A Szerelem Csapdájában [Befejezett]✓

1. fejezet (Prológus)

Deku szemszöge:

Sziasztok. A nevem Midoriya Izuku, és jelenleg 17 éves vagyok. Igazából nem sok mondani valóm van magamról, elég ha annyit tudtok, hogy szeretem a természetet, Imádom All Might-ot, kiskorom óta az az álmom, hogy hős legyek, jó tanuló vagyok, valamint... hát... szerelmes is.

Ezzel az az egy baj van, hogy ez a bizonyos személy akibe szerelmes vagyok egyrészt utál, másrészt pedíg fiú. Sajnos nem tudom kontrollálni, hogy kibe szeretek bele, pedig ha tudnám igazán megtenném, mivel ezt a fiút nem szerethetem! Egyszerűen csak nem szabad szeretnem! De mégis... ahogyan rám néz azokkal a csillogó, vörös íríszeivel, azthiszem majd kiugrik a szívem a helyéről. Az ajkai csalogatóak, csókolni valóak, a haja aranyló szőke, szinte csillog a napfényben, a teste... arról már beszélni sem akarok... izmos, kidolgozott... egyszóval maga a tökély.

Néha azt kívánom bárcsak az övé lehetnék, bárcsak szeretne engem, bárcsak megcsókolna, bárcsak elhívna randira, bárcsak egy párt alkothatnánk. bárcsak, bárcsak, bárcsak...

Az álmaim is lassan kikészítenek. Mindig csak ő és ő... ahogy csókol, ahogy a derekamat markolja, miközben az ágyra lök és felém kerekedik, és aztán—

Itt gondolataim félbe lettek szakítva, ugyanis édesanyám kopogtatott az ajtómon.

- Gyere! - adtam meg édesanyámnak az engedélyt, hogy belépjen a szobámba, egy hatalmas mosollyal az arcomon.

- Szia kicsim... figyelj, nekem most el kell mennem egy kis időre itthonról, szóval rád kell bízzam a háztartást. Remélem nem baj, bár tudom, hogy az én kis hősömnek sima ügy lesz ez. - mondta egy hatalmas mosollyal az arcán, majd oda húzott magához és jó szorosan megölelt.

- Anyaa... - mondtam neki. - Már nem vagyok 5 éves. - durcáztam be, pedig imádom mikor megölel és ezt ő is nagyon jól tudja.

- Jól van na, én nagy fiam. - mondta mosolyogva, majd nyomott egy gyors puszit a homlokomra, elköszönt és már el is ment.

- Most, hogy egyedül vagyok mit csináljak? - gondolkodtam hangosan.

- Megvan! - jutott eszembe szempillantásra egy ötlet. - Elhívom Urarakát egy fagyira. Már úgy is elég régen találkoztunk, most, hogy nyár van és nem járunk iskolába, plussz még a koliból is haza költöztünk.

***

- Végre megérkeztünk. - mondtam nagyot sóhajtva.

- Ne is mond - mondta legjobb barátom. - már azt hittem sosem érünk ide.

- Viszont ha már itt vagyunk, akkor ne csak áldogáljunk hanem menjünk is be. - mondtam mosolyogva.

- Igazad van Deku-kun - kuncogott kicsit Uraraka-san.

Miután bementünk az apró, de annál választékosabb fagyizóba, leültünk egy két személyes asztalhoz, és az étlapot kezdtük nézegetni.

- Neked melyik a kedvenc fagyid Deku-kun? - kérdezte legjobb barátom.

- Hogy őszinte legyek nem nagyon tudok dönteni. Mindet szeretem...de leginkább a karamellás azthiszem. - adtam egyszerű, de tömör választ legjobb brátom kérdésére. Na azt persze már nem tettem hozzá, hogy csak azért a karamellás a kedvencem, mert Kacchannak is karamella illata van, így nyilván oda vagyok mindenért, ami karamellás. - Na és neked Uraraka-san?

- Nekem a zöld alma. Mindig azt a fajtát eszem mindenhol. - mondta mosolyogva legjobb barátom.

  De ekkor még fogalmam sem volt róla, hogy ennek az ízlésnek sokkal több áll a hátterében...

***

Miután megrendeltük a fagyikat sokat beszélgettünk és nevettünk. Uraraka-san azóta nagyon jó barátom, hogy bekerültem a UA be. Elejétől kezdve segítőkész és kedves volt, na meg persze megakadályozta, hogy első napomon máris beégessem magam azzal, hogy mindenki előtt elesek a saját lábamban.

