unhappy. - lando norris ✓

IV.

ISABELLE DENÍSE LECLERC

Unalmamban kezdtem el pakolni és mikor végeztem két halk kopogást hallottam. Szemet forgattam és kinyitottam az ajtót hogy elküldjem a mögötte álló Arthurt, de amikor megpillantottam egy pillanatra lefagytam. A legfiatalabb bátyám két tányérral állt előttem, amiken szendvicsek voltak. Értetlenül néztem rá majd elmosolyodott és végre megszólalt.
- Befejeztem a vacsorádat és magamnak is készítettem ugyan olyat, megehetnénk együtt. Mit szólsz ? - kérdezte miközben újra bevetette a boci szemeket. Nem szóltam semmit csak félreálltam az ajtómból majd amikor a fiú belépett rajta, becsuktam.
- Sajnálom egyébként - szólalt meg Arthur pár perc néma csend után.
- Te nem csináltal semmit, nem kell bocsánatot kérned - mondtam sóhajtva majd beleharaptam a szendvicsembe. Ő is sóhajtott egyet majd mondani akart valamit de inkább csendben maradt.
- Miért viselkedik így Charles ? - kérdeztem meg végül azt ami már egy ideje leginkább érdekelt.
- Mármint hogy ? - nézett rám kérdő tekintettel.
- Eddig szinte alig foglalkozott velem, sőt szerintem régen tudomásul sem vette hogy van egy húga. Most meg ő játssza legjobban a védelmező bátty szerepet - magyaráztam mire ő újra felsóhajtott.
- Tudod...apa halála után Charles-on kívül szinte mindenki magányt akart. Ő viszont folyamatosan időt akart velünk tölteni, minden nap felhívta anyát, engem és Lorenzot is és érdeklődött. Valószínűleg rájött mennyit is jelent a család - mondta Arthur majd rám nézett.
- Téged is fel akart hívni, de félt és tudta hogy semmi esélye nincs ezért anyától kérdezte meg mi van veled, aki eléggé ritkán tudott válaszokat adni neki, én és Lorenzo pedig egyáltalán nem - utalt a bátyám arra hogy sokszor anyámnak sem vettem fel a telefont, nekik pedig a telefonszámuk sincs meg. Amikor szembesített ezzel a mellettem ülő, elfogott a nyomasztó bűntudat de mielőtt bármit mondhattam volna, Arthur folytatta.
- Jó lenne néha hallani arról hogy milyen Anglia - mondta mosolyogva majd elővette telefonját és felém nyújtotta. Szememmel egyszer rá, majd a telefonra néztem és csak pár másodperc után vettem el lassan a kezéből. Miután beírtam a telefonszámom felhívott hogy én is el tudjam menteni az övét.
- Sajnálom - szólaltam meg hosszú percek után.
- Nincs mit sajnálnod - ölelt meg hirtelen. Meglepődtem, majd pár másodperc múlva elmosolyodtam.
- Most pedig...mesélj csak, mizu van Norris és közted ? - kérdezte szemöldök huzogatva mire szemet forgattam.
- Két napja ismerem csak - mondtam unottan.
- Tudom - válaszolta ami meglepett. - Láttalak titeket a régi parkolóban is és a futam után is. Cukik vagytok egyébként - mondta nevetve mire én egy picit talán elvörösödtem.
- Ideje lenne aludni - néztem meg gyorsan telefonomon az időt zavaromban mire a bátyám csak felnevetett.
- Holnap mikor indulsz ? Vigyelek ki a reptérre ? - kérdezte én pedig mielőtt azonnal rávágtam volna hogy nem, gondolkoztam egy kicsit és végül arra jutottam hogy miért ne vihetne ki.
- Reggel tízkor indul a gép szóval jó korán el kell indulnunk, nagyon sokan vannak - válaszoltam mosolyogva mire a bátyám boldogan ölelt meg újra.
- Neked lesz a legjobb sofőröd holnap - viccelődött kifelé menet közben majd egy jó éjszakát után elhagyta a szobát.

