Transformers Prime 2: A szabad robotok

2, fejezet Trauma

(Hope szem szöge)

Egy napja hogy fel keltem de már mindenki kérdésekkel bombáz engem amikre nem nagyon tudok válaszolni. Meg kértem Rachetot hogy ő kérdezzen ki engem és ne egy ember, Rachet eleget tett a kérésemnek és engem meg Kittyt egyszerre kérdeznek ki. Mind a kettőnk családja a szobában ül és vár, a húgomat rá bízták Bulkheadra. Kitty és én egy ágyba ülünk egymást át ölelve – Lányok képesek vagytok most erről beszélni? Ha akarjátok várhatunk- Össze nézünk utána vissza Rachetra – Igen... most akarjuk - Fel ülünk és meg fogjuk egymás kezét – Mondjátok el hogy mit láttatok és hogy mi történt- Bólogatunk – Olyan...robotokat láttunk akik...mintha össze lettek volna tákolva- Bólogatok – Futás közbe ijesztő hangokat adtak ki...mint mikor haldoklik valami...- Rachet mindent fel ír a tabletjébe – Mi történt miután szét váltatok?- Rá nézek Kittyre – Először mond el te utána én – Bólogatok és vissza nézek Rachetra – El kezdtem szaladni és három férfi futott utánam, egy hatalmas, a vezetőjük és egy kisebb. Mindegyik úgy nézett ki mintha rozsdásodna és csak úgy valaki össze dobta volna őket. El szaladtam egy szikla falhoz ahol a vezető mindenféle kérdést tett fel amikre nem akartam válaszolni. Majd valamit be adtak nekem és ki kötözve ébredtem egy teremben ahol Deadshot mindenféle kérdést fel tett. Utána azt mondta hogy el enged utána itt ébredtem – Nagyjából el meséltem mi történt utána Kitty jött – Nos miután szét váltunk engem három követett, mindegyik olyan hangot adott ki mintha fulladna vagy nem tudom. Az egyik el kapott de mikor meg rúgtam szét esett...rajtam. Aztán fel álltam és futottam tovább, utána a másik egy fának dobott. Végül próbált le fogni és valamit kántált közben de a nagy darab valamiért le rúgta rólam és hagyott el menni ...- Rachet részletesen le írt mindent – Köszönöm lányok hogy meg nyíltatok nekem. Egy pár napig bent kell maradnotok de utána haza mehettek. Ha akartok lehettek egy szobában – Kitty egyből felém kap – Szeretnénk – Rachet bólint utána ki megy a szüleinkkel beszélni. Addig én és Kitty el dőlünk az ágyba. Egymás felé fordulva össze fonjuk az ujjainkat, annyira félelmetesen néztek ki azok a robotok. Mintha roncs telepről hozták volna őket ki, a vezetőjük egész normálisan nézett ki de a többi félemeletes volt.

 (Optimus szem szöge)

Rachettal a folyosón kezdtük el meg beszélni a lányok állapotát – Traumatizálva van mind a kettő. Most egy ideig nyugalomra és pihenésre van szükségük – Bólogatok – Sikerült meg fejtened a Hope melletti üzenetet?- Kérdezi aggódva Tj – Igen. Azt írták benne hogy " Nem bántottam a lányodat Optimus" Ennyit írt – Át ölelem Tjt – A nyom követő valószínűleg azért volt Hope mellett hogy mi meg tudjuk találni – Ezek szerint Kittyt sem akarták bántani...Ugye? – El nézek a lányom felé – Ez nekik sok volt 11 órát töltöttek az erdőbe és azok a valamik üldözték őket utána Hopeot el rabolták és fogva tartották...- Tj veszi át a szót – Nem vettek részt a háborúban egy békés környezetben nőttek fel...nem pedig olyanba amibe mi éltünk még akkor – Látom Megatron és Kira arcán hogy tudatosul bennük hogy milyen jól döntöttek mikor véget vetettek a háborúnak- Hozzatok nekik ruhát- Ezzel Rachet el megy, mi csak állunk és nézzük a szobát ahol a lányaink fekszenek. Ők nem katonák csak gyerekek akik nem érdemeltek ilyen mértékű félelmet.

(Hope szem szöge)

Kitty simogatja az arcomat – Ugye nem?...- Le mutat – Nem nem tett semmi olyat – Látom rajta hogy meg nyugszik – Alszol velem?- Bólogatok – Csak ha te is velem – Erre mind a ketten el mosolyodunk – És hogy nézett ki közelről a vezetőjük? Félelmetes volt? Vagy ronda?- Fel villan Deadshot arca – Mikor az erdőben volt nem láttam rendesen az arcát...de mikor ott voltam láttam. Az egyik szeme zöld a másik kék volt, a zöld szeménél volt egy vágás ami át szelte az egész arcát...De amúgy meg helyes volt -Kitty el kezdi a hajamat simogatni – És milyen volt veled? – Én is el kezdem simogatni a haját – Távolság tartó egy kicsit, de egy szinten kedves is. Adott ruhát meg olajat – Csak nézzük a kezünket ahogy az ujjaink egymásba fonódnak – Nagyon féltem...azt hittem meg halok – Ismét el sírom magam – Én is – Kitty is el sírja magát. Nevetve sírunk ezen szembe néztünk a halállal. Egy kopogás zavar meg minket- Igen?- Kitty kiabál ki – Igen!- Én is ki kiabálok de semmi, össze nézünk – Ki lehet az?- Meg rántom a vállamat. Le szállunk az ágyról és az ajtó felé menet meg töröljük az arcunkat. Ki nyitom az ajtót és egy kis dobozka fogad minket az ajtóban. Fel veszem a kis dobozt és be viszem az ágyra – Ki hagyhatta itt?- Ki nyitom a dobozt és egy nyaklánc van benne egy fehér csillaggal "Mert hagytam hogy a remény sírjon -D" Fel nézek Kittyre – D?- Nyelek egy nagyot – Deadsoht – Mondom ki a nevét hitetlenkedve – Szóljunk a szüleinknek – Bólogatok, vissza zárom a dobozt és el futunk a szüleinkhez.