte a legidősebbet én pedig csak a fejemet ráztam nevetve a fiún.

- Szólhattál volna hogy elmész. - mondta idegesen Lorenzo már a hazafelé vezető úton.
- Mintha bármiről beszámolna nekünk - válaszolta szemet forgatva Charles. Én is követtem cselekedetét majd sóhajtottam és szólásra nyitottam a számat.
- Felnőtt vagyok, tudom hogy mit csinálok, mikor és miért. Miért kellene pont most beszámolnom nektek ezekről ? Nem most kell a nagytestvér szerepet játszani ! - mondandóm végére kissé megemeltem a hangom ami feltehetőleg idegesítette a legidősebb bátyámat.
- Úgy csinálsz mintha én sosem lettem volna melletted ! Ne tegyél úgy mintha nem léteznék, számtalanszor vígasztaltalak meg és aludtam veled csak azért hogy megnyugodj ! Az nem számít semmit ? - kérdezte idegesen. Sóhajtottam egyet majd lehunytam szemeimet. Senki sem ért meg szóval felesleges folytatnom ezt a veszekedést. Amint megállt az autó, én kiszálltam és a szobámba rohantam. Most legszívesebben írtam volna egy üzenetet Lando-nak de azt is elszúrtam így egyedül maradtam. Újra.