Miután megettük a fagyit kimentünk, és én szigorúan ragaszkodtam hozzá, hogy haza kísérjem a lányt, bármennyire is ellenkezett ez ellen, ezért hát el is indultunk a házuk felé.

- Köszönöm ezt a mai napot Deku-kun. - mondta mosolyogva legjobb barátom az út felénél. - Nagyon élveztem, és örülök, hogy újra találkozhattunk.

- Nincs mit köszönnöd Uraraka-san. - mondtam szintén mosolyogva. - Én is nagyon élveztem ezt a mai napot veled. Régen volt már, hogy így együtt kimozdultunk valahová. Már hiányzott. - mosolyogtam halványan a lányra.

Ő csak viszonozva a mosolyomat bólintott egyet, néma köszönés gyanánt.
Eközben pedig meg is érkeztünk a házuk elé, és mire észbe kaptunk Uraraka-san már a kaput nyitotta kifelé.

- Hát akkor szia Deku-kun. Remélem majd még megismételhetjük valamikor ezt. - szólt kedves, és lágy hangon.

- Én is remélem Uraraka-san. Jó éjszakát. - mondtam, majd öleltem meg a lányt, aztán mikor ő is jó éjszakát kívánt nekem, és elköszönt haza felé vettem az irányt.

***

Már jó ideje haza, mikor is a kanapén feküdve realizálnom kellett, hogy borzasztóan unatkozom. A telefonomon semmi érdekes, a TV már nem szórakoztat... és nolám, már megint azon kapom magam, hogy róla fantáziálok.

  "milyen jó lenne, ha most itt lenne, ha itt feküdne mellettem a kanapén, és a mellkasára hajthatnám a fejemet beszívva a kellemes karamellás, de egyben férfias illatát... de jó lenne ha-"

Ám itt nem tudtam folytatni a gondolatmenetemet, ugyan is a telefonom őrült csörgésbe kezdett.

Felálltam a kanapéról, majd oda mentem az asztalhoz, ami a biztos tartózkodási helyét adta a kis készüléknek, ami már úgy csörgött, hogy azt hittem sosem áll le vele.

Amikor felvettem az asztalról a készüléket és megnéztem, a kijelzőn az "ALL MIGHT" név villogott. Értetlenkedve néztem a képernyőn szereplő nevet, ahogy azon tanakodtam, hogy vajon mi lehet az ami miatt fel hívott All Might, hiszen még bőven van 1 hét a nyári szünetből, nem mellesleg már este hét óra van.

- Háló? -szóltam bele a készülékbe, amint elhúztam a zöld gombot, ami azt jelentette, hogy válaszoltam a hívásra. - Esetleg valami baj van All Might? Ugye nem támadták meg az iskolát!? - kérdeztem falfehér arccal.

- Dehogy is Midoriya fiam! - szólalt meg példaképem a vonal másik végén. - Csak egy kis időre kéne, hogy be gyere az iskolába. Lenne pár megbeszélni valónk veled és Bakugo fiammal. - mondta, mire még értetlenebb fejet vágtam.

- Ilyen későn? - kérdeztem rá, miután feloldódtam a kissebb sokk alól, amit az okozott, hogy ilyen későn hívnak be az iskolába, ráadásul még Kacchan is ott lesz. - Nem lehetne holnap? - kérdeztem rá kicsit fáradtan.

- Nem, Midoriya fiam. - mondta All Might. - Ezt most kell megbeszélnünk. - ahogy ezt kimondta, én már mentem a cipőmért, hogy fel vehessem és indulhassak.

***

Amikor oda értem és közölték mi volt a fontos dolog, ami miatt be kellett mennünk nem hittem a fülemnek. Nem hittem volna, hogy ilyen hírük van számomra... amit ott hallottam az teljesen lesokkolt. Annak, hogy pont ma érjen ilyen hír nagyon kevés volt az esélye, és rendesen meg is döbbentem miatta. Fogalmam sem volt róla, hogy ilyen valaha meg történthet, ám mint kiderült mégiscsak lehetséges.

-------------------------------

Sziasztok ez az első könyvem... Valószínűleg nem lesz jó, mert nem vagyok jó író, csupán egy kezdő, de azért igyekszem. Nem biztos hogy folytatni fogom, az majd még kiderül.

UI: a helyesírási hibákért mindenkitől elnézést kérek. Remélem azért majd tetszeni fog🌺

A következő részben tali, addig is... PLUS ULTRA🧡💚

UI: - 1025 szó -