A Szerelem Csapdájában [Befejezett]✓

3. fejezet

Deku szemszöge:

Már vagy 10 perce itt vagyunk és sehogy sem tudunk kijutni, és nekem már nagyon kezd elegem lenni. Kacchan sincsen jobb állapotban. Folyton csak próbálkozik és próbálkozik, miközben nagyjából az egész világot elküldi melegebb éghajlatra és közben néhány átkot is szór az iskolára, valamint a tanárainkra, akik történetesen itthagytak minket. Gondoltam szólok neki, hogy ez nem fog segíteni, de inkább magamat meghúzva feküdtem a sarokban, azzal a pót takaróval betakarózva, amit Kacchan szobájában találtunk a szekrényben, és igyekeztem nem túlságosan pánikolni.

- PICSÁBA MÁR! GYERÜNK!! VALAHOGY CSAK EL LEHET INDÍTANI EZT A SZART! - na erről beszélek. Folyton csak ordibál és ordibál, és legszívesebben én is ezt tenném, bár mondjuk nem mondhatom, hogy nem tetszik, hogy kettesben vagyunk itt, csak hát én nem éppen így képzeltem el ezt a pillanatot. - BAZDMEG DEKU NE CSAK FEKÜDJ OTT, HANEM TOLD IDE A SEGGED ÉS SEGÍTS VALAHOGY ÚJRA BEINDÍTANI EZT A SZART!

- H- hát nem hinném, h- hogy sikerülne be- beindítani... - válaszoltam dadogva, ami tőlem már megszokott, de ahogy elnézem neki még mindíg idegesítő ez a szokásom, pedig már igazán hozzá szokhatott volna.

- HA MEG SEM PRÓBÁLOD AKKOR NEM TUDHATOD! VAGY NETÁN ITT AKARSZ MARADNI VELEM EGÉSZEN AMÍG VALAKI NEM JÖN ÉS NEM SEGÍT!? - kérdezte a tőle már megszokott hangnemével, de én mégis megijedtem.

Nem mondanám, hogy nem tetszik az az ötlet, hogy itt maradjunk kettesben egészen holnapig, viszont nem így kéne történjen, és nem is így képzeltem el,  Viszont nincs más választás.

- Kacchan ez fölösleges. Nem fogunk tudni kijutni amíg nem jön valaki. Kérlek fejezd ezt be. - kezdek egyre rosszabúl lenni, de meg kell őriznem a hidegvéremet, hiszen milyen hős lenne belőlem, ha még egy ilyen helyzetben sem tudok nyugodt maradni?

- Tch akkor ne segíts. - húzta el a száját, majd tovább csinálta amit eddig.

———————————————————

1 órával később:

Nagyon elegem van. Éhes vagyok, fáradt, szomjas, és jelen pillanatban egyszerűen csak szeretnék haza menni. De nem lehet! Nem szabad ilyen könnyen feladnom. Ki kell bírnom holnapig.

Jelenleg 21:00 van. Már milliószor próbáltunk Kacchannal segítséget hívni, de egyszerűen nincs tér, a wifi pedig még esélytelenebb, valamint a mobilnet sem nyerő egyikőnk számára sem.

- Deku! - szólalt meg hírtelen kacchan.

- Igen? - kérdeztem vissza alig hallhatóan.

- Találtam vizet. Tegnap edzés közben rakhattam bele a táskámba, de egyáltalán nem tudtam róla eddig. De itt csak 2 liter van, az nem elég mind a kettőnknek. - mondta frusztráltan.

- Tényleg? - csillant fel a szemem a hír hallatán.

- Igen. viszont mint mondtam nem elég mind a kettőnknek. Ha neked elég is nekem még egyben ez a 2 liter is kevés lenne, nemhogy, hogyha megosztom veled és 1 litert iszok. - mondta kivételesen nyugodtan. Már rajta is látszik a fáradtság.

- Hát akkor... inkább te idd meg. Én meg leszek nélküle, Idd meg nyugodtan te. - mondtam teljesen magabiztosan.

Vetett rám pár alaposabb pillantást, majd mellém gugolt.

- Nesze. -  adta hirtelen ide a palackba zárt életmentő folyadékot. Erre a tettére én nagyra nyitott szemekkel néztem rá, és csak pislogni tudtam.

- De hát... miért... - kezdtem bele, ám folytatni már nem tudtam a jelenleg meglévő sokk hatás miatt.

- Csak Idd már meg a kurva életbe! - szólt rám, ám én még mindíg csak értetlenül néztem.