Fate /Twilight ff./

Idegen

" Minden titok egy ajtót nyit.
Az enyémet ne nyisd ki.."

Ebéd szünet. Csak úgy nyüzsögtek körülöttem mint méhek a virág körül.
Minden asztal foglalt volt kivéve egyet ahol nem ült senki. Furcsáltam, de örültem is neki. A kaja nem volt valami nagy szám mint a Salvatore suliban, de azért tűrhető volt. Csak egy sima szendvicset és egy almát választottam. Helyet foglaltam és elkezdtem falatozni, miközben bámészkodtam kifelé az ablakon. Esett az eső. Lépteket hallodtam, egyenesen felém tartottak.

- Ez a mi helyünk! - szólalt meg egyikük.
Szőke haj, karcsú testalkat, arany szemek Őszintén, tudtam, hogy ők azok és direkt nem vettem róluk tudomást. - Tán süket vagy?! Hozzád beszélek! - lett egyre ingerültebb.

- Rosalie elég! - nyugtatgatta ha jól emlékszem Emmett. Túl élte a farkasokat. Ezek szerint van közöttük egy egyezség.

Végig pörgettem magamban amiket Rebekah nénikém mesélt róluk és a Volturiról. Talán össze játszanak és nekik dolgoznak. Lassan feléjük fordultam. Égett bennem a düh. Hogy merészeli felsőbbrendűnek gondolni magát, hogy merészel így beszélni velem. A szék tamlájának dőlve néztem fel egyenesen rájuk.

- Nem, nem vagyok süket. - mosolyogtam rá féloldalasan. - A ti helyetek lenne? Különös nem látom rajta a nevetek - mondtam vállvonogatva széttárt karokkal.

Láttam rajta, hogy alig bírja vissza fogni magát. Élveztem.

- Jól gondold meg minden mondatodat. - lépett egyet felém fenyegetően. Magamba jót mulattam az egészen. Felálltam majd tettem egy lépést felé, szemtől szemben álltunk egymással.

- A számból vetted ki a szót - villantottam rá szemeimet. Megtántorodott. Ahogy a mögötte állók is. Ennyit arról, hogy nem leplezem le magam.

- Te...? - meredt rám nagy szemekkel az egyik. Ő volt az akit Bellával láttam reggel.

- Csak Hope. - mondtam szemforgatva.

- Örülök a találkozásnak Hope. - jelent meg hirtelen egy rövid barna hajú lány. Közülük való. - Én Alice vagyok. - mosolygott rám. - Ők itt a testvéreim, Emmett, Edward és Rosalie. - mutatta be őket sorban. Emmett és Edward biccentettek, Rosalie pedig majd megölt a szemeivel. Cukik.

- Örülök - válaszoltam unottan. Már éppen faképnél hagytam volna őket amikor megjelent Ő.

- Jasper, végre - ment oda hozzá Alice. - Ő pedig Jasper. - mutatta be őt is. Elkezdett furcsán méregetni, majd mint a múltkor megint azt éreztem mintha az érzéseim felborultak volna. Bólintottam köszönés gyanánt és próbáltam elmenni mellette, mert kezdett egyre kínosabb lenni az egész helyzet. Vagyis mentem volna, ha Jasper nem kap a karom után.

- Ki vagy te? - kérdezte fenyegetően. Egy hang sem jött ki a torkomon. Látta, hogy tőlem nem igen fog választ kapni ezért erősebben rászoritott felkaromra. Az egész testem égett, főleg ahol hozzám ért.

- Engedj el. Most. - sziszegtem miközben egyenesen a szemébe néztem, majd kirántottam karomat szorításából.

- Nem tudok olvasni a gondolataiban. - mondta nekik Edward.

- Rajtam ez nem fog működni - vágtam rá fújtatva.

- Hope a szemed...ragyog - mondta csodálkozva Alice. - Még is hogyan? - mielőtt még több kérdést tenne fel, elszaladtam. - Várj..- kiáltott utánam Alice.

Mondanom se kell az ebédlőben tartózkodók végig nézték ezt a jelenetet. Volt annyi eszem, hogy mielőtt bele kezdtem a kis akciómba húztam magunk köré egy pajzsot a kíváncsi fülek miatt. Elszúrtam.

Szaladtam ahogy csak a lábam birta, be az erdőbe. A sírás folytogatott. Nem tudtam mi történik velem.
Ha szóban kellett volna elmagyaráznom a bennem kavargó érzéseket, képtelen lettem volna rá. Lebuktattam magam. A családom. Egy fa tövében össze kuporodva, arcomat kezeimbe temettem és sirtam. Túl sok minden történt.

A titkok amik körül vesznek. A titok amely engem és a családomat takar. Már túl nagy teher.

Az erdőben kóboroltam, el akartam tűnni a kíváncsi szemek elől.
Gondolatban már teljesen máshol jártam. Azon tűnődtem, hol kezdjem a keresést. Ha a fél hold falka megmaradt tagjai itt bujkálnak, vajon hol találom meg őket. Biztos félnek, sőt retteghetnek. De talán az is lehet hogy új alfájuk van és már rég nincsennek itt.

- Te meg ki vagy? - csendült fel hirtelen egy hang a hátam mögül.

Csak egy napot kérek. Csak egy magyarázkodás nélküli napot szeretnék. Talán túl sokat kérek?