Fate /Twilight ff./

Bevésődés

"Az előtt megtörtént, hogy tudhattam volna.
Egy életre szóló kötelék"

Szaladtam ahogyan csak tudtam. A makacsságom felett győzött a félelmem. A félelmem attól, hogy veszélynek tehetem ki a családomat, megint.
A nyomomban voltak, elég kitartóak. Én viszont kezdek fáradni, de ki kell tartanom. Vízfolyást hallok és a távolból látom hogy az erdőt ketté választja egy folyó. Át kell oda érnem, mert van egy olyan megérzésem, hogy oda már nem fognak követni. Gyorsítok és elindulok a folyó túl oldalára, morognak, de tartják velem a tempót. A francba már.
Elrugaszkodok és ugrok, ahogy sejtettem.

Megálltak. Ch..erről ennyit.

Az örömöm nem tart sokáig. Ez a szag...
Már megint ők. És egy számomra idegen eddig nem érzett bűz.

Vámpír. A rosszabb fajta.

- Emmett ne! - hallok meg egy kiállítást.

Oldalra pillanatok és abban a pillanatban egy vörös hajú nő repül el felettem. A srác mint kiderült Emmett aki üldözte őt, át esett az erdő másik felére, majd az egyik farkassal össze zördültek. Oké, itt az idő le lépni. Maradék erőmet össze szedve mint akit ágyúból lőttek ki úgy szaladtam. Nem jöttek utánam, ezek szerint észre sem vették.

Pompás.

Már vissza változva igyekeztem haza, az utolsó pár lépést is futva tettem meg. Remélem senki nem látott és nem is követett.
Megfordult a fejemben, hogy felhívom Freyat, hátha ő utánna tudna nézni Forksnak és az itt élőknek, de nem tűnt a legjobb ötletnek, mert ha megtudnák hogy egy vámpirokkal és farkasokkal teli helyre jöttem akkor tuti ide jönnek és haza visznek.

Vettem egy forró fürdőt, ami a mai nap után nagyon rám fért. Miután végeztem, magamra kaptam Landon egyik pólóját amit még régen nálam hagyott. Még mindig érezni az illatát, pedig már 1 éve hogy meghalt. A szívem összeszorult és minden emlék akár csak egy film úgy pörgött le a szemem előtt. Rengeteg emlék és mind egy emberhez köthető. Az emlékek tudnak bántani a legjobban még akkor is ha a személy akitől ezeket az emlékeket kaptad már nincs veled.

Hiányzik...

Próbáltam elaludni, hiszen holnaptól megint suliba kell járnom. Erre a gondolatra egy fájdalmas sóhaj hagyta el ajkaimat. És még ott vannak a vámpírok is, őket is el kell majd viselnem. A farkasok is biztos keresnek még azóta is. Csak a falkámat akarom megtalálni. Ez nehezebb lesz mint gondoltam. Miközben ezen gondolkoztam rám tört az álmosság.

***

Az ébresztőm idegesítő hangjára ébredtem.
Persze nem úgy mint a filmekben. Szó szerint lefordultam az ágyról és lefejeltem az éjjeli szekrény sarkát. Erőt vettem magamon és elindultam a fürdőbe valami emberit varázsolni magamból.

Az iskola parkolójába beérve megpillantottam egy furgont, ami mellé pont parkoltam. Egy gesztenye barna hajú kicsit sápadt arcú lány állt mellette. Az egyik vámpír társaságában akinek még mindig nem tudom a nevét. Csúnya dolog tudom, de egy kicsit hallgatóztam.

- Bella, kérlek! - kérlelte mint kiderült Bellát.

- Nem, fog bántani - mondta Bella. Nem értettem hogy miről beszélnek vagy inkább kiről. De minden értelemet nyert amikor megérteztem a farkas szagot. Egy fekete hajú, izmos, bronz bőrű fiú állt a motorja mellett nem messze tőlünk. Egy vámpír és egy farkas, mit ne mondjak elég merész egy lány kicsit emlékeztet engem Davina nénikémre. Ennyi hallgatózás bőven elég volt, szerelmi háromszög.

Kiszáltam, éreztem magamon megint a kíváncsi szemeket. Magamban morogtam egy sort, mit kell így megbámulni, nem láttak még embert vagy mi? Mire rá jöttem tulajdonképpen, hogy min elmélkedtem nem sok tartott vissza attól, hogy el nevessem magam. Végül is egy jót mulattam magamban és egy kis mosolyt is megengedtem, eközben éreztem, hogy valaki lyukat éget a halántékomon. Nagy levegőt vettem, majd kifújtam. Körbe pillantva a parkolón próbáltam rá jönni, ki az.

Megtaláltam.

Szökés barna haj, izmos test, sápadt bőr, arany szemek.
A szemei. Csak egy pillanat volt. Olyan volt mintha megállt volna az idő. Csak ő és én voltunk. Bele szédültem a hirtelen rám tört érzésre, nyugtatgattam magam, de nem tudtam nem őt nézni. Az érzéseim felerősödtek, reszkedtem, szaporán vettem a levegőt. Tudtam, hogy minél előbb el kell tűnöm. Nehezen, de sikerült elszakítanom róla a tekintetemet. Remegő lábakkal léptem át az iskola küszöbén, majd egyenesen a mosdóba mentem. Csak bámultam magam a tükörben. Meg ijesztett amit ott láttam. A szemem izzott. Csak azért imádkozok, hogy nem látta meg senki.

- Még is mi a franc volt ez? - kérdeztem a tükörképem.

Azt éreztem, hogy bárki vagy bármi lennék ő érte. Csak biztonságban akarom tudni, azt akarom, hogy boldog legyen. Azt éreztem, hogy többé már nem a gravitáció tart a földön, hanem Ő.