Reggel a telefonom csengőhangjára keltem ami igazán felidegesített, de amikor megpillantottam a kijelzőn felvillanó nevet, minden harag elmúlt és miután felvettem álmos hangon köszöntem.
- Lando, mit akarsz korán reggel ? - kérdeztem elfeküdve az ágyon.
- Örülök hogy a reggel tíz, neked is korán van, azt hittem csak én gondolom így - mondta nevetve de nekem kikerekedtek a szemeim az idő hallatán és azonnal a mellettem lévő órára néztem ami hét órát mutatott. Egy jó nagy adag levegőt fújtam ki majd mérgesen a fiúnak estem.
- Lando itt reggel hét óra van !! - kiabáltam a telefonba.
- Úgy tűnik kicsit elszámoltam magam - nevetett fel mire én csak szemet forgattam.
- Leteszlek - fenyegetőztem mire egyből abbahagyta a nevetést.
- Hogy aludtál ? - kérdezte téma terelés képpen.
- Rosszul, régen kényelmesebb volt ez az ágy szerintem - gondolkoztam el majd felnevettem. - Te hogy aludtál ? - kérdeztem vissza.
- Aludtam már jobban is egy repülőn, de legalább volt egy szuper álmom veled - mondta izgatottan.
- Mi volt az a szuper álom ? - kérdeztem kíváncsian.
- Az én titkom - válaszolta, én pedig éreztem hogy egy hatalmas vigyor van az arcán.
- Akkor jó szórakozást a titkoddal, nekem most mennem kell készülődni - mondtam nevetve majd letettem a telefont de szinte rögtön jött egy üzenetem.

lando
nem vartad meg hogy elkoszonjek😓

isabelle
keszulodnom kell tenyleg

lando
akkor ne irj vissza🤔

isabelle
de ha seenellek akkor azert irnal mert seeneltelek....

lando
ch, indulj inkabb, jo utat kedves😄

isabelle
ha otthon vagyok mindenkeppen irok !!
(♥️)

lando
oksi oksi
(♥️)

Ezek után már tényleg készülődni kezdtem majd amikor kész lettem, elindultam a csomagjaimmal a nappaliba és otthagytam őket míg visszamentem sofőrömért. Egyáltalán nem volt a fejemben hogy melyik szoba lehet az övé ezért azt gondoltam mindegyikbe bekopogtatok. Már éppen lendítettem a kezem az utolsó ajtón a kopogáshoz amikor egy másik szobából kijött valaki. Ijedten néztem Charlesra aki kérdő tekintettel nézett rám.
- Te mit csinálsz ? - kérdezte álmos hangon.
- Arthurt keresem, azt mondta kivisz a repülőtérre - magyaráztam semleges hangon.
- Már mész is ? - kérdezett újra mire én csak bólogattam.
- Mondjuk Lando is elég hamar elrepült - mondta szemet forgatva mire én egy mély levegőt vettem hogy lenyugtassam magam majd támadt egy jó ötletem.
- Tudom, ő elintéz nekünk mindent aztán nekem csak utána kell mennem és együtt meghódítjuk Thaiföldet - mondtam egy idegesítő mosollyal az arcomon és nagyon vissza kellett fognom magam hogy ne nevessek az arcán.
- Ketten, Thaiföldön ?? - kérdezte idegesen.
- Igen ? - húztam az agyát.
- Nem, nem, nem, nem, nem - mondta folyamatosan a fejét rázva. - Nem állok még készen arra hogy nagybácsi legyek - kijelentésén szemet forgattam.
- Miből gondolod hogy egyáltalán a közeledbe engedném a gyerekem ? - kérdeztem mire karbatette a kezét a falnak támaszkodott.
- Nem vagy annyira szívtelen. - mosolyodott el
- Azért ne tegyél próbára inkább - mosolyodtam el én is majd mielőtt bekopogtam volna újra Charles felé fordultam.
- Szimpatikusabb az eső, egyedül - kacsintottam rá majd beléptem a legfiatalabb bátyám szobájába.