A Szerelem Csapdájában [Befejezett]✓

12. fejezet

Deku szemszöge:

Ahogy Todoroki csókolt, valahogy egy egészen kellemes és meleg érzés járta át az egész testemet, valamint lelkemet, aminek hatására vidámabb lettem, és úgy éreztem a Kacchannal történtek utána szükségem van erre... valakire aki megvígasztal. És láthatólag Todorokinak ez nagyon jól ment is. Egy idő után az ágyra döntött, ám csókunkat ugyan úgy tartotta fenn, nem eresztve engem. Ahogy a pólóm alá nyúlt, és már át tért volna a nyakamra, észbe kaptam, majd mint akit áram ütés ért ültem fel hírtelen Todorokit is ugyan erre kényszerítve.

- Sajnálom Todoroki-kun, de én erre még nem állok készen. - mondtam szomorúan, miközben heterokróm szemeibe néztem.

   "Na meg bármennyire is haragszom most Kacchanra, a szüzességemet akkor is neki tartogatom. Bár most Todoroki-kun a párom, de lehet, hogy igazából csak azért mentem bele ebbe az egészbe, mert szükségem volt, sőt van, valakire, aki megvígasztal. De jó érzést volt, amikor megcsókolt... ugyan úgy éreztem azt a bizsergető és azt a meleg érzést, amit Kacchannal is éreztem. Össze vagyok zavarodva! Még én magam sem tudom, hogy mikor mire, és kire vágyom! Áhh kikészít ez az egész! Elegem van!"

- Semmi baj Midoriya, megértelek. Ha nem szeretnéd nem erőltetem. - mosolygott rám, amitől úgy éreztem meg gyúllad bennem az a szikra, ami akkoriban Kacchan iránt. A szívem pedig a jelenleg lehető legerősebb dobogásba kezdett. - Szeretlek. - mondta, majd ajkaimra hajolva, ismét birtokba vette azokat, mintha csak mindíg is hozzá tartoztak volna. Én pedig örömmel viszonoztam csókját.

   "Talán csak ennyi kell, hogy el felejthessem Kacchant. Talán ha most engedek Todorokinak, akkor tényleg nem fog többé már érdekelni Kacchan. Márpedig ha csak ennyi kell ahoz, hogy elpusztítsam az összes iránta táplált érzésemet, akkor állok elébe!"

Kis ideig csókoltuk egymást Todorokival, majd lihegve váltunk el egymástól.

- To-Todoroki-kun... menni kéne enni... a többiek már biztosan lent vannak és esznek... menjünk mi is. - szólaltam meg, mihelyst abba tudtam hagyni a lihegést.

- Menjünk Izuku. - Küldött felém egy kedves mosolyt, miután felállt az ágyról és kezét nyújtotta felém, feltételezem azzal a szándékkal, hogy engem is felsegítsen. Ám én csak tátott szájjal, és kétszeresére nőtt szemekkel bámultam rá.

   "Most... most komolyan Izukunak szólított?"

- Baj, hogy a kereszt neveden szólítalak? - kérdezett rá mosolyogva, miután ki kuncogta magát, a feltehetőleg cékla vörös fejemen.

- Öhm i- izé... cs- csak f-f-f- furcsa volt... é- és é- é- én... - próbáltam mondani valami értelmeset, bár nem kezeltem valami egyszerűen a helyzetet.

   "Most meg miért kezdtem el remegni? Mi történik velem? Most akkor szerelmes vagyok Todorokiba? Vagy... Nem értem!"

Próbáltam kitalálni, hogy most akkor mi is van, de ez sehogy sem akart sikerülni, úgyhogy inkább csak elengedve ezt az egészet, lesz ami lesz alapon meg fogtam Todoroki kezét, majd úgy mentünk ki a szobájából, azután pedig le a többiekhez.

Mindenki nyugodtan beszélgetett valakivel, ám ahogy le értünk egy emberként fordúltak felénk, majd ahogy észre vették össze font kezeinket eléggé meg is bámultak minket, ami engem eléggé zavart, de Todoroki csak puszit adva arcomra engedte el a kezem, majd ment a helyére és kezdett el enni. Ezt követően, nem törődve a kíváncsi szemekkel, én is oda ültem Uraraka mellé, ám evés helyett először még a lány felé fordultam.

- Sajnálom, hogy el kellett maradjon a filmezés. - mondtam legjobb barátomnak aki csak mosolyogva válaszolt.

- Igazán semmi baj Deku-kun. Majd valamikor bepótoljuk. - mondta kedvesen, mint mindíg, majd jó étvágyat kívánva nekem kezdett bele újra az evésbe.